Nyílnak a kankalinok a
Ház előtti játszótéren,
Lelkemben a derű magva
Vetésre készen.

Ülvén az erkélyen merengek,
Az illatos levegőt szívom,
Az égen úsznak bárány-fellegek,
Az esőt magamhoz hívom.

Órákig elüldögélek, gondolkodom,
S egy pillanatra szabadság tölt el,
Bármit megtehetek, elmém láncolatom,
De ezt is leverem, leverem könnyen.

Szívem azonban még mindig nehéz,
Az idea megfogant, nincs gát,
De ez időkben sajnos ez kevés,
Egy láthatatlan erő visszaránt.