Megérkezett a várva várt folytatás, remélem vártátok már! Beindulnak az események lassacskán már a két fiú életében; sok, titkos randevúkkal karöltve. Vajon Taehyung kibékíti a szexi tetoválóművészt?

Valamint egy kis közérdekű: nem tudom mikor, de reményeim szerint hamarosan az Örökké tartó folytatása is érkezik, ahol is Jungkooknak "vetélytársa" lesz, illetve Taehyung és Jungkook kapcsolata is szintet fog lépni.

Lena: Taehyung

Sounds: Jungkook

Taehyung

A sétálóutca gyönyörű szép volt, ahogy a lemenő Nap fénye rózsaszín és narancs árnyalatokba borította az eget, az üzletek kirakatai egészen más megvilágításba kerültek. Akkor jártam életemben először a régiségkereskedésben, mindig kíváncsi voltam, hogy milyen kincseket rejthet magában, de sohasem tudtam bejutni a boltba, hiszen a szüleim minden egyes lépésemet árgus szemekkel figyelték, s megtiltották, hogy betegyem oda a lábamat. Szerintük ez a szegény emberek játszótere volt, a mi családunk pedig nem engedhette meg magának, hogy ilyen ócska helyeken járjon. Most azonban azt csinálhattam, amit csak akartam, hiszen nem álltam a tekintetek kereszttüzében.

Az idő gyorsan telt, a percek szinte futólépésben rohantak, s csak azon kaptam magam, hogy lassan nyolc óra lesz, a családi vacsora pedig egyre inkább közeledett. Tudtam, hogy bármennyire élveztem Jungkook társaságát, rövidesen véget kellett vetnünk a találkának, máskülönben soha többet nem keríthetnénk rá sort. A szüleim a legkisebb késésért is megfosztottak volna minden program lehetőségétől.

A fekete hajú a saját motorján vitt haza, de én tagadni sem tudtam a frusztráltságomat. Kedveltem őt, hiszen sokkal kedvesebb és rendesebb volt, mint amit én feltételeztem a zord kinézetű, tetovált alakokról, de a családom tetszését biztosan nem nyerte volna el. Már az egy erős kizáró oknak számított, hogy ő is a férfiak táborát erősítette, arról nem is beszélve, hogy tanulási célzatot mondtam a kimaradás okának, azt pedig nem csoportban szokták csinálni a könyvtárban. A szívem a torkomban dobogott, ahogy arra gondoltam, hogy észrevesznek minket a kapualjban. Nem akartam újabb veszekedést, hogy eltiltsanak Jungkooktól, így a legkézenfekvőbb megoldást választottam arra vonatkozóan, hogy könnyűszerrel megúszhassam a lebukást.

A motor egy előkelő, idős házaspár háza előtt állt meg kétsaroknyira a házunktól. Tudtam, hogy a feketével szemben helytelenül cselekedtem, hazugsággal kezdeni egy kapcsolatot pedig bűn, de nem volt megállás, muszáj volt hazudnom, hiszen nem akartam kockára tenni mindent kettőnk között. Az arcom égett, ahogy a fiú elhajtott, a hazugság csípte a bőrömet, s csak arra tudtam gondolni, hogy most már semmi baj sem lesz. Rohanni kezdtem, szaladni a hosszú utca végtelen kövein. A végtagjaim remegtek az idegtől, Jungkook és a késés gondolata is ezt váltotta ki belőlem. Hirtelen azonban újra a tetovált férfi arca volt előttem, a házunk előtt, mint egy délibáb, azonban ahogy megszólalt, beszélni kezdett hozzám, tudtam, hogy nem az érzékszerveim űztek velem játékot, valóban ő állt előttem teljes valójában. Nagyon mérges volt.

