-Mondtam, hogy menjetek el!-ordítottam fel, miközben egy övvel próbálták elállítani a vérzést. 

-Nem akartunk itt hagyni, mert nem jutottál volna vissza az államokba. Több ezer mérföldről van szó, erre nem gondoltál? Itt megöltek volna az első alkalommal!-fogta vállaimat Ghost. 

A férfi feje felett volt ugyanaz a nő. Állkapcsa hiányzott, ruhája hasonlított arra, amit a kétezres években az iraki háborúban hordtak a férfiak. 

-Tűnj már el!-kiabáltam. 

-Miről beszélsz? Ki tűnjön el?-hajolt felém teljesen Ghost. 

-Már megint itt van, miért nem látjátok? 

-Nincs semmi baj, csak képzelődsz.-próbáltak megnyugtani. 

-Nem, nem feltétlen képzelődsz. Tőlünk már sosem fogsz megszabadulni. Törődj bele, te vagy az oka mindennek. Te vagy az oka a fiad halálának, nem tehetsz ez ellen semmit.

-Kezdek megőrülni.-motyogtam. 

-Csak képzelődsz, nincs itt senki más. Nem lesz semmi gond, csak képzelődsz drágám. 

-Nem vagyok a drágád.

-Dehogynem. 

-Csak ébredj fel, nem fog senki sem megmenteni a sorsodtól. 

-Nem lesz gond, ha elállt teljesen a vérzésed, akkor így is ki fogsz dőlni a kimerültség miatt. Ne aggódj, nemsokára otthon leszünk.-szólalt meg König. 

-Meg fogok őrülni, hangokat hallok..-néztem oldalra. 

Igaza volt Könignek. Orvosi szobában keltem fel, már az államokban. Infúzióra kötve, ami lassan csepegett le. Telefonom a kis szekrényen, amit nem értem el. Nem tudtam milyen nap van, hány óra? Igyekeztem fellhúzni magamat, de sikertelen volt a próbálkozásom. 

A sarokba néztem, ült ott valaki. Ugyanaz a nő..

-Végre felébredtél. 

-Tűnj el, nincs erre szükségem. Nem kell sem a megváltás, sem a térítés, főleg nem az a duma, hogy hol vesztem el az életemet. Egyébként sincs tétje ezeknek a dolgoknak. 

-Sokak mondták ezt a háborúban, főleg az idősebbek. Sokan haltak meg, vagy nyomorodtak meg egy életre. Szerencsés vagy. 

Kellemetlenül éreztem magamat. Egy nem létező nővel beszélek, aki már évek óta meghalt. Hallottam az ajtó előtt álló ember tétova lépéseit. 

Becsuktam szemeimet, majd vártam. 

-Kivel beszélgettél, Victorya? Nincs itt senki. 

-Volt egy jelenésem.-motyogtam.-Egy nő, hiányzik az állkapcsa. 

-Elhiszem, hogy nehéz, de ne aggódj.-fogta meg a férfi a kezemet.

Nem mertem kinyitni a szemeimet.

-Nyugodj meg, nincs senki más itt.-nyugtatott Rabbit.-A többiek kidőlve pihennek, nem hittük, hogy ilyen hamar fel fogsz kelni. 

-Miért? Milyen nap van?-kérdeztem. 

-Csütörtök. 

-Óh. Akkor csak egy napot aludtam át..Azt hiszem.

Körbenéztem. A nap már nyugodóra tért, a szoba narancssárga fényekben úszott. Az orvosi szobák még mindig egyszerűek, egy ágy, kis szoba és fehér falak. A mellettem levő gép pittyegett ahogy vert a szívem. 

-Merre van a doki? 

-Nemrég ment el.

-Jó, akkor megoldom magamtól a dolgokat.-húztam fel magam az ágyban. 

-Ne szedj ki magadból semmit. 

Lassan húztam ki a kanült magamból, amit a földre dobtam. A tappancsok, amik a mellkasomon voltak egyszerű és laza mozdulattal szedtem le. A gép hevesen jelezte a flat line nevezetű kifejezést, ami csak szimplán annyi, hogy a szív nem pumpálja a vért, egyszóval az illető meghalt. 

-Húzd ár ki azt a szart, idegesít.-nyúltam telefonomért.-Ki akarok menni dohányozni, meg meginni egy kávét, nem vagyok olyan fos állapotban. 

-Nagy szerencséd volt.-nézett rám a srác.-Csak a húst tépte át a lövedék. Ghost térde alatt kötött ki, igaz, így most mindketten ki lettetek vonva a forgalomból egy időre. 

-Nem mondod? 

Kezembe vettem a mankót, majd lebillegtem a dohányzóba. 

-Tasha is jól van? Farahval mi a helyzet? 

-Mindketten megmaradnak. Tasha belelépett egy csapdába, majd egy idióta szitává akarta lőni. Farah rosszabbul járt, egy halom sérülése van de túléli. 

-Ennek örülök.

Nehezen jutottam le a dohányzóba. König telefonált valakivel, de nem vett észre, mikor becsuktam magam mögött az ajtót. 

