Ne sírj hát, ne sírj már többé, szívem,
mi elmúlt, többé vissza úgysem jöhet,
már csak a vágy maradt, úgy hiszem,
de az érzés már régen elszállt tőlem.

Még most is ott áll a pad, hol ültünk
ábrándozva végtelen szerelmünkről,
nézve a hullócsillagokat körülöttünk,
boldogság könnye hullt szemünkből.

Mint egy új csillag, úgy tűnt fel nekem,
fényt hozott akkor sötét éjszakámba,
de mint hullócsillag hamar le is esett,
égő tüze sebet vágott szívem tájába.

Most újból ott ülök magán, merengőn,
már nem hullnak erre sem a csillagok,
mégis könnyek jönnek a szememből,
miket kifakaszt tőlem most a siralom.

Ne, mégse sírj hát többé már, szívem,
hisz mi elmúlt, többé vissza nem jöhet,
lám, nemcsak a vágy maradt itt velem,
az érzés is itt él szívemben tán örökre.