Bántasz, öntudatlanul,

Közben lelkemet kínzod, vadul.

Fogalmad sincs, milyen a fájdalmam,

Nem mondhatom el, s te élsz tovább tudatlan.

Tudod, hányszor szeretném elkiáltani?!

Hogy hány éjjelt szenvedtem miattad végig?

Tudatlanul, s vakon éled az életet,

Nem is érzékelve, hogy hányan szeretnek.

Mert ez az igazság; kincs vagy,

Tehetetlenül pislogó, magányos csillag.

De végig fent jártál a fellegekben,

És nem értetted utána, mi folyik itt lent.