A nap hátralévő része viszont már gyorsan eltelt. Ebédnél nem láttam Lukeot, így el tudtam mondani Linnek az folyosói történéseket. Csak ugyanazokat tudta mondani, hogy Tate őrült és, hogy Luke szeret engem. A második részt nem hiszem még mindig el.

Utálni akarom Lukeot, és énem egy része utálja is. Azt akartam, hogy ne gondoljak folyton-folyvást rá, de úgy tűnik ez lehetetlen. Valami mindig akad róla, ami megragad az elmémbe. Akarom tudni, hogy mi motiválja abban, hogy azt játssza, hogy utál, miközben pedig aggódik értem. Egyáltalán miét foglalkozik velem? Mi tesz engem különbbé a többi csajtól?

Talán nem is voltam különböző, és lehet, hogy nem is aggódik értem. Talán csak beeteti velem, hogy foglalkozik velem, mert ez az új taktikája, hogy felszedjen. Mindössze csak annyit tudtam, hogy túl sokszor bántottak már meg, és nem engedem, hogy Luke Hemmings is megtegye velem ugyanezt. 

- Akarsz vele randizni? - nézett rám Linley, én pedig visszacsöppentem a valóságba.

- Mi? 

- Oh gyerünk már, csak válaszolj! - mondta már Michael is. Nem is vettem észre, hogy a többiek is ránk figyelnek, egészen addig mígnem körbenéztem, és minden szem rám szegeződött. - Mindjárt meghalunk a kíváncsiságban! - kezdte újra.

- Mármint nem tudom, de nem hinném, hogy emiatt kellene aggódnunk - válaszoltam végül a kérdésükre.

- De legalább helyesnek találod? - nézett rám könyörögve Lin.

- Miért kérdezitek ti ezt tőlem? - kiáltottam fel.

- Ez egy igen-nem kérdés, Allis - kuncogott Ashton.

- Még én is azt gondolom, hogy Luke dögös - mondta Calum vigyorogva, ezzel nevetésre késztetve minket. 

- Igen, szerintem is jól néz ki - engedtem szabadjára nevetésemet.

- Rendben. Csak remélem, hogy a szexuális feszültség véget ér - Michael mondatára rajtam kívül mindenki röhögésben tört ki.

- Nincs itt semmiféle szexuális feszültség! - kiabáltam, miközben karommal kitartóan csapkodtam.

- Ugyan kérlek, még Amerikába menve is éreznéd ezt a feszültséget - mondta Lin.

- Mit számít, befejeztem ezt a beszélgetést - vicsorogtam, és szerencsére megszólalt a csengő. 

----------------

Suli után, megkíséreltem elvégezni a házi feladataimat, megpróbálva nem elaludni. Azt mondogattam magamnak, hogy utána tarthatok egy kis szünetet, de annak úgyis az lett a vége, hogy kidőltem.

Éjfél körül keltem fel újra, és rájöttem, hogy kihagytam a vacsorát és nem láttam még anyát se mikor hazaért a munkából. Valószínűleg tudta, hogy mennyire fáradt vagyok és hagyta, hogy aludjak, amit értékelek. Ránéztem az ágyamon szétszórt papír rengetegre, és szembe jut, hogy nem fejezte be a házikat. Egy sóhajjal gyűjtöttem össze a papírokat és mappákat, majd megpróbáltam újra nekilátni megcsinálni őket, s tudtam, hogy nem fogok egyhamar aludni térni. Hirtelen egy hangot hallottam az erkélyem ajtajánál. Reméltem, hogy csak a szél volt vagy valami, úgyhogy próbáltam kizárni és tanulni.

Lefagytam, amikor újra meghallottam a motoszkálást. Felálltam és odasétáltam az ajtóhoz. A fülemet az üveghez tapasztottam, hogy hátha meghallok valamit, de nem jött össze, mivel csak az esőt hallottam. Lassan elhúztam a függönyöket, és fejemet egy kicsit kibújtattam a lyukon. A gyomrom a torkomba ugrott, mikor megláttam az ismerős, magas alakot. Mikor meglátott engem, odajött az ablakomhoz, és hallottam, hogy valamit kiabál, de azt nem tudtam mit. 

Gyorsan kinyitottam az ajtót, majd az ázott Luke beszaladt az eső elől. 

- Egy kicsit megáztál - néztem rá, miközben csöpögött róla a víz a padlóra. 

- Igen, talán ha hamarabb beengedtél volna, akkor most nem vizeznék össze semmit - Bosszúsan mondta, miközben láttam, hogy megborzong.

- Sajnálom, nem rád számítottam, azt hittem meg akarnak ölni - mondtam már kicsit nyugodtabban, és adtam neki egy takarót a gardróbomból, hogy ne fázzon annyira. 

- Nem kell - ellenkezett, miközben próbáltam ráteríteni. 

- Át vagy fagyva, és megbetegszel. Vedd fel! - vágtam vissza, és kicsit hangosabban mondtam, mint terveztem.

- Nem - mondta nyugodtan. 