-König? Minden rendben?-néztem a férfire, aki le volt sápadva. 

Csak bólogatott, de tovább beszélt, németül. 

Csendben leültem a székre, majd vártam. Érdekelt, hogy mi történt a férfival. 

-Ja, ich auch..Wir reden spater.

-Mondd csak, mi történt?-nyújtottam felé a cigarettásdobozt. 

-Haza kell mennem.-nézett aggodalmasan.-Haza kell mennem minél hamarabb. 

-Mi történt?

König kezei remegtek. 

-König, nézz ide. Nem szabad magadat okolnod, akármi is történt. Érted? 

Felém nyújtotta a telefonját. 

-König, nem értek németül..-néztem az üzeneteket. 

-Csak haza kell mennem, Ghost szerint így sem fognak minket hívni egy ideig, eltávot kérek. 

-Először mondd el, hogy mi történt. 

-Anyám haldoklik. Végstádiumú rákos, nem sok ideje van hátra. 

-Nem kötelező menned, ha nem akarod látni. Az a családod, akit annak mondasz, nem kell oda a vér és a származásod. Érted? Tudom, hogy nem vagy vele jóba. 

-De el akarok tőle köszönni..Ő az egyetlen, aki megmaradt nekem. 

-König, hallgass végig figyelmesen. Amikor Ghost apja megerőszakolt, és meg kellett szülnöm a gyermekemet..Igaz, már nincs itt velem, de a lényeg ugyanaz. A saját anyám kidobott az utcára, a mai napig engem hibáztat mindenért. Minden egyes apró cselekedetemért. Te nm tehetsz arról, amit tett veled, de a saját mentális egészséged a legfontosabb. Értesz? 

-Értelek, de akkor is menni akarok. 

Csak bólintottam, majd meggyújtottam a cigarettát. 

-Menj nyugodtan, majd jelezz, mikor szeretnél visszajönni. Ha meg bármi történt, akkor hívj, mi itt vagyunk.-dőltem hátra a székben. 

A maszkos alak szó nélkül vette vissza telefonját, majd percek múlva elhagyta a bázist. 

A betegségek nem válogatnak. Lassan és élve falnak fel, mint egy bonbont és mikor közeleg a vég, csak kidobják a csomagolást és meghalsz. Ennyit ért az életed, talán a közelebbi szeretteid fognak rád emlékezni sokáig, a többieknek csak egy fakó fotó leszel az emlékezetükben. 

Engem sem fog senki eltemetni, ha meghalok. A fiam meghalt, a szülő temethette a gyermekét. Alecja saját életet kezdett, visszament a hazájába és azóta sem lépett velem kapcsolatba. A férje halála nehezen érintette..

-Victorya? Azt hittem még nem keltél fel?-ült le mellém Ghost.-Min elmélkedsz ennyire? 

-Menjünk el a kocsmába és igyuk le magunkat részegre.-jött a hirtelen ötletem. 

-Hogy micsoda?-mosolygott.-Akkor ez most egy randi? Nem nekem kellene elhívnom téged? 

-Fogd be a szád. Nem randira hívlak. Lenne pár kérdésem, amit nem itt akarok megvitatni. Kapkodd magad, mindjárt indulunk.-néztem végig a férfin. 

Térde bekötözve, de a járása ugyanúgy stabil, mintha nem történt volna semmi. 

Az úton én vezettem, hiába voltam szarabb állapotban. 

-Mi is lesz a témánk? 

-Mit gondolsz a jelenésekről?-kérdeztem komoran.-Láttam egy nőt, nem volt állkapcsa. Az iraki háborúban halt meg, és még mielőtt meglőttek volna már ott volt és hogy is mondjam..Követett. Nem vagyok benne biztos, de olyanokat mondott, hogy senki sem fog megmenteni a sorsomtól. 

-Értelek..

-Nem akarok őrültnek látszani, de ez a katona dolog kezd a mentális egészségemre kihatni. 

-Mire gondolsz? 

-Normális ember nem haluzik be ilyeneket. 

-Itt senki se normális.-nevetett.-Viszont ezzel nem vagy egyedül. Nagyon sokan tapasztalnak ilyeneket és mondhatni, háromból egy katona megéli ezt. 

-Na, pont az ilyen emberek zárják intézménybe.

Leparkoltam. Nehezen, de kiestem az autóból, mire Ghost eleresztett egy mosolyt. 

-Meg se merj szólalni.

-Miért? Ugyanaz a lövedék volt bennünk, örülök annak, hogy nem savanyodtam meg miattad. 

-Kikérem magamnak, nem vagyok megsavanyodva, csak öreg vagyok.-morogtam. 

-Ugyan már, nem vagy annyira öreg..-végignézett rajtam.-Bár, ha így jobban megnézlek, lehet nem ártana neked egy botox kezelés.

-Ne legyél gyökér, mert itt hagylak és ilyen térddel nehezen fogsz mászkálni. 

-Jól van, na. Meg ne sértődj drága.