A nap meleg ölelésére ébredtem fel. Szememmel a rózsámat kerestem, de nem találtam a szobámban, pedig meg voltam győződve, hogy tegnap mellette aludtam el.

- Tae?- kérdeztem egy kicsit hangosabban, de nem jött válasz, csak egy halk lépés, a szoba felé.

Felültem, majd amennyire tudtam, olyan gyorsan álltam fel. Kimentem a nappaliba, ahol Taehyung az asztalon, rózsa formában, lekonyulva volt. Élesen fújtam ki a levegőt mikor megláttam, hogy a bimbója teljesen fekete volt és sötét. Hová tűnt a gyönyörű vörös rózsám? Lassan sétáltam oda, közben megtöröltem a szemeimet.

- Szia.- ültem le elé, a kanapéra.

Tae nem akart nekem válaszolni. Olyan érzésem volt, mintha elrontottam volna valamit és haragudna rám. De nagyon.

- Tae, tettem valami rosszat? Mond el, hogy mi a baj.- vettem le róla a búrkot, majd rásimítottam a szirmára, de abban a másodpercben lehullott.- Tae?

- Jungkook...- szólalt meg rekedtes, fáradt hangon.

- Tae, mi a baj?- estem kétségbe teljesen.

- Haldoklom...- köhögött fel.

- Micsoda?!- kerekedtek ki a szemeim, s már nem bírtam ülni, ezért felpattantam.- Mi az, hogy haldokolsz?

- Belém fecskendeztem valami nagyon nem finomat és... Nem tudom.- suttogta.- Nem tudok vissza változni.- hullott le még egy bimbója.- Ittam, ettem de ez valami méreg. Érzem ahogyan eszi a szírmaimat és a leveleimet, a gyökereim pedig nem képesek felvenni a folyadékot, sem semmit. Száradnak akár a korhadt fa.

- Jesszus...- túrtam a hajamba.- Mit tegyek? Mond el, kérlek.- lábadt könnybe a szemem.

Nem akartam elveszteni. Nem veszíthetem el! Hiszen szeretem és ő is engem. Bármit megteszek amit csak kér, de nem hagyjon itt engem. Mindenki elárult akiben bíztam csak ő és Namjoon bácsi nem.

- Nem tudom.

Ennél a mondatnál tellt be a pohár. Szinte villám gyorsasággal tárcsáztam a nagybátyámat.

Taehyung

Szinte alig éreztem bármit is a fájdalmon kívül ami végigjárta az egész testemet. Jungkook kétségbeesetten telefonált, kiabált és sírt a nagybátyjának, mert nem tudta mit is tehetne értem. Talán, ha elmondtam volna, ha még tegnap este elmondom... Nem lett volna ez.

- Mi az, hogy nem lehet semmit tenni?!- kiabált újból a telefonba.

Ebben a percben már eldőlt a sorsom. Meg fogok halni és semmit sem lehet tenni ellene, bárhogy is harcolna ellene Jungkook. Keserves mosoly jelent meg hervadó szírmaim között, majd becsuktam a szemeimet. Nem akartam látni ahogy az egyetlen dolog amit a természetnél is jobban szeretek, engem sirat. Percekig hallgattam a keserves sírást, amíg egyszer csend nem lett, majd egy ajtó csapás vágott fülön. Lassan nyitottam ki a pilláimat, körülnézve a helységben, de sehol nem láttam. Ezek szerint elment itthonról. Sosem gondoltam volna, hogy az utolsó óráimat egyedül fogom megélni. Az utolsó erőmmel még megtettem a legutolsó esélyt arra, hogy Jungkook valaha boldog legyen még. Ő ezt nem érezte, de épp elég volt az, hogy én tudtam mit teszek. Ő sosem fog meghalni és egyszer... Valamikor, ha a Föld még létezni fog, találkozni fog velem egy másik testben. Az utóbbit nem tudhattam biztosra, de a remény ami bennem volt, mindent elsöpört.

- Szeretlek...- suttogtam, s teljesen átadtam magamat a méregnek.

Nem harcoltam tovább. Lassan sötétült el az egész testem, s száradt ki. Imádkoztam, hogy ne lásson így. Hogy sose kelljen látnia ahogy számára valaki fontos meghal.

Jungkook

A nagybátyám elmondta, hogy milyen mérget adhattak be neki és mi a legjobb rá, ezért alig húsz perc alatt megjártam a gyógyszertárat és haza értem, de addigra Taehyung már szinte nem is élt. Fénysebességgel vettem elő az injekciót és töltöttem bele a gyógyszert.

- Ehhez emberré kell változnod.- szólaltam meg.

- Nem megy.- válaszolt, kínok közti hangon.

Hát jó...

Nem volt más választásom, muszáj voltam a szárjába fecskendezni az egészet. Szinte kínzó percek teltek el, de nem változott semmi. Sőt! Tae az utolsó szirmát is elhullajtotta.

- Nem... Nem lehet.- suttogtam, eltorzult arccal, a fájdalomtól amit éreztem mikor nem történt semmi.

Taehyung felől hirtelen egy erős lökés járta át az egész bolygót, így mostmár biztossá vált számomra.

Elvesztettem.