Igazi csöbörből vödörbe eset, a hazugságra hamarabb fény derült, mint vártam. S pont azt az embert sértettem meg vele, akit nem akartam. Csak meg szerettem volna védeni a családomtól, hogy ne az első találkánkon kelljen szembesülnie a csúf helyzetemmel. Azonban ez most mégis elkerülhetetlenné vált, muszáj volt ésszerű magyarázattal előállnom, különben elhagy, mert azt hiszi, hogy nem bízom meg benne. Cseppet sem kívántam újra egyedül lenni, most, hogy találtam valakit, aki érdekelt.

- Meg tudom magyarázni - ajkamat beharaptam, ahogy izzó tekintetébe néztem. Nem volt visszaút, nincs visszatáncolási lehetőség. Hirtelen sérülékenynek és meztelennek éreztem magam. Muszájnak éreztem elmondani az igazságot, mégis rettegtem kiteregetni a családom szennyesét. Ez egy érzékeny téma volt, amivel nem szívesen dicsekedett az ember.

- Akkor igyekezz, ha le akarsz rázni, akkor tedd meg hamar. Nincs kedvem azt hallgatni, hogy mennyire rossz benyomást keltettem és nem akarsz megbízni bennem - karjait összekulcsolta mellkasa előtt, arcizmai megkeményedtek, s csak akkor vettem észre, milyen határozott és komoly férfi is tudott lenni a zord külső és a kedves, de magabiztos személyisége mellett.

- Valóban gyorsnak kell lennem, de semmiképpen sem azért, amiért te gondolod. Nagyjából hét percem van, szóval csak nagyvonalakban tudom felvázolni neked a helyzetet.

Jungkook biccentett, hogy folytassam.

- Szóval a szüleim tudják, hogy a fiúkhoz vonzódom, és nem akarják elfogadni. Percről percre beosztják az életemet, szabályokat állítanak fel és minden lépésemet figyelik. Szükségtelenül is belemagyarázzák egyes helyzetekbe, hogy viszonyom van valakivel az iskolámból, holott csak barátok vagyunk. A héten hazakísért egy srác, és konkrétan szobafogságra ítéltek miatta, meg persze eltiltottak tőle. Mindig ezt csinálják velem, én meg belefáradtam, hogy senkivel sem beszélgethetek, vagy érezhetem jól magam. Nem akartam megkockáztatni, hogy veled is ez történjen, hogy észrevegyenek minket a házunk előtt. Sajnos tudom, hogy mire képesek, talán veled kapcsolatban még szigorúbbak is lennének, hiszen konzervatív emberek, a tetoválás, fülpiercing náluk teljes mértékben kiveri a biztosítékot. Számomra nem probléma, megbarátkoztam velük, hiszen téged ezek tesznek különlegessé, kifejezetten tetszik is rajtad, de ők képtelenek lennének elfogadni. Ismerem őket - ösztönösen megráztam a fejem, s csak bízni tudtam abban, hogy Jungkook hisz nekem. - Nem akarom, hogy téged is eltaszítsanak tőlem.

A fekete hajú állvonala kevésbé tűnt már feszesnek, de még tartotta magát, mintha várt volna még valamire. Valamire, amivel kifejezem, hogy igényelem a jelenlétét az életemben.

- Nézd, nagyon sajnálom, hogy hazudtam, de megijedtem és nem láttam más lehetőséget. Ha a szüleim meglátnak, akkor mindennek vége lesz - a srác arcizmai tovább engedtek merevségükből, rajtam pedig megkönnyebbülés futott végig.

Volt még kerek négy percem, ráadásul reményeim szerint vele sem haragban fogok elválni.

- És ezt miért nem tudtad elmondani nekem? Nem tartanánk itt, ha egyszerűen megkérsz, hogy rakjalak ki két házzal odébb, mert a szüleid szigorúak - szemrehányó szavai arra késztettek, hogy lesüssem a szemeimet.

Igazat tudtam adni neki, minden szavával egyetértettem, viszont nehéz volt magamtól előhozakodni ilyesmivel. Valószínűleg még néhány randi múltán is bűntudatom lett volna és ugyanúgy az idős házaspár háza előtt búcsúzkodnánk, hiszen képtelennek éreztem magam beszámolni az ügyes-bajos dolgaimról.

