Bármennyire nem szerettem volna, a nap további része csak úgy elrepült. Persze ez csak akkor van így, ha nem szeretném. Linnel hazafelé tartva beszámoltam neki arról, hogy Luke hamarosan átjön. Ugyanaz azt a reakciót váltotta ki belőle, mint belőlem is.

- Úristen, mit fogsz neki mondani? - Gyakorlatilag már ordítva beszélt izgalmában. 

- Fogalmam sincs, szerintem hagyni fogom had kezdjen, ha már ő akart velem beszélni. - Ötletem hallatán bólogatni kezdett.

- Itt maradjak, és hallgatózzak az ablak előtt? - kérdezte aggodalmasan. Rosszallóan néztem rá, mire mindkettőnkből kitört a röhögés. - Oké, oké, megértettem! - sóhajtott. - De mindenképp hívj fel, ha elment! 

- Tudod, hogy felfoglak.

Pár perccel később megérkeztünk hozzánk, így gyorsan megöleltem barátnőmet, mielőtt bementem volna. 

- Sok szerencsét, minden oké lesz - mosolyodott el.

- Köszi, később hívlak! - mondtam, mielőtt becsuktam az ajtót.

Bradley szerencsére Joshéknál maradt, így nem fog minket zavarni. Gyorsan bementem a házba, és egy kicsit jobban kisminkeltem magam. Miután végeztem, lefeküdtem az ágyamra, és próbáltam relaxálni, hátha segít megnyugodnom. Nem tudom Luke mikor akar jönni, lehet percek, de lehet órák kérdése, hogy megérkezik. Nem nagyon volt időm gondolkozni, azon, hogy mit fogok mondani, mert meghallottam az ajtócsengőt. A gyomrom apró méretűre zsugorodott össze, s gyorsan leszaladtam a szobámból. 

Az ajtó előtt állva emlékeztettem magam, hogy nyugodtnak kell maradnom, majd lassan kinyitottam az ajtót. Ott állt Luke, miközben másfele nézett, de amint észrevette, hogy kinyitottam az ajtót, felém fordult, mire úgy éreztem nem kapok levegőt. A karját borító tetoválásokat lefedte a rajta lévő fekete kabát, de a nyakánál egy kikandikált. Ahogy láttam zeneszöveg lehet, de nem igazán tudom, mert a felét eltakarta a pólója. Kicsikét elázott, tekintettel a kint csöpögő esőre. 

- Szia! - mondta.

- Szia! - köszöntöttem én is, majd beengedtem.

Megállt a nappaliban, mire én elsétáltam mellette, és leültem a kanapéra. - Ülj le nyugodtan! - ajánlottam fel, miközben alaposan végignéztem. 

- Ja nem, jó így - utasította el.

- Oké, akkor... - Elképesztően kínos volt, nem tudtam mit mondani.

- Nem tudom miért vagyok itt - mondta egy pár másodperc néma csönd után.

- Hát én se, igazából - válaszoltam, talán kicsit udvariatlanul.

- Szép házatok van - nézett körbe. Komolyan? Csak ennyit tud mondani?

- Te ütötted meg Tatet? - szaladt ki a számon meggondolatlanul.

- Igen - Elég gyorsan rávágta a választ, úgy tűnik nem szégyelli.

- Miért? Meg tudom oldani a problémáimat - mondtam, s nem is értem miért, de kezdtem kicsit mérges lenni.

- Hülyeség - röhögött ki. - Egy nagy rakás szerencsétlenség voltál, mikor megtaláltalak a buliban. 

- Akkor majd egy másik alkalommal megteszem. Nincs szükségem arra, hogy részt vegyél ezek elhárításában! - kiabáltam rá, mielőtt gondolkoztam volna.

Száját egy apró nevetés hagyta el, de arca mérgesnek tűnt. - Tudtam, hogy nem kellett volna idejönnöm - mondta, majd elindult a kijárati ajtó felé. Felforrtam a dühtől, tudnom kellett volna, hogy ez rossz ötlet. A mosolygós Luke képe egyből eltűnt az agyamból. 

- Jól gondolod, nem kellett volna - vágtam vissza csúnyán, miközben követtem kifele, az ajtót hangosan becsapva magam mögött. Lelépett a verandáról és a kocsija felé tartott, miközben én az ajtónál állva kiabáltam utána. - Csak nem értem, miért csináltad ezt, mert ez nem olyan, mintha törődnél velem! - Mondatom hirtelen megállásra késztette.

- Tessék? - Felém fordult, majd tüzes tekintetét enyémbe fúrta. Mielőtt felfoghattam volna mit csinál, már újra a verandánkon volt, szemtől szembe velem. - Azt gondolod, hogy nem törődök veled? - Arca már csak pár centire volt az enyémtől, s ettől egyből eszembe jutott a csókunk, ami eddig kiment a fejemből. - Segítettem kijutni a buliból, megcsókoltalak, és szétvertem azt a seggfejet, aki majdnem megerőszakolt téged és ezek után azt gondolod, hogy nem foglalkozok veled? 

Légzése felgyorsult, ahogy az enyém is. Nem tudtam mit kellene mondanom, így csak álltam ott, bámulva a most éppen sötét szemét. Tekintete az ajkaim és a szemeim között cikázott, egy pillanatig azt hittem meg fog csókolni.

- Idióta vagy - mondta, és a kocsijához sétált. Mozdulatlanul néztem ahogy elhajt, miközben a jármű rádiójából rock zene szűrődött ki. Ott maradtam földbe gyökerezett lábakkal, szótlanul. 

Berohantam egyenesen fel a lépcsőn, a szobámba. Belezuhantam az ágyamba, és próbáltam rájönni, mi is történt igazából. Tudtam, hogy én volt a veszekedés okozója, ha nem vagyok ilyen hülye, lehet, hogy teljesen más lenne most a helyzet. Úgy éreztem mindjárt elsírom magam, de a könnyek csak nem jöttek. Ehelyett csak feküdtem csendesen, gondolkozva azon, hogy ez mit jelent. Luke egy seggfej. Egy kibaszott helyes seggfej, akivel nem tudok öt percig veszekedés nélkül beszélgetni. De most már legalább egy dolgot tudok.

Azt, hogy habár elképesztő hülye és rossz módon mutatja ki, de ez a kiaszott helyes seggfej igenis törődik velem.