Most, hogy Lukekal már hivatalosan is együtt vagyunk, a suliban eléggé megváltoztak a dolgok. Elkísért az összes órámra, kéz a kézben jártunk a folyosón. Az emberek hitetlenkedve bámultak minket, undorító pillantásokkal ajándékoztak meg engem a lányok, és biztos voltam benne, hogy Luke ezt nem veszi észre. Próbáltam kiűzni az elmémből ezeket, de ettől függetlenül jó volt látni, hogy féltékenyek rám. 

Napközben Calum, Ashton és Michael gratuláltak nekünk, örültek a boldogságunknak, érdeklődtek, hogy mégis hogyan történt ez az egész. Mikor az aranyos részeknél tartottam mind transzba estek, olyan izgatottak voltak, néha jobbak mint a lánybarátok, így muszáj volt viccelődve megkérdeznem, nem melegek-e.

- És hogy csináltad? - kérdezte Ash, miközben a terembe ültünk.

- Mit? - értetlenkedtem.

- Hogy ilyen reménytelenül beléd szeretett - mosolygott rám édesen.

- Ő csak megkérdezte, hogy leszek-e a barátnője, nem egy nagy cucc - hazudtam. Természetesen nekem elég nagy dolog volt, de tudtam, hogy Lukenak csak egy újabb kapcsolat.

- Allis, sosem marad ugyanannál a lánynál huzamosabb ideig az első évétől fogva ezt te is tudod - mondta, mintha egyértelmű lenne. Ekkor tudatosult bennem igazán, hogy szinte semmit nem tudok Luke eddigi szerelmi életéről, kivéve azt a sok lányt, akik mindig körülötte legyeskedtek. - Az, hogy a barátnőjének nyilvánított egy hatalmas dolog. Nem kaptál ma a folyosókon rengeteg kérdő, értetlenkedő és különös pillantást, ahogy végigsétáltatok kéz a kézben? - kérdezte.

- De.

- Ez azért van, mert mindenki pontosan tudja, hogy áll Luke a csajokkal. Sose randizott Alisha óta - magyarázta.

Nem tudtam ki az a Alisha, de amint meghallottam a nevét a gyomrom görcsbe rándult. Utáltam a gondolatot, hogy Luke más lánnyal van, különösen ha azzal a valakivel randizott is. 

- Ki az az Alisha? - Nem akartam, de úgy éreztem meg kell tudnom. 

- Hagyom, hogy erről inkább Luke beszéljen neked, nem az én hatásköröm elmondani - mondtam, miközben tiltakozóan rázta meg a fejét. 

- Ash kérlek, örökké tartana belőle bármit is kihúznom ezzel kapcsolatban - könyörögtem.

- Csak annyit mondhatok, hogy Ő az oka annak, amiért Luke így bánik a lányokkal. Azóta egyetlen egy lányt nem vett komolyan, kivéve most téged - sóhajtott, s a csengő félbeszakította a beszélgetésünket. 

A nap hátralévő részében nem tudtam nem erre a lányra gondolni, szüntelen azon járt az eszem, hogy mit csinálhatott Lukekal. Hirtelen nem tudtam, hogy mi olyan különböző benne, hogy velem randizott? Én miért vagyok számára más? Tudtam, hogy Luke ezt komolyan gondolja velem, mint a többi lánnyal.

Linleyt a nap folyamán először ebédkor láttam, de már tudott rólunk. Tegnap amilyen gyorsan csak tudtam felhívtam, hogy elmeséljek neki mindent szóról szóra. Ahogy ebédeltünk, Luke huppant le mellém.

- Hello babe - köszöntött, miközben kezeit derekam köré fonta és egy puszit nyomott az arcomra. Ez a tette mosolygásra késztetett. 

Ahogy befejeztük az ebédünket és vártuk, hogy megszólaljon a csengő, a kezét szorosan az ölembe húztam. 

A nap további része hamar eltelt, s mire feleszméltem, már a szobámba vártam, hogy Luke belógjon. Az összes éjszakát velem a tölti a házunkban, és egy cseppet sem bántam. Az erkély ajtómat nyitva hagytam, így nyugodtan besétálhat bármikor. 

Amikor végül megérkezett, rám mosolygott, s levágta magát mellém az ágyra. Visszamosolyogtam, majd kitártam a karom ezzel biztatva, hogy jöjjön ide. Ahogy mellém mászott, kezeimet köré fontam és fejemet belefúrtam a nyakába. Luke karjaiban pihenni leírhatatlan érzés, illata beférkőzött az orromba.

Csendben feküdtünk, én pedig azon gondolkoztam, hogy meg kellene kérdeznem Alisháról. Igazán tudni akartam, hogy mi történt közöttük, de a mai nap annyira jó volt, hogy nem akartam ezzel elrontani, nehogy egyedül hagyjon, így végül ellene szavaztam, ráér később is.

Ehelyett eszembe jutott, hogy anya nem is tudja, hogy együtt vagyunk és randizunk. Valószínűleg ki fog nyírni, de nem érdekel.

- Szeretném ha találkoznál anyával - néztem fel rá.

- Miért? Hiszen utál engem - válaszolta.

- Igen, de én kedvellek. Nagyon. És neki is meg kell - magyaráztam erősen gesztikulálva. Ezzel a mondattal mosolyt csaltam az arcára, és ez boldoggá tett. - Plusz talán észreveszi, mennyire imádnivaló vagy és máshogy fog rád nézni.

- Nem vagyok imádnivaló - nevetett.

- Nos velem igen - mondtam.

- Néha - kacsintott. - Ez csak azért van, mert nagyon nagyon kedvellek.

Felmosolyogtam rá, és gyengéden megcsókoltam. - Szóval muszáj lesz. Holnap csatlakozhatsz hozzánk vacsorára - vigyorogtam.

Nagyot sóhajtott. - Szerencséd van, hogy kedvellek - mondta,majd újra megcsókolt és végül álomba szenderültünk.