Boldogan értem haza, de ami fogadott az rögtön elszomorított. Taehyung megint elkezdett hervadni. Megint elfelejtettem meglocsolni. Ledobtam a táskámat, majd azonnal igyekeztem megtenni azt, amit állandóan elfelejtek.

- Ne haragudj...- nyögtem ki, mikor meglocsoltam.

- Amiért hagytál szomjazni, kérek valami finom földet.- szólalt meg, miután szinte beszívta az egészet.

- Uhm... Vettem neked valamit, de ahhoz embernek kell lenned.- ültem le elé, ugyanis újfent a nappalimban volt.

- Legyen.- mondta ki, majd szépen lassan a virágból, egy gyönyörű ember lett.

Taehyung rám mosolygott, majd leült mellém, várva, hogy oda adjam neki az ajándékát. Én is elmosolyodtam, s felálltam, és oda mentem a táskámhoz, amiből kivettem a földet, mire neki felcsillant a szeme és a kis dobozt amiben a gyűrű volt.

- Mi van abban a dobozban?- mutatott a kezemben lévő tárgyra.

- Ha becsukod a szemedet, megmutatom.-  válaszoltam neki, szelíd hangon.

A rózsám készségesen becsukta a szemeit, így én kellő képpen, elegánsan, letérdeltem előtte, megfogtam a kezét és felhúztam az ujjára. A szemöldöke felszökött, így már nem volt értelme tovább titkolni, hogy mit is kapott.

- Kinyithatod.

Lassan, óvatosan nyitotta ki a pilláit, de amint meglátta az ékszert, szinte akkorára nőttek, mint a Föld. A tekintete folyamatosan rajtam és a gyűrűn volt, felváltva. Innen tudtam, hogy teljesen meglepődött, de azért örül neki. Melegség járta át a testemet, mikor egy hatalmas ölelésben részesített engem, a hálája jeléül. Úgy éreztem, hogy ma mind a ketten léptünk egymás felé egy lépést.

~Másnap~

Szabadságot vettem ki a nagybácsimtól, ezért a mai napot Taehyunggal tölthettem. Megígértem neki, hogy megmutatom a város parkját. Persze izgatott voltam, hiszen még sosem volt olyan barátom aki ne látta volna azokat a dolgokat amiket én egész életében, de mégis mindent tud ami ezen a földön történik.

- Jó reggelt.- léptem ki a szobámból, köszönve Taehyungnak, de ő semmi életjelet nem biztosított számomra.- Taehyung?- ráncoltam össze a szemöldökömet, ugyanis nem tetszett ez a csend.

Lassan léptem oda a kanapéhoz ahol aludni szokott, de most ott sem volt. Hirtelen átjárt a kétségbeesés és az aggodalom, hogy mégis mi történt vele és hol a francban van. Már éppen hívni akartam a nagybátyámat, mikor a fürdőből egy álmos, fél meztelen, vörös hajú rózsa fiú lépett ki.

- Jungkook?- mosolyodott el halványan, de én egyszerűen a földbe voltam gyökerezve.- Baj van?- sétált oda hozzám.

Minden lépésével egyre jobban tudtam, hogy ha ide ér én elájulok. Olyan teste volt, mint senki másnak ezen a földön. Áradt belőle a rózsa illat és egyszerűen az izmai... Tökéletes teste volt. Se nyelni, se köpni nem tudtam, egészen addig amíg oda nem ért hozzám.

- Gazdám?- döntötte oldalra a fejét.

Akaratlanul is felszabadult minden ami bennem volt. Egyszerre éreztem izgatottságot, nyugalmat, örömöt, haragot, szenvedélyt, utálatot. A testem magától mozgott, nem is én irányítottam. Abban a másodpercben tudtam, hogy mit fogok tenni. Vágytam az ajkaira, amikkel formálta a gyönyörű szavait és kiadta a hihetetlenül mély, medvére hasonlító hangját. Nem tehettem mást.

Egyszerűen csak rávetettem magamat.