Percekig álltam az esőben. Nem hozott megnyugvást, nem adott erőt a továbbiakhoz. A kitartásom ami megvolt, elveszett, a szerelem, ami kínzott továbbra is jelen volt. 

-Victorya gyere be, beteg leszel így.-fogta meg vállamat Rabbit. 

-Megtalálták a holttestet.-bámultam előre.-Senkinek egy szót se mondj. Nem kell tudnia mindenkinek. 

-Jézusom..Gyere be, legalább azért, hogy egyél. Tudom, hogy nincs étvágyad, de így nem fogod sokáig húzni. 

-Csak maradj csendben. Gyászolok. 

-Sajnálom.-nézett rám.-Kérlek, gyere be. Nem szeretnénk, ha bajod lenne. 

-Nem lesz bajom.-dobtam ki az üres cigarettásdobozt.-Menj be, ne ázz el. 

-Mondod te ezt nekem? A bakancsodban egy liter víz minimum, hogy van! 

-Majd kiszárad.-vontam meg vállamat.-Jelenleg nem érdekel. 

-Tudom, hogy nem fog semmi sem felvidítani és jobb formába hozni..De kérlek, próbáld meg. Ha összeomlasz, akkor nincs visszaút. 

-Szart sem tudsz rólam.-néztem rá.-Ha megtanultad, hogy milyen az, amikor miattad halnak meg azok, akiket szeretsz, akkor szólj. 

A cipőmből folyt a víz, kis tócsákat hagytam magam után. Ledobtam a vizes cuccaimat a tusoló tálcájába, amit ott hagytam. Az eső szakadni kezdett, csak arra tudtam gondolni, hogy vége. Megszakadt az élete, hirtelen és olyan könnyedséggel..Valakinek sok ideje volt erre, hogy kitervelje és kövessen, tudja a mindennapjaimat. 

-Victorya?-kopogtattak.

-Pillanat.-vettem magamra egy kényelmesebb szettet. 

Ajtót nyitva Farah állt előttem. 

-Mit akarsz?-néztem a nőre.

-Beszélgessünk. 

-Nincs miről beszélni. 

-Rabbit mesélte..

-Megmondtam, hogy nincs miről beszélni. Sokadrészt, nem is akarok beszélni semmiről. 

-Megértelek, de nem ez a megoldás. 

-Farah, tudom, hogy anyád meghalt, mert rászakadt egy betondarab. Apád is meghalt, mert kivégezték és az öcséd pedig eltűnt. Fájdalmas, tudom.-szünetet tartottam.-De a szülőnek gyermekét eltemetni nem fair. Nem akarok erről beszélni, értsétek meg. Nem kell aggódni, tudok vigyázni még így is a csapatra. 

-Nem azért aggódunk, hogy mi lesz a csapattal, mert egy család vagyunk. Te vezetsz minket, mondhatni te vagy az anyánk. 

-Farah, nem akarok erről beszélni. Mi nem érthető ebben?-néztem a nőre.-Menj el. 

-De Victorya..

-Maslowsky. Maslowsky.-erősítettem meg. 

Kellett egy kis szünet. Elfáradtam a sok szarban, amit a fejemre hoztak. Régebben rettegtek tőlem, most pedig itt vagyok, hatalom nélkül. Az emberek gyarlók, gyávák és undorítóak. Elvesznek egy életet, mert kényük kedvük így tartja. 

Lassan kullogtam le a kantinba. Világos volt még, hiszen augusztus van. Úgy döntöttem, hogy megvacsorázok. Nem feltétlenül volt étvágyam, de a csapat többi tagja biztos éhes. Az édes savanyút mindenki imádja. Ezzel próbáltam elterelni a figyelmemet, és szerencsémre senki sem csatlakozott hozzám, míg főztem. Egy egy ember némán benézett, de nem maradtak. Mikor kész lettem, szóltam a többieknek. Nehezemre esett ez az egész. 

-König.-kopogtattam be.

-Tessék?-nyitotta ki egyből az ajtót. 

-Menjetek vacsizni. 

-Főztél? Nekünk?-nézett csillogó szemekkel.-Soap, gyertek fiúk!

Kicsit megmosolyogtatott a tény, hogy a mai napig imádják, ha főz valaki. 

-Te nem jössz?

-Nem, én már ettem.

-Ugyan már, gyere.-húzott Soap.-Ha már gondoskodsz rólunk, akkor gyere és nézd meg, hogy mindenki eszik. 

-Ugyan, Soap..-álltam meg.-Ti olyanok vagytok, mint a sáskák. Nektek mindegy, hogy mit csinálok, csak finom legyen és fűszeres.

-Az is igaz, de gyere.-húzott továbbra is a férfi. 

Kénytelen voltam jelen lenni, de csak néztem ki a fejemből. Örültem annak, hogy végre van egy kis pihenő időnk, nem kell sietni és mindenki biztonságban van. 

