Reggel fájó fejjel keltem fel. Alig aludtam egy-két órát, hiszen hajnali három volt mire haza értem és hatkor keltem, ugyanis nyolckor nyitnom kellett a boltot. Biztosra vettem, hogy Taehyung is hasonlóan érezte magát, hiszen mikor odaértem, ő már a raktárban pakolászott, táskás szemekkel és igénytelen frizurával.

- Jó reggelt!- köszöntem neki, egy mosolyt erőltetve magamra.

- Neked is.- dörmögte.

- Kérsz kávét? Hozassak Bogummal?- ültem le egy hozzám közelebbi székre.

- Rajtam az sem segítene.- nevetett fel.

- Szerintem rajtam sem.- nevettem vele együtt.

- Tudod mire lenne szükségem?- sétált oda hozzám, mire én felvont szemöldökkel bámultam a gyönyörű, sötét szemeibe.

Óvatosan állam alá nyúlt, majd lehajolt hozzám és finoman összeillesztette az ajkainkat. Jólesően fújtam ki a levegőt, hiszen egy évezrednek éreztem már azt az időt mióta megcsókolt azon az estén. Mosolyogva vált el tőlem, én pedig szinte csettintésre úgy éreztem, hogy nem is kell nekem se kávé, se semmilyen koffein. Elég Taehyung egyetlen, apró, finom, meleg csókja.

- Máris jobb.- suttogta.

- Egyet értek.- mosolyodtam el én is.

Kiegyenesedett, majd visszasétált a könyvekhez amik még kicsomagolásra és rendezesére vártak. Ugyan úgy folytatta a munkát, mintha én nem is lettem volna itt. A szívem szinte azonnal megtelt szeretettel és boldogsággal. Csak néztem ahogy pakol és... Még mindig biztos voltam benne, hogy ha ő a rózsám... Menthetetlenül szeretem.

Körülbelül delet üthetett az óra, mikor a szekrény tetejére raktam a könyveket a kezemből, s egy éles puffanást hallottam a raktárból ahol Taehyung volt. Bogum és én összenéztünk ijedtünkben.

- Ne hagyd ott a kasszát, mindjárt jövök!- száguldottam le villám gyorsasággal a létráról.

Gyors léptekkel rohantam a raktárba, ahol a szívemnek kedves ember tartózkodott, ám mikor oda értem sehol sem volt. Kerek szemekkel kerestem, de csak egy nagy dobozt találtam amiben a könyvek voltak, úgyhogy nem tartottam fontosnak bele nézni. Amúgy sem hittem, hogy belefért volna.

- Jungkook!- kiabált, a doboz... Mögül??

Nagyot nyeltem, mire erőt vettem magamon és közelebbről is megnéztem. Még életemben nem lepődtem meg ennyire semmin.

- Te jó istenem...- suttogtam magam elé, mikor megláttam a rózsámat.- Csak halucinálok.- nevettem el magamat, sokkos állapotban.

- Mi történik velem?- kérdezte, síró hangon.

- Nyugodj meg, jó? Hogy változtál át?- ültem le hozzá a földre, próbálva nyugodt hangulatot teremteni, de én is feszült voltam.

- Hirtelen bevillant ahogy az álmomban ott vagy felettem és sírsz, erre... Puff!- tárta szét a leveleit.

- Hát ez nem túl sok...- húztam egy vonalba a számat, gondolkodva. Régen sem tudtam, hogy hogyan csinálta.- Talán nyugodj meg és akkor vissza változol.

- Hogy nyugodjak meg ha egy kibaszott rózsa vagyok?!- akadt ki teljesen.

Percekig ültünk, míg nem meghallottan, hogy nyílik az ajtó. Sosem pattantam még fel olyan gyorsasággal. Bogum felvont szemöldökkel nézett rám, hiszen nem értette a helyzetet.

- Haza küldtem, kicsit beverte a fejét. Megcsinálom az itteni munkát aztán majd folytatom. Te maradj csak a kasszánál.- hesegettem el, mire egy bólintás kíséretében elment.- Ez meleg volt.- fújtam ki a tüdőmben rekedt levegőt.

- Hé!- szólított meg, mire felé fordultam.

Megnyugvással vettem észre, hogy éppen az imént, pár másodperce változott vissza. Egy halvány mosoly jelent meg az arcán, ami azt jelentette nekem, hogy igazán hálás amiért nem árultam el Bogumnak a baj forrását.

- Ugye nem látott meg miközben vissza változtál?- kérdeztem szinte azonnal.

- Pont akkor változtam mikor becsukta az ajtót.- ült le a székére.

- Hiszel mostmár nekem?

- Hiszek...