A hétfő reggel nagyon hamar elérkezett, én pedig még nem voltam készen arra, hogy iskolába menjek. Eléggé stresszes hétvégén vagyok túl, a fejem zsong a gondolatoktól, egy percig se hagynak nyugtot. A szorongásom csak fokozódott, és egyre csak rosszabb lett, amint arra gondoltam, hogy beszélnem kell Lukekal. Valamint Tatetel se akartam találkozni, de a fiúk szerencsére megígérték, hogy amennyire csak lehetséges megpróbálják távol tartani tőlem. 

Pulóvert szerettem volna ma felvenne, mert nem volt szándékom a kinézetemmel foglalkozni, de Lin megparancsolta, hogy ma dögösen kell kinéznem Luke miatt. Sajnos igaza volt. A saját testemmel vívtam csatát, mikor kikászálódtam az ágyamból. Magamra kaptam egy egyszerű farmert, és egy All Time Low-os pólót. Esős nap volt, és ez még jobban fáradtságra adott okot, valamint a hangulatomon se nagyon javított. Szerencsére ki voltam békülve a hajammal, így nem kellett vele semmit se csinálnom, hagytam úgy ahogy volt.  Amennyi sminket csak tudtam, magamra kentem, és már kész is voltam.

Anya észrevette, hogy valami baj van, így egész kocsiúton azt kérdezgette, hogy mi történt. Hiába mondogattam, hogy nincs semmi, nem hitt nekem. Én se hittem volna magamnak. 

Mikor végül odaértünk a sulihoz, Calummal összefutottam még kint. Átkarolta a vállamat, majd gyorsan beszaladtunk az eső ellen. Ahogy a szekrényem felé sétáltunk, már Lin és Mickey vártak ránk. Kérdésekkel kezdtek el bombázni, hogy jól vagyok-e, és hogy hogy terveztem a beszélgetést a fiúval. Nem igazán tudtam mit reagálni, mert még én magam se tudtam rájuk a választ. 

A nap rendkívül lassan vánszorgott el. A fiúk egész álló nap próbáltak jobb kedvre deríteni, így nekem végig hamis mosollyal az arcomon kellett járkálnom, hogy elhiggyék jól vagyok. Mikor végül az ebéd is elérkezett, Linleyvel és Michaelle elfoglaltuk az asztalunkat az étellel együtt, és vártuk, hogy Cal és Ash is megérkezzen. A gyomrom összeugrott, mikor megláttam, hogy mind felénk közelednek. Mind a hárman. Calum és Ashton elfoglalta a szokásos helyét mellettem, míg Luke leült Mike mellé a másik oldalra. Szeme megállapodott az enyémeken, az enyémek pedig az övén. (Fura mondat, angolul értelmesebb. :D - szerk. megj.) Furcsa módon nem szólogatott be, és nem volt vele egy csaj sem. Kényszerítettem magam, hogy abbahagyjam bámulását, és beszélgetésbe bonyolódjak Ashtonékkal. 

Egész ebéd alatt éreztem magamon Luke tekintetét, miközben én próbáltam keveset rápillantani, még ha ez elképesztően nehéz volt, miközben ilyen áthatóan nézett. Egyszer, mikor kicsit én is engedtem az akaratomnak, bámulás közben életemben először láttam mosolyt az arcán, miközben Mikeval beszélgetett. Egy kacagás hagyta el száját és ez volt a leggyönyörűbb hang, amit valaha halottam életem során. A gyomromban pillangók röpködtek, a szívem majd kiugrott a helyéről. Eddig nem gondoltam, hogy Luke tud mosolyogni is, vagy hogy én tudok mosolyogni azon, amit ő csinál. Úgy látszik nagy hatással van rám. Látni Lukeon, hogy jól érzi magát, még ha csak egy pillanatra is,  engem is boldoggá tett. 

Még mindig mosolyogva fordult felém, és néztünk egymás szemébe. Vigyora lassan eltűnt arcáról, mire hirtelen elkaptam a fejem. Szerencsémre pont akkor szólalt meg a csengő, így gyorsan felpattantam és kisétáltam az ebédlőből. Ashton gyorsan utolért, és utánam kapott. Hátrafordultam és láttam, hogy mind a négyen jönnek utánunk. 

- Valami baj van, Allis? - kérdezte.

- Nem, jól vagyok - mondtam magamra öltve a legjobb hamis mosolyomat.

- Luke beszélni akar veled - kotyogta ki. Meglepődtem, hogy nem tört ki a nyakam, olyan gyorsan pillantottam fel rá. 

- Mit mondtál?

- Akar veled beszélni, mint ahogy te is szeretnél vele. Suli után átmegy hozzátok - mondta lassabban, és úgy nézett rám, mint aki tart tőle, hogy megütöm.

Nagyot sóhajtottam, és átgondoltam az egészet. Egésze nap kerültem a Lukekal kapcsolatos beszélgetés témáját, most pedig itt vagyok, és a nap hátralévő részében aggódhatok újra emiatt. Még az a szerencse, hogy nem írunk ma dolgozatot. - Oké - szólaltam meg végül.  - Megkérhetlek valamelyikőtöket, hogy megadjátok neki a címem?

Bólintott, majd bűnbánóan nézett rám. - Sajnálom, de hátha segíteni fog! - Elmosolyodtam.

- Semmi baj Ash, ígyis-úgyis beszélnem kell vele, csak remélem jól fog sikerülni.

- Minden rendben lesz! - karolta át a vállam megnyugtatóan.

Ahogy tovább sétáltunk a termünk felé, megláttam azt a személyt, akit most a világon a legkevésbé szerettem volna. Tate lazán sétált felénk, én pedig azt hittem elhányom magam. Mikor közelebb ért, szemmel láthatóan a bal szeme fel volt dagadva. Minél közelebb ért, annál gyorsabban vettem a levegőt idegességemben. Szerencsére sokan legyeskedtek körülöttünk, így nem vett minket észre, csak mi őt. Megkönnyebbülten sóhajtottam, majd Ash felé fordultam. 

- Te is láttad ezt? 

- Mit? - nézett le rám röhögve.

- Tate elsétált mellettünk és tiszta kék a szeme - mondtam, mire még mindig mosolyogva előrenézett. - Várj egy pillanatot, te tetted ezt vele?

- Bárcsak így lenne!

- Akkor ki? - kérdeztem, türelmetlenül várva a válaszra.

- Biztos vagyok benne, hogy a mai napon rá fogsz jönni.