Könnyem patakozva hideg bőrömre fagy,
a kerekek zöreje hallatszódik csak.
Elcsukló sóhajom tovaviszi a szél,
gondolatomban ajkam az Ő ajkához ér.

Engem a Te karjaidban ért kétszer az éj,
lelkem táncolt, szárnyalt, sajnos vakon remélt.
Testünk összefonódva, hajam kócosan,
pirulva párszor felnevettem kínomban.

Tovatűnő, lágy álomnak érzem csupán,
felkeltem, nincs más, csak a rideg valóság.
A vöröslő ég vádolva hozzám beszél,
átkozódva szid, mert nekem csak Te vagy még.