Ghostot figyeltem. Nem úgy viselkedett, mint ezelőtt, teljesen normálisnak tűnt, mint mikor iskolások voltunk. Nyugodtan ült le, vette le a maszkját mindenki előtt. Senki sem figyelt rá, mintha ez normális lenne. 

-Victorya, ez nagyon jó lett.-dícsérte meg a főztöm Tasha.-Mégegyszer nem hagyjuk, hogy König csinálja. 

-Hé! Tudok főzni, csak ti nem értékelitek eléggé.-nevette el magát a férfi. 

Kívülállóként figyelmet őket. Mindenkinek megvannak a problémái, de mégis olyanok egymásnak, mint egy család. 

Felálltam, majd a fedett dohányzóba lépdeltem. Telefonomat bámultam miközben a cigarettát szívtam. A sötétség rátelepedett a bázisra, a világos eget felváltotta a csillagok apró fényei. Egyszerűen képtelen voltam elfogadni a tényeket. Elhalkult a világ, Alecja hívott. 

-Mondd, mi a baj?-kérdezte a nőt. 

-Megtalálták. 

-Miért nem mondtad?! Elmentünk volna értetek.

-Meghalt.

-Hogy mi? 

-Sajnálom, de Michal meghalt.-suttogtam, miközben a könnyeimet próbáltam elnyelni.-Ne haragudj, nem tudtam megvédeni. 

-Óh kedvesem..Hogy érzed magad?

-Üres vagyok, csak a revans jár a fejemben. 

-Kedvesem..Sajnálom. Nem tudhattad, hogy ez lesz. 

-De tehettem volna ellene. Érted? Tehettem volna ellene, hogy ne így alakuljon. 

-Tudom.-hallgatott el egy kis időre.-Te megtetted azt, amit lehetett. 

-Nem tudom, nem tudom Alecja. Most le kell tennem, mennem kell. 

-Vigyázz magadra, és ne csinálj hülyeséget. Ígérd meg.

-Nem ígérhetek semmit. Katona vagyok. 

Elnyomtam a csikket, majd felkeltem a székből. Ghost mosogatott a többiek után, felém sem nézett mikor elmentem a konyha mellett. 

Halkan mentem fel a szobámba. Tusolás nélkül az ágyba estem, de nem jött álom a szememre. 

-Akarok egy házat, két hegy között..-olvastam fel magamnak az üzenetet amit Ghost küldött. 

Nem tudtam válaszolni. Sírni tudtam, semmi mást. Keservesen, mint akiből kitéptek egy darabot. Ordítani tudtam volna akkor. A fájdalom megtelepedett rajtam, a legnagyobb félelmeim peregtek le lelki szemeim előtt. Túléltem két ember halálát, egy szakítást...

Jobb lett volna, ha otthon maradok. 

-Victorya?-kopogtatott Ghost, majd szó nélkül lépett be.-Minden rendben? 

-Nem, de nem vagyok hajlandó beszélni veled. 

-Miért?

-Mert egy seggfej voltál velem. Azért ordítottál velem, mert nem tehettem egy kifejletről! Minden miatt én voltam a hibás, mindenért én voltam a szar szemét rohadék!-ordítottam.-Mit akarsz még? Szétszedtél mint egy darab papírt és a kukába dobtál. Egy idióta voltam, hogy hittem egy férfi szavának. 

-Victorya, kérlek csak hallgass meg. 

-Mit hallgassak meg? Ki vagy te nekem? Miért kellene megvárnom azt, hogy mit fogsz kiengedni magadból? Nem volt neked elég az, ami volt? 

-Kérlek, nem ez a megoldás. Nem ilyen voltál. 

-Szart sem tudsz rólam, Simon.-álltam előtte.-Nem érdekel, hogy miért mondtál dolgokat, kimondtad és ennyi. Fájdalmat okoztál nekem, mit sem törődve ezzel. Mit kérsz még belőlem? Kihasználtál. 

Szótlanul nézett rám. A szoba sötétsége miatt nem láthatta az arcomat, ami úgy nézett ki mintha nem aludtam volna évek óta. 

-Mi kell még? Mit akarsz? 

-Csak beszélgetni. 

-Távozz. Húzz ki a szobámból, ne gyere a szemem elé. Undorodok attól, hogy ismerlek. 

-Sajnálom, hogy anno megmentettem az életedet, mert túladagoltad magad. Talán az lehetett volna a sorsod.-mondta ki szemrebbenés nélkül. 

-Egy seggfej vagy.

Eljátszottam a gondolattal, hogy arcon csapjam, de nem érte meg. Nem sokak akartak az élők között látni és úgy éreztem, nincs értelme folytatni ezt az egészet. 

Szerencse, hogy egyszer élek, mert én ezt a szart még egyszer nem vagyok hajlandó átélni. 

Ghost távozott a szobámból, én pedig csak bőgni tudtam, mint egy kisgyerek. Kiszolgáltatottnak és gyengének éreztem magam. A férfiak nagy része csak szexet akar és nem többet. Erre valóak a nők, hogy ezt elviseljék és egy szót se szóljanak. 

Chh...Társadalom.