- Igazad van, sajnálom. Nehéz róla beszélni és korainak is gondoltam téged ezzel traktálni. Jungkook, én bízom benned, hiszen eddig nem adtál okot arra, hogy ez másként legyen, de nem akartalak ezzel elijeszteni, sem túlterhelni - tettem felé egy lépést, már csak nagyjából fél méter választott el minket egymástól, s bíztatónak találtam, hogy ő nem növelte a köztünk lévő távolságot azzal, hogy hátrálni kezd. - Kérlek, ne haragudj rám! - A tekintetem megbánást tükrözött, szívem a torkomban dobogott, szinte árgus szemekkel figyeltem a másik reakcióját. Szükségem volt rá, hogy megbocsátson nekem.

- Megígéred, hogy nem hazudsz nekem többet?

- Tanultam a leckéből és egyébként sincs más kényes témám, amiről nem beszélnék szívesen - újabb néhány centit araszoltam hozzá, mikor végre leengedte védőbástyáit és arca nem tükrözte a feszültséget.

Óvatosan csuklón ragadott és a masszív kőkerítés aljába húzott, aminek a magassága miatt már-már láthatatlanná váltunk a kéretlen pillantások elől, habár így is bőven volt idő arra, hogy észrevegyenek minket. Csodálkozva néztem rá, ahogy egyik vállát az építménynek támasztotta, karomat pedig egy pillanatig sem eresztette el.

- Rendben, akkor megbocsátok. A szüleid miatt meg ne aggódj, melletted állok és támogatlak. Nem foglak magadra hagyni, senki sem kényszeríthet erre - ajkai szegletébe kedves, ámde halvány mosoly költözött. A fagyos hangulatnak nyoma sem volt, s csak remélni tudtam, hogy soha többet nem kell majd úgy látnom őt, mint néhány perccel ezelőtt.

- Köszönöm! - Hangom valamivel nyugodtabban csenget, már nem remegett meg az idegtől és a félelemtől, hogy elveszítem, miközben még nem is volt időnk igazán megismerni egymást. - Nem maradt több időm, már így is késtem két percet, mennem kell - sajnáltam, amiért ott kellett hagynom őt, de legalább a lelkiismeretem megnyugodhatott, amiért neki nem kellett hazudnom a családi állapotomat és a lakhelyemet illetően.

Csuklóm kicsusszant ujjai közül, s vállaimon megigazítva a táskám pántját elindultam a kovácsoltvas kapu felé. A szüleim biztosan meg fognak szidni, amiért nem tudtam tartani a pontos időkorlátot, de reméltem, hogy a vendégek miatt már a kedvesebbik arcukat próbálják magukra erőltetni, ezért pedig a büntetést is megúszom egy egyszerű megfedéssel.

- Várj! - Jungkook hirtelen kapott utánam, megperdített a tengelyem körül, majd már csak azt éreztem, hogy ajkaival megtalálja az enyémet. A tökéletes pillanatot kapta el, szavaink így nyertek maguknak teljes bizonyítást. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer a házunk előtt az utcán fogok csókolózni egy fiúval, s arra a néhány percre, míg ilyenformában összeforrtunk, még félni is elfelejtettem a családom haragjától. Szemeimet lecsuktam, ujjaimat pedig a férfi bőrdzsekis felkarjára simítottam. Nevezhettük volna egy egyszerű szájra puszinak is, hiszen egyikünk sem csapott át szenvedélyes szeretővé, aki fel akarta falni a másikat, de mindenképpen több volt, mint egy gyengéd, kedves gesztus. Nem ez volt életem első csókja, de határozottan a legemlékezetesebb és a legkedvesebb mindközül.

Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer egy hozzá hasonló férfit fogok kedvelni, de valahogy az ájulásom és a félrevezetés közben vonzódni kezdtem hozzá, ezt tagadni sem tudtam. Nem is akartam. Néhány pillanat erejéig nagyszerűen éreztem magam, azt kívántam, hogy álljon még módomban őt ölelni és csókolni.

Sportcipős lábaim az utcákat szelték, a táskám minden egyes mozdulatomnál a hátamon himbálózott, ezzel néha-néha az egyensúlyomat is egyik-másik oldalamra helyezve. Vehettem volna lassabbra is a tempót, de nem akartam elpocsékolni az időmet, hiszen a legújabb alibim nem egész délutánra szólt. Újabb hazugság, újabb bűntudatos érzés, de nem tudtam mást tenni, kerek négy napja nem találkoztam Jungkookkal, s már szerettem volna végre látni őt. Nem is sejtette, hogy ma beugrom hozzá a szalonba, hiszen egy szóval sem mondtam neki, meglepetésnek szántam. Telefonon beszéltünk néhány szót, de sohasem tudtunk igazán elmélyülni a cselekvésben, hiszen hol hozzá jöttek vendégek, vagy nekem kellett órára mennem.

Furcsa volt ilyesfajta dolgot állítani, hiszen alig másfél hete ismertük egymást, de úgy éreztem, hogy hiányzott, rossz érzés volt, hogy nem láttam őt, nem ölelhettem és csókolhattam meg. Talán túl gyorsan haladunk. Minden alkalommal, amikor elfogott a vágy, hogy egyszerűen felpattanjak és a szalonig meg se álljak a rohanással, ez járt az eszemben. Aztán persze ez a kósza gondolat mindig elvetődött, hiszen fiatalok voltunk és nem tudhattam, hogy a szüleim mikor vetnek véget a kapcsolatunknak. Ki akartam használni minden egyes másodpercet, amikor lett volna lehetőségem látni a feketét.

Szerencsére az üzleti vacsora jól sikerült, így a családomnak teljesen kiment a fejéből az, hogy megszidjanak a két perces késésemért. Állításuk szerint egy üzletember mindig pontos, s én nem akartam még azzal is magam ellen hangolni őket, hogy közlöm, semmi esetre sincsenek terveim a vállalatunkkal. Az este folyamán, habár elég feltűnőek voltunk Jungkookkal az utcán, mégsem derült fény rá, hogy vele töltöttem az időmet. Ettől rettegtem végig, hogy lelepleződik a hazugságom, de kivételesen szerencsém volt, mindenki a vacsora megszervezésére figyelt, így az teljesen elfelejtődött, hogy árgus szemekkel kellene pásztázni a környéket az érkezésemre várva.

Rosszul éreztem magam, amiért átvertem mindenkit, s most is azt csináltam, de tudtam, hogy ez az egy esélyem volt arra, hogy Jungkookkal lehessek, hiszen a szüleim sohasem fogadnák el. Tudomásuk szerint éppen Yoongival tartottam egy kávézó felé, hogy péntek délután lévén egy kicsit kikapcsolódhassunk. Igazság szerint őt sem kedvelték túlzottan, viszont ismerték a szüleit és gyerekkorunk óta barátok voltunk, ezért pedig benne nem láttak fenyegetést, csak potenciális bajkeverőt, aki egyszer akár valami rosszba is belekeverhetett. Fogalmuk sem volt róla, hogy ez már régen megtörtént.

A szalon ajtajában egy pillanatra megtorpantam, hiszen felidéződött bennem a kínos szituáció, amit a tűk látványa okozott. De végül is az volt a randink álindoka, hogy legyőzzem a félelmemet, nem igaz? Ebben az esetben pedig ideje lenne tennem is ennek érdekében valamit. Egy halk sóhaj kíséretében fogtam a kilincsre, majd egyszerűen benyitottam a helyiségbe. Az ajtócsengő cseppet sem visszafogott csilingeléssel jelezte az érkezésemet, s én egyszerre a terepet kezdtem pásztázni, hogy megtaláljam a munkában lévő feketetét.

