Egy héttel a kis szigeten történt randevú után a királyi család és a busani hercegség összegyűlt egy vacsorára. A szülők közül senki nem tudta, hogy mi az apropója az eseménynek, de Hyunjin testvérei, valamint Felix, aki ragaszkodott hozzá, hogy ott lehessen, már igen: ezen az estén szeretnék a szerelmesek megtenni a nagy bejelentést. 

Az uralkodópáron kívül már mind ott ültek az ebédlőben, kivételesen Felix sem késett. A kinti eget teljesen besötétítették a fekete felhők, sőt hamarosan az eső is szitálni kezdett. Bent az asztal olyan volt, mint egy festmény, a tükörfényes ezüstkanalak, a pompásan beállított virágcsokrok, még a kristálytiszta poharak is, amelyek olyan vékonyak voltak, hogy az ember attól félt, ha hozzáér összetörik, mind a tökéletességről árulkodtak, amelyet a palota megkövetelt. 

Az ajtónyitás úgy vágta ketté a társaság halk csevejét, mint kés a vajat, majd a király, s királyné merev méltóságteljességgel bevonult és helyet foglalt. Az első fogás elfogyasztása feszült, néma csendben telt, de amint a cselédek elvitték a koszos tányérokat, őfensége, a király megszólalt. 

- Seungmin, ugye tudod, hogy ma jár le a kiszabott határidő? - szegezte a kérdést a fiának. - Megígérted, hogy eljegyzel valakit a nyár végéig. Itt hát az ideje, hogy bemutasd. Már ha a nagy  barátkozás mellett - itt Hyunjinra pillantott - volt időd rá - a férfi gúnyos vigyort vetett a királyfira. Biztos volt benne, hogy ezt a csatát ő nyerte, hisz képtelenség, hogy a gyermekének már legyen választottja. Így pedig meg lesz a tökéletes indok, hogy ellehetetlenítse a tróntól. Majd keres valaki mást örökösének. Valakit, aki erős, férfias, kicsit sem érzelgős és nem törődik mással, csak a hatalommal. 

- Történetesen van valakim - Seungminnek minden erejét össze kellett szednie, hogy magabiztos és nyugodt tudjon maradni. - A jegyesem pedig nem más, mint Hwang Hyunjin! - az említett kezét megfogva állt fel vele a székből a bejelentés közben. 

A teremben megfagyott a levegő. A pár nem ült vissza, várták a reakciót. Felix, Yeji és Jeongin büszkén és támogatóan mosolyogtak rájuk. A Hwang szülők nyeltek egyet, majd szinkronban nyúltak a poharaikért és ittak még egy korty pezsgőt, de egy szót sem szóltak. Fiúk szexualitása egyiküket sem érte meglepetésként, és igazából nem zavarta őket, de úgy döntöttek, majd a-szerint cselekednek, ami az érdeküket szolgálja. Az udvarban betöltött pozíciójuk fontosabb volt, mint a gyerekük. 

Seungmin fenti mondatára a királyné arcán először kisebb sokk suhant át, de apró biccentéssel és egy pillanatnyi mosollyal a szemében jelezte fia felé, hogy ő támogatja. Volt egyfajta titkos szövetségük, amit így, szavak nélkül tartottak fenn. Több volt ez annál, mint kapocs anya és fia között. Ők sorstársak voltak. Mindkettőjüket egy ember szorította sarokba, aki ellen eddig tehetetlenek voltak, de érezték, a mai estén fordulhat a kocka. A hölgy lassan odébb fordította a fejét, hogy lássa a férje arcát, a látványtól viszont - élete során sokadjára - elfogta a rettegés. 

A királyon ugyanis érzelmek egész kálváriája kavargott, a düh, gyűlölet, megvetés, undor, hitetlenkedés vetekedett egymással, hogy melyik vegye át az uralmat felette. Végül a düh győzött, és az uralkodó paprikavörös arccal pattant fel ültő helyéből, majd rávágott az asztalra. 

- EZT MÉGIS HOGY KÉPZELTED?! - üvöltötte. 

A teremben lévők mind összerezzentek. A vacsoravendégek ijedt arccal néztek egymásra, a szolgálók pedig igyekeztek minél jobban beleolvadni a bútorok közé. Seungmint ezzel ellentétben váratlanul valamilyen égi béke szállta meg. Tudta, hogy döntésének ez lesz a következménye, számított rá, és nyíltan vállalta. "Így is túl sokat tűrtünk már tőle" gondolta. 

- Semmi nem kötötte ki, hogy nőt kell elvennem, a szeretett törvényeid pedig nem tiltják, hogy férfival házasodjak. Esküvőt akartál a nyár végére, hát megkapod - közölte teljes higgadtsággal, és mélyen az apja szemébe nézett. 

A király nem bírta elviselni, hogy valaki, ráadásul az a személy, akit a születésének percétől irányított, ellentmond neki. Úgy érezte nem tud fogást találni a fián, pusztán szavakkal már nem képes rá hatni, így ahhoz az eszközhöz fordult, ami eddig még mindig bevált neki: a fizikai erőszakhoz. Ennek jegyében közelebb lépett a jobbján álló Seungminhoz, és lekevert neki egy akkora pofont, hogy a királyfi elterült a földön. 

- MINDIG IS TUDTAM, HOGY EGY SEMMIREKELLŐ, PUHÁNY, TÖKETLEN GYEREK VAGY, DE HOGY MÉG EGY MOCSKOS, GUSZTUSTALAN, SEGGTURKÁSZ BUZI IS, AZ TÖBB A SOKNÁL! A VILÁG LEGSZÁNALMASABB FÉRFIJA VAGY, GYENGE, SZERENCSÉTLEN... - az ócsárló monológja végét elnyomta egy irdatlanul hangos mennydörgés. 

A drága királyné számára ez volt az utolsó csepp a pohárban. Lassan harminc éven keresztül viselte el a bántalmazást. Ha az urának rossz napja volt, mindig a családján csattant, akik viszont túlságosan féltek, mintsem, hogy visszavágjanak. Most azonban elszakadt a cérna. 

- Elég legyen! - kiáltott rá a férjére, aki erre feléje fordult. 

- MIT MERÉSZELSZ?! - ordította. Odament a nőhöz, és taszított rajta egyet, mire a hölgy elesett és a padlón kötött ki. - MÉG VÉDED A KIS GILISZTÁT? Nézd, milyen vihar tombol odakint! - ezzel a mondattal kitárta az erkélyajtót, kilépett az esőbe, és felmutatott az égre. - AZ ÚR DÜHÖS! Ő IS MEGVETI AZ ILYENEKET!!!

Ebben a pillanatban egy hatalmas villám csapott az őrjöngő királyba, aki pár másodperccel később holtan zuhant előre. Isten kinyilvánította véleményét.