Szinte pattanásig feszült az idegem, mikor az istenért se találtam meg a pince bejáratot.

- Az isten verje meg!- kiabáltam el magamat.

- Csak nem?- hallottam meg egy ismerős hangot mögülünk.- Jeon Jeong Guk és Kim Namjoon.

Azonnal tudtam. De hát, hiszen ő... Ő az apám!

- Apa?- fordultam felé, sokkolva.

- Szervusz, fiam. Rég láttalak.- vigyorodott el.

Ez nem lehet. Mindenkim meghalt.. nem élhet és nem lehet itt. Namjoon bácsi, mintha mindig is tudta volna, hogy életben van, úgy nézett rá, bosszús tekintettel.

- Öcsém, mit keresel te itt?

- Az a rózsa már a miénk.- vigyorodott el az apám.

- Vérkötelék fűzi Jungkookot hozzá, elfelejtetted?- kiabált rá a mellettem lévő.

Teljesen összezavarodtam. Milyen vérkötelék? Mi történik most?

- Ugyan már, az csak mese!- legyintett maga előtt.

Eközben megjelent mögötte még két nagy darab ember és ökölbe tett kezekkel néztek ránk, várva az apámnak a parancsát.

- Mit tettetek vele?- szólaltam én is meg.

- Mi? Semmit.- rázta meg a fejét.- Ő tette magát azzá aki.- nézett a hátam mögé.

Egyből tudtam, hogy miért tette. Lassan fordultam meg, remegő testtel, félve a látványtól, és el kell mondjam, hogy jól tettem. Min Yoongi állt velem szemben, mögötte Taehyuggal akinek a haja ében fekete lett, a bőrén pedig tetováláshoz hasonló minta rajzolódott le az egész nyakán, a válláig. Groteszk mosolya egyenesen a lelkembe vájta magát, s biztos voltam benne, hogy ez nem az a személy akit én szeretek.

- Tae...- suttogtam magam elé.

- Tae.- mondta ki a Min család feje is a becenevet, nevetve.- Micsoda dráma.- döntötte hátra a fejét.

Mikor már azt hittem, hogy nem lehet rosszabb, Taehyungék mögül megjelent a legjobb barátom is. Azt hittem, hogy menten elájulok. Ez nem lehet más csak egy rossz álom. A világ, a föld amiben/amin éltem egészen eddig hazugság volt és csak kihasználtak?

- Tae!- szóltam oda a rózsámnak.- Nem akarsz ilyen lenni! Te nem ez vagy!

- Taehyung!- szólt rá a nagybátyám is.

- Igen?- szólalt meg, mély hangon, gyilkos pillantással.

- Vess véget ennek.- feszültek meg az izmai a nagybátyámnak.

- Már nem a te rózsád!- simított végig Yoongi, Taehyung arcán.

- Tényleg nem. És sosem volt az enyém.- bólintott, Namjoon bácsi.

- Mi?- ráncolta össze a szemöldökét az apám.- Akkor kié?

- Az enyém.- nyeltem egy nagyot.- Taehyung az enyém!

Kijelentésemre a rózsa elmosolyodott, majd egy mozdulattal áttörte karjával az előtte álló férfi mellkasát. Mindenki egyszerre fagyott le és a pánik ami átjárta Jimint, aki tehetetlenül állt Tae mögött, szinte megbénította. Kuncogva fordult meg és fogta meg Jimin nyakát, akinek az arca lilulni kezdett.

- Ez... Képtelenség.- dobta el a fegyverét az egyik gorilla, mire apám Taehyungra fogta a fegyvert.

- Ne!- kiáltottam.

Mikor meghúzta a ravaszt, Tae nemes egyszerűséggel, villám gyorsasággal maga elé rakta a kezében fuldokló férfit. Ez egy téboly volt. A megtestesült gonoszság. Ez nem Taehyung. Lábaim nem bírták, így a földre rogytam és tehetetlenül néztem az eseményeket. Jimin teste, hidegen terült el a földön, ahogy a rózsám ledobta és az apám felé vette az irányt. Nem akartam, hogy még több ember meghaljon.

- Elég!- kiáltottam, mikor elment mellette.- Elég...- csuklott el a hangom, majd utat adtam a könnyeimnek.

- Igenis.- torpant meg.

Pár percig csend telepedett le, csak az én halk sírásomat lehetett hallani.

- Gazdám.