Remélhetőleg örülni fog a jelenlétemnek és nem fog megharagudni, amiért a munkahelyéig jöttem hozzá.

Jungkook

Hatalmas kő esett le a szívemről mikor Taehyung tisztázta a helyzetet és az, hogy életének legnehezebb dolgáról beszélt nekem csak azért, hogy kibékítsen, felért egy konkrét gyomorszájba rúgással, amellett, hogy megmelengette a szívemet. Félig jogosnak, félig jogtalannak gondoltam így már a kiakadásomat, de annyira rosszul esett a hazugság és valóban azt hittem, hogy csak szórakozott velem, most össze is töri a szívemet, ami már egyenletes dobbanásait mind neki ajánlja. De mégis, ezzel szinte kierőszakoltam belőle egy olyan vallomást, aminek még nem jött el az ideje - miattam mégis elmesélte, ez pedig nem csak örömet, de bűntudatot is keltett bennem.

Első randink utáni négy napot végig dolgoztam, alig beszéltem Taehyunggal, amikor nekem lett volna időm rá, neki kellett menni órára, vagy hozzám jöttek, mikor ő ért rá. Mikor ő hazaért nem mertünk telefonálni, csak késő este, amikor már ő lefekvéshez készen ágyba dugta magát, tudtunk pár percig üzengetni egymásnak.

Eddig azt hittem a vacsora randink tök egyszerű lesz, mert én érte megyek majd, aztán a parkban egy piknik keretében megnézzük a naplementét, meg össze tudunk bújni a pokrócon a csillagok alatt, aztán hazaviszem és minden király, szuper program volt. Erre mi? A szülei képtelenek elfogadni, hogy meleg, árgus szemekkel követik minden mozdulatát, titokban kell tartanunk előttük a kapcsolatunkat, ami még hivatalosan el sem kezdődött. Nehéz lesz, így együtt lennünk és gyötör a gondolat, hogy tudjuk megoldani. Azt viszont tudom, hogy senki és semmi nem tud eltántorítani Taehyungtól. Kedvelem őt, talán már jobban, mint kellene vagy illendő lenne. Nem engedem, hogy a szülei eltiltsák tőlem, én így vagyok önmagam és muszáj lesz nekik elfogadniuk a fiúk mellett, mert én nem fogom őt elhagyni. Annyi mindent nem tudok még róla, hajt a vágy, hogy jobban megismerjem - bennem van az az érzés, hogy nekem mellette kell lennem, neki pedig én mellettem és ezt nem fogom elengedni! Akarom, azt a fiút, aki a kedvenc süteményemre hasonlít, aki édes, kutyus szemekkel pillantgat rám, aki gyermeki oldalát nem rest nekem megmutatni.

Megszerzem őt és sohasem fogom elhagyni!

Az utolsó mintákat karcoltam bele egy lány csuklójának belső felére, ami kiegészítő párja friss testmintájának, szerelmük megpecsételése. Általában feleslegesnek tartottam ezeket a dolgokat, elvégre nincs garancia arra, hogy életük végéig együtt lesznek és meg fogják bánni a testükbe karcolt formákat, de hát ők tudják. Mégis ez a pár különleges és felelősségteljeseknek tűnnek, elvégre a lány bal kezének gyűrűsujján már ott díszeleg egy egyszerű, egyköves karikagyűrű, a srácnak pedig a szemei ragyognak, ahogy figyeli a menyasszonyát. Talán ők kivételek lesznek.

-Kész is vagyunk. Most még bekenem neked, aztán lefóliázom és teljesen végeztünk. Ugye, hogy nem volt vészes?

- Tényleg nem volt, de, azért fáj elég rendesen.

