karjai nyugtató ölelése,
sötét börtön hideg, nyirkos kőfalai,
semmi nem az, minek mutatják szavai,
menekülsz a feledésbe.

tudva-tudatlan viseled,
ahogy karmai beléd vájnak,
könnyű, fehér tollnak álcázva,
te vagy az ő játékszere.

te irányítod lépteid?
a hálóból már készen áll a drót,
melyen húzogat a kedves, s a szó,
szabadon élsz, de mégis,
bezárva áll előtted az ajtó.

szándékát nem tudhatod,
sem valódi okát tetteinek.
búcsút intesz szeretteidnek,
a járatlanért odahagyod.

minden picire zsugorodik,
eltörpül a világban minden mellette,
szereted legnagyobb ellenfeled,
miért nem hagytad el?
te sem tudod megmondani.

csapdába estél,
a pók lesben áll,
ragad a háló,
akár a cukormáz.