Gyász, könnycseppek jellemezték a napjaimat. Hiába fizettem, hiába követtem a nőt, aki átvette a pénzt, nem jutottam előrébb. 

-Elvesztettük a nyomot. Mi a következő lépés?-nézett rám König. 

-Nem tudom..Kibaszottul sok hely van, ahol el lehet rejteni egy embert König! Nem tudom mit tegyek, elvesztettük a nyomot és a pénz a legkevesebb. 

-A mi van ha kérdésekkel ne ostorozd magad, meg fogjuk találni.-ült le mellém Farah.

-Te nekem ne beszélj erről.-keltem fel.-Az élet megy tovább, készüljetek. Mennünk kell.

Igyekeztem a lelki nyomoromat a munkámba temetni, de a missziók alatt is csak ezen tudtam gondolkozni. Napokból hetek lettek, üzenetet, jelet sem kaptam. A kialvatlanságom majdnem halálhoz vezetett, Soap majdnem otthagyta az egyik fogát a misszió során. 

Az idő végtelennek tűnt, a tudatlanság felemésztett. Akármikor hívtak egyből ugrottam a készülékre, de általában Price volt, aki próbált segíteni. 

-Price, mondd, hogy találtál valamit?

-Találni találtam, de nem fogsz neki örülni. A hatóságok találtak egy holttestet. Jelenleg helyszínelnek, de nem tudni többet, mint egy fiatal alig húsz éves fiú akit találtak. 

Összetörve csúsztam a földre. Ordítva engedtem ki magamból a felgyűlt fájdalmat.

-Victorya, minden rendben?-kopogtatott König.

Nem tudtam válaszolni. A gondolataim ezer felé cikáztak, mint mikor matematika dolgozatot tettek elém. 

-Victorya, nyisd ki.-babráltak a zárral. 

Szétszabdalt gondolataimat nem tudtam összekaparni. A telefon még mindig hívásban volt, de nem tudtam mit mondani. 

-Victorya, nem kérlek arra, hogy nézd meg a testet, de egy személyleírást szeretnék kérni. 

-Price, a személyleírás sosem pontosak. Gyere el, megnézem kit találtatok.-erőltettem meg magamat, majd a telefont szorongatva kicsaptam az ajtót és idegesen lépdeltem le a lépcsőn. 

-Hova mész?-érdeklődött Rabbit. 

-Ha hívást kaptok, hogy mennetek kell, akkor König vezet titeket. Ezt csakis akkor lép életbe, ha nem jövök vissza két órán belül. 

-Maslowsky, kérlek, mi történt? Mondd el, így nem tudunk segíteni? 

-Rabbit, csend legyen. Találtak egy holttestet, azonosítani kell.  Eltelt három hónap, de a holttest egy fiatal férfié.-magyaráztam, miközben Price is magyarázott valamit. 

A kocsiban egy fél csomag cigarettát elszívtam, Price nem lepődött meg. 

-Kicsit nyugodj meg, nem biztos, hogy ő az. 

-Price, átnéztem a listát azokról, akik eltűntek. Nem volt olyan, aki ebben a korban lett volna.

-Ez nem jelent semmit, nyugodj meg. 

Óráknak tűnő percek teltek el. Szívem hevesen dobogott, gondolataim viszont üres semmiséghez volt hasonló. A hullaház sötét árnyéka a kocsira vetődött, mint valami rossz ómen. 

-Bemenjek veled?

-Nem, bírni fogom. Láttam már pár oszló testet.-csuktam be a jármű ajtaját. 

A lépcső mellett vörös pókliliomok nyújtózkodtak a fény felé. A halál virága megtalálható egy olyan helyen, ahol az emberek nem önmaguktól mennek be kivizsgálásra. 

Az utolsó kenetet ezek az emberek nem kaphatták meg. A vallás hiánya az életemben nem vett rá arra, hogy hívő legyek, de mindenkinek jár ez a szabadság. 

A félhomályos folyosók arra emlékeztettek, hogy Veronicával menekültünk, de csak én éltem túl. 

-Jónapot. Kit tisztelhetek önben?-nézett rám a kórboncnok. 

-Victorya Maslowsky. Érkezett önökhöz egy halott, akit ma találtak meg. Lehet, hogy tudom, ki az. 

-Oh, jöjjön csak kedves.-nézett rám az idős férfi.-Nem láttunk munkához, szóltak nekünk, hogy jönni fog valaki.

-Igen..

-Ne tessék aggódni, itt sok ember fordult meg, sokkal fiatalabbak és idősebbek is. A gyilkosság egy olyan dolog, amire nincs isteni mentség. 

-A gyilkosság a szívből származik, aki nem mehet Isten országába.-idéztem a Bibliából. 

A férfi lassan lépdelt előttem. A klórszag felforgatta gyomromat, a fehérre mázolt falak kórházra emlékeztettek. Haláli csend vonult végig az épületen, ami borzongással töltött el. 

-Előkészülök ahhoz, hogy vállalható legyen ez a látogatás. Ott le tud ülni, nemsokára szólok. 

A telefonomat elővéve az üzeneteimet néztem át. Olvasatlan üzenetek hada Ghosttól, aki napi hatszor hétszer képes volt írni. 

"Victorya, hallottam mi történt. Remélem, hogy nem a fiad fekszik ott.."