- Nyilván, mivel a csuklón nagyon érzékeny a bőr, az erek és az idegek is közel vannak, de túlélted - mosolyogva nyugtázza szavaimat, majd a munkámat elvégezve kísérem őket a pulthoz, ahol fizetés után elmagyarázom nekik, hogy a továbbiakban mit kenjenek rájuk, meddig ne érje őket víz, mennyi ideig legyen a fólia rajtuk, ha esetleg begyulladna jöjjenek vissza, ők pedig tudomásul véve a tényeket elköszönnek az új, közös szerzeményeiket csodálva.

Miközben a kasszába pakolom a pénzt hallom, ahogy nyílik az ajtó új vendéget jelezve, de amint felnézek a torkomba forr minden szó.

- Taehyung! Hát te mit keresel itt? - letagadni sem tudom, hogy mennyire megdöbbent vagyok, ajkaim szinte fültől fülig érő mosolyra húzódnak és figyelem, amint a másik a pulthoz érve szégyenlősen tekint vadul csillogó szemeimbe.

- Talán zavarok? Ne haragudj, nem tudtam, hogy rosszkor jövök - hevesen gesztikulálva magyarázott nekem, míg én kikerültem kettőnket elválasztó akadályt és határozottan öleltem át derekát, szorosan magamhoz húzva, úgy adva finom szájára egy üdvözlő csókot. Szinte beleolvadt a karjaimba, végtagjaimat végigsimítja egészen a tarkómig, mit óvatosan masszírozni kezd, ahogy számat gyengéden megmozdítom, ami viszonzásra talál. Nem érzem elég hosszú időnek, amíg csókolom őt, mikor elhúzódik tőlem pironkodva hajtva le fejét a mellkasomra, szusszantva egy nagyot, amin muszáj vagyok felkuncogni. Ennyi aranyosságot már nem vagyok képes szó nélkül hagyni.

- Nem zavarsz Tae. Bármikor bejöhetsz ide, te sosem fogsz zavarni. Miért nem szóltál, hogy bejössz hozzám?

- Meglepetésnek szántam - hatalmas szemeivel huncutul tekintett rám, mire lehajoltam és orrára nyomok egy puszit, amit most ő kuncogott meg. - Örülsz nekem?

- Már, hogy a fenébe ne örülnék neked, hiányoztál ám. Nem vagy rosszul?

- Hát egy kicsit feszélyez a sok tű, de talán nem fogok most elájulni. Remélem - kínos mosollyal arcán bújt bele újra mellkasomra, mire karjaimat köré tekertem, hajába egy puszit dobva.

- Gyere, menjünk hátra. Beszélni szeretnék veled. Ugye van most időd? - Hoseok idióta vigyora került a látóterembe, amit egy szemforgatással reagáltam le, ahogy Taehyung kezét fogva megindultam a pihenőszobába, ahol legutóbb magához tért.

- Két óra múlva kell hazaérnem. Ne aggódj, még nem rohanok el - nem foglalkozva a bámuló tekintetekkel léptünk be a szobába, minek ajtaját becsuktam, ezzel minden zavaró tényezőt kizártam, így tökéletesen tudunk egymásra koncentrálni.

Taehyung a fekete bőrkanapé egyik sarkába csücsül, a legkevesebb helyet elfoglalva, amit alattomos módon ki is használok - kicsit távolabb teszem le a fenekemet a kényelmes bútordarabra, majd neki hátat fordítva nemes egyszerűséggel az ölébe hajtom fejemet úgy nézve fel gyönyörű arcára.

- Miről akartál velem beszélni? - hosszú ujjait fekete fürtjeim közé túrva fésülgette át a rakoncátlan tincseimet, masszírozva fáradt fejemet. Kellemes tettére lehunyom szemeimet, hogy kiélvezhessem gyengéd érintéseit, amiknek hatására megborzongok, testem pedig akár egy lufi enged lefele, befeszült izmaim elengednek. Íriszeimet újra megmutatva a világnak, elsőnek Taehyung szelíden, édesen vigyorgó arca kúszik elém, ami megdobbantja állandóan ketyegő szervemet, kellemes melegség öntötte el bensőmet, ahogy angyali valóját figyeltem. Olyan volt, mint egy virág, ami sohasem nyílt ki, senkinek sem mutatta még meg szivárványszíneit.

