Nemrég láttalak csak meg téged,

Igazából olyan bizonytalan,

De valami megfogott benned,

Rád gondolok unos-untalan.

Ideges leszek a közeledben;

Várok az üzenetre, várom, hogy küldj;

Madarakként nyugatnak menetelnek

A percek, az órák, reményemmel együtt.

Csak azt kérem, fogd, szorítsd a kezem,

Hadd vesszek el csillag-cseppenő szemedben.

Ujjaid szellő gyanánt borzongassanak,

Ambrózia-szavaid hadd nyugtassanak.

Hajnal-Hold keretezze arcod,

Vagy pince-árnyék fedje be,

Tárd elém ezernyi titkod,

Cserébe én is ezt teszem.

Sodorjon el a felhőtenger,

Égessenek meg a csillagok.

Készítsünk szárnyat fehér pelyhekkel,

Szálljunk fel, érintsük a Napot.

Csak engedd el magad,

S akkor én is veled maradok,

Hadd legyek felelőtlen, merész,

Kíváncsi, ó mindig az, s tettrekész.

Mint Ikarosz, oly bolond és szabad vagyok.