Drága kincsem, édes kis Fájdalom,
Gyere, ugorj fel, viszlek a vállamon,
Egymásnak maradtunk kéz a kézben,
Mindenem tiéd, csak vezess a sötétben.

Egyél a testemből, igyál rá könnyeket,
Lélegezz szenvedést, írj ócska verseket,
Édesítsd meg nekem a szeretet ünnepét,
Fahéjillat s fenyőfa nekem már nem elég.

Drága kis Gazdám, ne félj, itt vagyok,
Átölellek lágyan, s amíg kell maradok,
Te vagy az én nemzőm, te vagy az anyám,
Bölcsőm a félelem, harag és a magány.

Érezd magad jónak, erősnek és szépnek,
Buta kis vágyaiddal takargass be, kérlek,
Míg alszom hidd, hogy jó fontosnak lenni,
Majd felsírok és halld, nem vagy, csak egy senki.

Foltozgass hajókat, hol neked már nincsen hely,
Integess nekik, miközben a tied süllyed el,
Evezzetek gyorsan, ott egy fényes bárka,
Oldalán nagybetűkkel: Út a Mennyországba,

De én itt maradok neked, és te énnékem,
Hűségesebb vagyok, mint ikertestvérem,
Ki ha néha látogat meg, szíved megszépül,
De majd én összetöröm újra, hálám jeléül.

Megszoktalak már, és megszerettelek,
Kell, hogy legyen valaki, ki törődik veled,
Szeretgess, becézz, hisz nélkülem nem élnél,
Csak akkor hagylak majd el, ha már felneveltél.