Nem vagyok valami vallásos, persze, hiszek egy-két dologban, azonban abban száz százalékig biztos vagyok, hogy Taehyungot Isten teremtette, mert ilyen csodát még életemben nem láttam. Minden reggel szeretnék erre a fenséges látványra ébredni, szeretném, ha Taehyung lenne az első, amit reggel álmomból ébredve megpillantok és az utolsó, mielőtt este a párnára hajtom a fejemet.

- Jungkook? - az a keze, mellyel nem a hajamat birizgálja most az arcom előtt legyeskedik. Párat pislogva térek vissza a jelenbe. Annyira elvesztem Taehyung tökéletes valójában és a szép ábrándban, hogy vele kelhetek és feküdhetek minden este, hogy valószínűleg jó pár perc kiesett - Jól vagy Jungkook?

- Jól vagyok Tae, csak elvesztem a gondolataimban.

- És miről szóltak? - játékosan megpöckölte az orromat, mire kissé morcosan néztem rá, ő pedig szórakozottan engedte ki csilingelő nevetését, ami a csendes, kissé sivár szobát, rögtön élettel töltötte meg, ugyanúgy, ahogy a szívemet is.

- Rólad. Gyönyörű vagy Taehyung! - arcát pillanatok alatt rózsás árnyalat festette meg, zavarában tegnap mosott hajszálaimat tekergeti minden pillantását odairányítva.

- Köszönöm!

- Édes vagy! Valójában arról akartam veled beszélni, hogy közösen kitaláljuk, hogyan tudnánk elmenni holnap este vacsorázni. Eredetileg úgy terveztem, hogy érted megyek körülbelül hétkor, elmegyünk a parkba, ahová viszem a kaját, megnézhetjük a naplementét, sétálhatunk, vagy amit csak szeretnél, aztán kicsit néznénk a csillagokat, beszélgetnénk, csókolóznánk, jól éreznénk magunkat, majd hazavinnélek. De így, hogy a szüleid beszabályozzák az életedet, e-képpen nem tudjuk véghezvinni. Egyáltalán tetszik az ötlet? - ellágyult tekintet kíséretében újra simogatni kezdte a fejemet, amit akkor hagyott abba, mikor nyíltan kijelentettem, hogy csókolózni szándékozok vele. Pedig ez nyilvánvaló, ha lehetne állandóan a száját csókolnám, annyira finom és édes, olyan bizsergető érzés csókolni őt.

- Nagyon tetszik az ötlet. Sajnálom, hogy a szüleim miatt nehéz ez az egész.

- Ugyan, ne sajnáld! - bal kezét, ami eddig a mellkasomat simogatta a számhoz emeltem és puha csókot nyomtam tenyerére - Most, hogyhogy itt tudsz lenni?

- Nos, igazából most Yoongival vagyok egy kávézóban, hogy kicsit kikapcsolódjunk. Nem kenyerem a hazudozás, kifejezetten utálok hazudni, de más lehetőség nincs, hogy veled legyek, márpedig én veled szeretnék lenni.

- Én is, Tae. Mi lenne, ha holnap Yoonginál aludnál? Úgy nem buknánk le a szüleid előtt és ha te ott alszol nála, akkor hozzá tudlak visszavinni este, és másnap mész onnan haza, mintha végig vele töltötted volna az estét. Mit szólsz hozzá?

- Ez nem rossz ötlet. Amúgy is terveztük már, hogy tartunk egy filmes estét vagy valamit, de mindig volt valami ok, amiért nem engedték. Most viszont talán belemennek.

(Bár nem történt sok minden, de azért remélem így is tetszett nektek.)

SF.xx