Belül egy kisgyerek ordít érted,
akinek elvették a játékát.
Kívül hallgat egy gőgös, megsértett,
Pán Péter, ki ragasztja árnyékát
hasztalan szappannal a talpához.
Lelke, ez a tényleg tiszta szappan,
mely újra összetörik és elkárhoz,
mikor mások mocska rajta csattan.
Mindig ugyanez történik vele,
hiába hiszi, hogy tehetséges,
vagy különlegesen vág az esze.
Mert többnyire inkább nevetséges.

Péter rájött, hogy Wendy hazudott,
mint azelőtt sok jónak vélt ember,
akiket szeretett. Péter futott,
célja volt a kéken habzó tenger,
mert el akart bújni azok elől,
akiknek sosem volt elég jó.
És láttam, ahogyan vízbe dől,
köszönti a krokodilt, hogy "Héj-hó!
Szép, zöld halál, egyél meg engemet!
Tudod, valamit nagyon elrontott,
aki engem világra teremtett."
De az állat rá se hunyorított.