Semmi köze sincs ehhez, hiszen olyan fájdalmat okozott, amit eddig nem tudtam eltemetni magamban. A sötét, hideg belsőmben van egy sarok, ami igenis foglalkozik ezzel..A mondatok, amiket a fejemhez vágott eltemettem, de azt nem, hogy a teljes testemmel szeretem. 

Te szerelmed e tenyérbe foghattam..-ismétlődött fejemben a dal kicsiny részlete. Sosem voltam rap rajongó, de vannak dalok, amik megfogják azt a szálat, ami az életemben egy törést okoztak. 

-Kérem, tessék jönni.-nyitotta ki az ajtót az orvos. 

Gyomorgörccsel mentem be, ahol már elő volt készítve minden, ami egy kórboncnak kell a munkájához. Ollók, fogók, mérőedények. 

A halott letakarva a boncoló asztalon. Az orvos mellkasig lehúzta a vékony lepelt, felfedezve Michal arcát. 

Vér, föld és homok, enyhén oszló test.

-Igen, ő az. Michal Maslowsky.-bámultam a testre.

Megsemmisültem. A homlokán ejtett seb nem volt halálos, a csontdarabok a félig elrothadt agyba fúródtak. 

-Kérem, értesítsen, ha vége lesz a boncolásnak.-pillantottam az orvosra, majd vissza Michalra.-Istenem...

Számba tettem egy szál cigarettát a folyosón, amit az épület előtt szívtam el. Az égre néztem, az eső csepegni kezdett. A cigaretta füstje az ég felé szállt, mintha egy gyertyát fújtam volna el. 

Price felém tartott egy esernyőt. Értette szerintem, nincsenek kétségeim. Elutasítottam, hagytam, hogy az eső eláztasson. 

-Részvétem Victorya. 

-Menjünk vissza.-néztem vissza a szürke épületre.-Lehet, hogy mennem kell a csapattal. 

Valahol megnyugodtam. Elvesztette a test tömegét, a földi lét fájdalmait nem kellett folytatnia. 

-Nem kell a munkába temetkezned. 

-Price, nem akarok erről beszélni. Ha menni kell, akkor menni kell.  Ez nem döntés kérdése, ez egy kötelesség és hivatás. 

A férfi csendben vezetett, az útra figyelvén. Csörgött a telefonom, de hezitáltam. Nem akartam tudni, hogy ki az.  

-Nem veszed fel? 

-Nem tudom.-néztem a kijelzőre.-Ghost az. 

-Vedd fel, hátha valami értelmeset akar mondani?

-Price, muszáj? Minden alkalommal ugyanaz történik. Érdeklődik, csend, felhoz valamilyen múltbeli dolgot és ordítozunk egymással.-ezzel kinyomtam a beérkezett hívást. 

-Lehet, hogy csak meg akar változni. 

-Megváltozni?-mosolyodtam el keserű szájízzel.-Kétlem. Az emberek nem fognak változni azért, akit szeretnek. Ez az élet rendje. A változás nem opció. 

-Sosem tudhatod Victorya. Nem szabad bezárkózni. Tudom, hogy rossz érzés és szétmardos a gondolata is, de az emberek képesek a változásra. Te is voltál kisgyerek, aki sírt valami miatt és most itt vagy és egy katonai egységet vezetsz. 

-Ez egy dolog..Nekem muszáj volt megváltoznom, hogy itt lehessek. 

-Lehet, hogy Ghost is meg akar változni. Vedd fel, ha hív, sosem tudhatod. 

Az utolsó húsz percben az utunk végén még kétszer hívott a férfi. 

-Mit akarsz?-vettem fel, de hallatszódott, hogy nem akarok beszélni vele. 

-Letelt a felfüggesztésem, visszamehetek. A kapu előtt várlak. 

-Nemsokára ott vagyunk. 

-Mi volt a hullaházban?

-Ez a téma nem rád tartozik.-szakítottam meg a hívást.-Már vár minket. 

-Igazán?

Csak bólintottam. Szívem a torkomban dobogott, mikor megláttam. Egy csomó cucc volt nála, egyszerű, hétköznapi ruhában volt. A szakadó eső eláztatta őt is, kulcsomat előkotorva nyitottam ki az ajtót mikor Price leparkolt. 

Szótlanul lépkedtem a szobám felé, a lelki semmiség súlyával. Egy friss doboz cigarettát vettem elő táskámból, majd az udvar felé vettem az  irányt. Ghost nem szólt semmit, csak csendben követett. 

-Nincs jobb dolgod?-gyújtottam rá, beszívva a mérgező füstöt. 

-Nem, nincs. 

-Pedig lehetne, Laswell szerintem már vár. 

-Már beszéltem vele. á-Jó, akkor most hagyj egyedül, ez egy parancs. Nem akarok beszélni senkivel. 

-Tudom, hogy nehéz, de..

-De mi? Micsoda? Milyen kötelék fűz hozzám, hogy beszéljek veled? 

-Semmilyen, de tudom, hogy szét estél. 

-Szart sem tudsz rólam.-tettem fejemre a nyakamban levő fejhallgatót.

Ignorálni akartam mindenkit, kikapcsolni a világot. Tudom tisztán, hogy Ghost nem akart ilyen lenni. Nem akart ordítani velem minden egyes hibám miatt.