Köd van, sötét, és ázol. Nem látsz se előre, se hátra.
Azt hiszed, tudod haza az utat, de rájössz, ott senki se várna.

Elindulsz, majd leülsz. Félsz, de magad sem tudod, mitől.
Tudod, fel kellene állni, a tested mégis a fagyos földre dől.

Becsukod a szemed és remegsz. Érzed, hideg van és fázol.
Rájössz, az érzés belülről fakad, mert kívül kabát és sapka óv.

Hajnalodik, kinyitod a szemed... Pirkad, a ködön át napfény süt.
Mozognál, de már késő. Mindened elfagyott, csak mereven feküdsz.

Sírsz. Úgy hiszed, te jobbat érdemelsz... kiáltani akarsz, de hangod nincs.
A könnyek merev maszkba fagynak az arcodon, s a fény rajta táncol.

Sötétedik, már a hideget sem érzed. A köd oszlik, rád süt a hold.
Nevetni akarsz, de ez már csak torz vigyor. Melletted farkas oson...

A hold viszont nevet. Teli arccal, széles vigyorral nézi a halálos tort.
Ő tudja, ma te, holnap a farkas. Ki ma jól lakott, holnap bunda lesz...