- Az istenért, Luke - suttogtam. Megragadtam a takarót, elé álltam, majd gyorsan köré csavartam. Meglepetésemre nem mozdult meg. Ahogy köré tekertem a puha anyagot, akkor érzékeltem csak, hogy mennyire közel vagyunk egymáshoz. Elléptem tőle, mert nem akartam, hogy kényelmetlenül érezze magát. - Miért vagy itt? - kérdeztem, s közben leültem az ágyamra és felnéztem rá. 

- Nem tudom - válaszolta, és végül megragadta a takarót, és szorosan maga köré csavarta.

- Nem csinálom ezt megint - ráztam meg a fejem, és elkezdtem felállni mielőtt odajött és letaszított az ágyamra, így most fölöttem állt. 

- Állj, tudom miért vagyok itt - mondta, mire ránéztem, hogy tudassam vele figyelek rá. - Én csak...akartam, hogy...

- Nyögd már ki, Luke - mondtam kissé türelmetlenül.

- Sajnálom oké? - Megfordult, hogy ne láthassam az arcát. Rendesen meglepődtem a szavai hallatán, nem gondoltam volna, hogy képes bocsánatot kérni.

- Mit? - kérdeztem, pedig tudtam a választ.

- Nagyon jól tudod, hogy mit - vágott vissza, még mindig nem nézve rám. Tudtam, hogy nem fogok most vele veszekedni, volt annyira jó a hangulatom, hogy meg tudjak neki bocsájtani.

Nagyot sóhajtottam és felkeltem az ágyamból. Odasétáltam hozzá, és megálltam közvetlenül előtte. - Köszönöm - mondtam, mire végre rám pillantott. Szemei fáradtak voltak és tele voltak stresszel. A világítás csekély volt, de pont elég ahhoz, hogy lássam, hogy is néz ki. Fején sapkát (beanit) viselt, ami eltakarta a most lapos haját. - Ülj le! - Elmentem az ágyamig, és ő is gondolkodás nélkül leült. - Mégis hogyan jutottál fel ide? - kiengedtem egy apró nevetést, de nem voltam benne biztos, hogy Lukekal vagyunk-e azon a ponton, hogy ez megengedhetem. 

- Felmásztam - mondta egyszerűen és egy apró mosoly jelent meg az arcán. Különös érzést észleltem a hasamban, mintha pillangók repkednének benne. Ez volt az első alkalom, hogy Luke rám mosolygott. Az arcán lévő mosoly még gyönyörűbbé tette őt, és úgy éreztem nem kapok levegőt.

Újra felálltam, majd odasétáltam hozzá, de nem túl közel, hiszen nem tudtam ő mit érezhet. - Kérdezhetek valamit anélkül, hogy rám ordítanál?

- Attól függ mit - Felnézett rám és a gyönyörű kék szeme, akár a szikra úgy világítottak. Annyira nehéz volt utálni őt.

- Hogy találtál meg engem és Tatet a folyosón? - böktem ki minden mindegy alapon.

- Az előcsarnokban voltam, mikor beszédet hallottam, így befordultam a sarkon és ti ott voltatok - Tudtam, hogy hazudik, de semmit nem mondtam, helyette inkább kifújtam az eddig bent tartott levegőt, és újat kérdeztem.

- Miért ütötted meg őt? 

- Mert egy seggfej - Hirtelen szünetet tartott. - És mert megbántott téged.

 - De mit számít az neked? - Tudtam, hogy túl messzire mentem, de muszáj volt megtudnom. Beharapta az alsó ajkát, és a piercingjét kezdte babrálni. - Mert te vagy az - Megragadta a kezem és magához húzott. - Úgy érzem, meg kell védenem téged. Meg akarlak védeni, Allis - A szívem majd' kiugrott a helyéről és úgy éreztem mindjárt összeesek. 

- Miért? - Nem bírtam ki, hogy ne tudjam meg. Éreztem, hogy a könnycseppek kibuggyannak a szemeimből, de próbáltam annyira visszatartani őket, amennyire csak tudtam. 

- Mert nem akarom, hogy bármi is történjen veled - Még mindig fogta a kezem és egyenesen rám nézett. Csak álltam ott bénán, lefagyva, és a gyomrom teljesen összezsugorodott, ahogy beszélt hozzám. Némán álltunk ott, és bár óráknak tűnt, csupán csak percek voltak. 

- Lefekszünk? - Csendesen beszélt, én pedig még mindig azt hittem álmodok.

- Igen - Csak ennyit voltam képes kinyögni. Odasietett az ágyamhoz, még mindig a takaróba csavarva. Lefeküdtem a párnákra pontosabban a fiú mellé. Kibogozta magát a takarórengetegből, majd engem is bebugyolált vele. Most már teljesen száraz volt ő is, és ettől teljesen elálmosodtam. - Itt maradsz velem amíg elalszok? 

- Persze - mondta érdes hangján.

Gyümölcsös illata az esőével vegyült, és csupán csak egy perc kellett ahhoz, hogy álomba merüljek a karjaiban. Még egyszer ránéztem, mielőtt végleg lehunytam szemeimet. Nem vette észre, hogy ránéztem, mert valami másra meredt a távolban. Szemei ragyogtak, miközben bőre fénylett.

De én akkor már egyre csak mélyebbre süllyedtem az álmok világában.