sötétség borul az utcákra. seungmin most egyedül áll a sarkon, a fenyők alatt, amelyek eltakarják a felkelő hold sarlójának egy részét, s megnyugtatóan susognak felette. a dohányfüstön átszüremlő holdfény ködszerű fátyolként terjeng előtte, azonban igazából a pocsolyák tükrét figyeli, amit rendre megtörnek a piciny esőcseppek.

ez azon pillanatok egyike, amikor teljesen a gondolataiba merül, s úgy roncsolja önmagát, hogy közben atomjaiból születik újjá ― igen, ilyennek lehet leírni az érzést. lehunyja a szemét, és igyekszik mindent kizárni maga körül, hogy mindössze ő maradjon, ő és az aggodalmai, a félelmei, az üressége, a reményei és azok a csintalan álmok, amelyek óhatatlanul libbennek fel előtte, majd valahogy belevesznek az éjszakába, akárcsak a mentolos dohányszag. 

egy utcával lejjebb nehéz bakancsok talpa csattan a betonon. seungminnek fogalma sincs, ki közeledik felé, végtére a fejét sem emeli fel, hogy megnézze ― nem érnek annyit az emberek, hogy kiszakadjon az általa teremtett valótlan világból. a léptek egyre hangosabbak, már csak méterekről dobbannak. húszról, tizenkilencről, tizenötről és tízről. ismét csend támad. 

nem tekint fel. nincs értelme, és nem az ő dolga.

a szempillái már éberen csaponganak. íriszei makacsul számlálják a tócsákra koppanó cseppeket. huszonnégy, huszonkilenc, lassanként harmincnégy. 

― hé!

sötét szembogarait unottan forgatja, ahogy végül sóhajtva megemeli az állát. az utcai lámpa fénye magas alak árnyékát veti elé. az öltözete furcsa, divatból szaggatott és különös. remek. minden, amihez pillanatnyilag semmi kedve nincsen.

a kezdeményezett szemkontaktus frusztrálóan hat rá. gyűlöli, amikor az emberek a lelkéig hatoló pillantással mélyednek a sajátjába, hiszen olyan érzése támad, akár ha a titkait próbálnák kiszívni belőle, elvenni tőle minden kicsiny féltenivalóját, végül kisemmizni; egyetlen másodperc alatt.

― van egy cigid?

a vele szemben álló fiatal srác másfél fejjel lehet magasabb nála. izmolt, sportos alkatú, azonban egyáltalán nem képes megmozgatni benne semmit ― érzelemmentesen, félelem nélkül áll ugyanott. a fenyőfák még suttognak, ez pedig furcsán megnyugtatóan hat. azt az undorító dzsekit viseli, aminek örül, hogy éppen ekkor nem jut eszébe a márkája, az arcát pedig tetoválások csúfítják. az eddig olyan barátságosnak ható holdsugarak fémes villanással futnak keresztül néhány piercing ízléstelen karikáján. a haja milliméter hosszúságúra nyírt, gyakorlatilag kopasz.

az arca mozdulatlan, mialatt kielemzi a fiatal férfi minden vonását, holott legszívesebben undorodó fintort vonna a szája sarkára, hiszen még a bolondnak is nyilvánvaló a tény, kivel és mivel áll szemtől szemben. undorodva pillant a földfelszín közelébe, ugyanis meg akar bizonyosodni valamiről. a tíz soros martens bakancs látványa közel sem furcsa, azonban az esti fényviszonyoknál is jól kivehető, ahogy a fehér cipőfűző szorosan tartja össze a fekete bőrt. 

skinhead.

seungmin felemeli a fejét. most először néz úgy a másik szemébe, hogy a sajátjában érzi felcsillanni az unszimpátia szikráit. ha létezik olyasmi, amit gyűlöl, ez közéjük tartozik. kim seungmin mélyen megveti a rasszizmust, a megkülönböztetést, és mindazokat, akik vallásukként gondolkodnak ebben a hiszemben.

éles levegőt vesz, mielőtt megszólalna, vagy akár bármit cselekedne, ám inkább csak a járdára ejti saját cigarettája csonkig égett csikkjét. nem lép rá, nem tapossa el, ugyanis a pocsolya sekély és koszos vize helyette is eloltja azt. a szájüregében már nem a jól ismert, mentolos aroma terjeng. a dohányfüst utóíze szokatlanul megkeseredik. undorodva köp egyenest az idegen bakancsa mellé; maga sem tudja, vajon emiatt, vagy csak a pillanatnyi érzelmeit fejezi ki vele.

― nincsen. nem dohányzom. 

napokban több rész várható ide, ugyanis egy hét hosszú idő, és apró cuccokat írok még meg a későbbiekből. puszi mindenkinek <3