Kim Seungmin, a koreai koronaherceg látszólag magabiztosan sétált a palota folyosóján. Egyedül az ökölbe szorult kezei és összeszorított ajkai árulkodtak arról, hogy valójában mennyire feszült most. Ugyanis ha az apja, a király az irodájába hívta, abból eddig még semmi jó nem sült ki. 

"Jaj, vajon ez alkalommal mit akarhat tőlem?" gondolkozott, miközben szorongását félretéve bekopogott az ijesztő külsejű, nehéz, sötétbarna ajtón. 

- Szabad! - hangzott bentről. 

Az engedély után lassan kinyitotta az ajtót, majd a nagy, központi íróasztal előtti székre ült. Bár már sokszor járt itt, minden egyes alkalommal ugyanolyan félelemmel töltötte el a sötét és fenyegető színekkel rendelkező szoba, ahol a sok magas könyvespolc mintha mind komoran és vádlón méregetné őt. 

- Fiam - kezdte meg beszédét erélyesen az uralkodó, aki ott, az asztal túloldalán kevéssé tűnt apának. - Mind tudod, én nem leszek már fiatalabb. Az egyetlen fiamként pedig neked kell követned engem a trónon - az idős férfin látszott, hogy kicsit sem elégedett az előbb felvázolt helyzettel. - A probléma az, hogy huszonöt éves létedre még mindig nincs feleséged. Így pedig nem hagyhatom rád ezt a posztot. 

- Egyedül is tudnék uralkodni. Nincs szükségem feleségre - mondta Seungmin, az utóbbi időben már sokadjára. 

A király lenéző tekintetett vetett a fiára, és nagyot sóhajtott. 

- Elegem van az ellenkezésedből. Szerzel egy házastársat még a nyár végéig! - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. - Mivel más reakciót nem is vártam tőled, mint nyavajgást, már megszerveztem egy bált a hétvégére, a teljes előkelő társaság ott lesz. A meghívók elküldve, az esemény lefújhatatlan. Csak válassz valakit, aki méltó a családunkhoz, és kész! 

- De... - kezdett bele a királyfi, ám durván félbe lett szakítva. 

- Nincs de! - vesztette el a nyugalmát az atya, és rácsapott az asztalra. - Igenis megteszed, mert muszáj! Ha én is kibírtam, apám is és nagyapám is, akkor neked is menni fog! Ez a törvény! Ne vitatkozz! Most pedig takarodj a szemem elől! 

Ezt nem kellett kétszer mondani. Seungmin olyan gyorsan iszkolt ki a helyiségből, ahogyan csak tudott. "Basszus!" dohogott magában. Nem arról volt szó, hogy maga házasság riasztotta volna, sem az uralkodás, a probléma inkább a jövendőbelijének személyével volt. Ugyanis olyannal szerette volna összekötni az életét, akit tényleg kedvel, és ami még fontosabb, aki szintén férfi. Bár a melegházasság az országban nem volt betiltva, tudta, az apja több is, mint nem örülne neki. "De miért is érdekel az engem?" gondolta. "Jogom van azzal lenni, akivel szeretnék, ezt nem ő határozza meg."

Ahogyan visszafelé tartott a szobájába, belefutott a legjobb barátjába, aki éppen őt kereste. Felix az országuk Ausztráliával való szövetségének jegyében költözött az udvarba, már jó húsz évvel ezelőtt. Ő és Seungmin együtt nőttek fel, szinte testvéreknek számítottak. 

- Min, hallottad a bál hírét? - kérdezte Felix izgatottan, amire egy bólintás volt a felelet. - Azt is, hogy miért rendezték? - érdeklődött tovább, amire megint igent kapott válaszként. - Akkor hogyhogy nem vagy kiakadva? 

- Lix, pontosan tudod, hogy nem maga a házasodás gondolata a gond, hanem a kivel. De eldöntöttem, hogy nem érdekel, ki mit gondol, férjem lesz, és kész! 

- Büszke vagyok rád! - mosolyodott el a szeplős, és finoman összeborzolta barátjának barna tincseit. - Most gyere, vár minket a szabó! Szépen kell megjelennünk a hétvégén! 

- Fel nem tudom fogni, miért érdekel téged ennyire a kinézetünk, de legyen - indult Seungmin a boldogan ugrándozó fiú után. 

*-*-*-*-*-*-*-*-*-*-* 

Eközben a busani tartomány kastélyában nagy port kavart a királyi meghívó. A család három, már mind tizenkilenc és huszonhárom év közötti gyermeke a főszalonban kapták meg a híreket. A két fiatalabb testvér, Jeongin és Yeji igen felvillanyozódtak az estélytől, a legidősebb, Hyunjin viszont csak fintorgott egyet, és visszazuhant az egyik krémszínű bársonyfotelbe. 

- Nahát, te még ennek sem tudsz örülni? - korholta a húga. 

- Minek? Az egész arról szól, hogy számtalan számító kisasszony igyekszik megrohamozni egy férfit, akinek a helyében ezek után minden vágyam elmúlna a nők felé - magyarázta drámaian gesztikulálva Hyunjin. 

- Miért, volt valaha bármi vágyad a nők felé? - kérdezte Jeongin, aki imádta húzni a bátyja agyát. 

- Nem, de neki valószínűleg van. 

- Arra nem fogadnék - mondta Yeji, miközben az aranykeretes falitükörben gyakorolta a legyezővel való flörtölés művészetét. - Már volt alkalmam találkozni a trónörökössel, és semmilyen érdeklődést nem tanúsított felém. Márpedig nekem senki sem tud ellenállni. 

- Én tudok! - mondták a fiúk kórusban. 

- Az más, ti a testvéreim vagytok - húzta el a száját a lány, amin a fivérei remekül szórakoztak. 

- Még mindig ott tartunk, hogy nem tudom mi a frászt kezdjek majd magammal a partin - Hyunjin látványosan szenvedett, kicsit rá is játszva, de ez tőle már megszokott volt. 

- Táncolj. Ott az szokás, nem? - a legfiatalabb a nővérére nézett, aki egy fejmozdulattal nyugtázta a mondatot, továbbra is majdnem belebújva a tükörbe. Jeongin bizonytalansága onnan fakadt, hogy még soha nem volt ehhez hasonló puccos eseményen, így most érthetően majd' kiugrott a bőréből. 

- Egyébként te is beállhatnál a királyfit ostromlók soraiba - vetette fel az ötletet bátyjának Yeji, amit Hyunjin csak egy horkantásra méltatott. - Most miért? Továbbra is állítom, hogy neked nagyobb sikered lenne, mint annak a rengeteg kimázolt libának - folytatta a lány, miközben elővette kis kézitáskájából a kedvenc rúzsát, és elkezdte felapplikálni a szájára. 

- Végül is, az én sármom világhírű - szórakozott a szőke, hosszú hajú fiú. 

- Egoista - ingatta a fejét Yeji. 

- Bagoly mondja verébnek - szólt vissza Hyunjin, amivel kicsikart húgából egy lenéző pillantást. 

- A lényeg, hogy ne hisztizz nagyon - utasította rendre bátyját a leányzó. 

- Nem szokásom! - adta elő a világ legmegrendezettebb megsértődését Hyunjin, csak, hogy húgát idegesítse. Miután azonban a két főből álló közönsége nem értékelte a csodás előadást, testvéreivel együtt átvonult az étkezőbe a vacsorához.