Az utca közönyében ritkul a hunyorgó fény,
az ablaknál állsz szótlanul - háttal felém,
szólíts meg, kérlek, tudjam, hogy létezel,
szólíts meg, kérlek, tudjam, hogy létezem.

*

Feltolt sisakrostéllyal állok eléd - letettem
kardom s pajzsom lábad elé, de nem enyhül
az arcod, nem mozdul a szád - az avar zizeg
a szélben csupán.

*

Az elsuttogott szerelmes szavak lehulltak, mint az eső cseppjei,
alig rezzent meg tőlük az avar, s ha múltak is az időnek percei,
válaszként csak a csend maradt.