A kicsit nyomasztó beszélgetés és az ital elfogyasztása után, újra belevetjük magunkat a tömegbe. Rengetegen táncolnak, vagy csinálnak valami olyasmit. De akad itt pár igen tehetséges ember is, például SeHun és JongIn is.
- Nézd – mutatok az egyik jó táncképességű srácra. – Ő ott, Zhan YiXing. A kínai nagykövet fia. Jól megy neki, igaz? – Nézek fel Xiuminre, mire ő csak elismerőleg bólogat. – A pultnál, aki a zenét csinálja Kris Wu, azaz YiFan. A kínai miniszterelnök fia, épp Szöülban tartózkodnak, valami üzlet miatt, azért van itt. Arra ott – mutatok a terem másik végébe. – ő LuHan, annak a magán korháznak a tulajának a fogadott fia, ahol én is voltam a balesetem után – magyarázok, miközben visszaintek Lunak.
- És ő? – Kérdezi MinSeok egy éppen felénk tartó fiúra mutatva.
- Nem is kérdezd – szusszantok frusztráltan.
- MingSoo, hát eljöttél drágám – próbál magához ölelni, az érkező, de én szorosan MinSeok mellé lépve megakadályozom ebben.
- ZiTao – biccentek.
- Ő meg ki? – Néz szúrósan a mellettem állóra nézve.
- Ő itt – bújok hozzá – Xiumin, a barátom – hangsúlyozom ki, a becenevét és a barátom szót.
- MinSeok – mutatkozik be magától is. – Örvendek a találkozásnak – nyújt kezet, amit Tao csak odébb ütve vonul el mellettünk dívásan. – Szóval kicsim – pillant le rám MinSeok – mi is volt ez az egész?
- Egy idegesítően nyomuló újgazdag srác, aki nem érti sem koreaiul, sem kínaiul a nemet – lépek el Xiumin mellől. – De nehogy azt hidd, hogy ez – utalok az előbbiekre – bármit is változtat a kapcsolatunkon – mondom, majd hátat fordítva indulok az időközben előkerült SeHunék felé.
- Hát persze hogy nem – érkezik a kicsit gúnyos válasz, de én meg nem állva megyek tovább a célom felé. De valaki az utamat állja.
- Ming – lép elém KyuHyun – igyál egyet – tol az orrom alá egy teli poharat.
- Nem kösz, te is tudod, hogy mi nem szoktunk – tolom el magamtól a poharat, de ő csak tovább győzköd.
- Na, igyál! Látod – mutat unoka bátyám és testőre felé – SeHunék is isznak.
- De – húzom el a számat, mikor megpillantom életem megkerítőjét, ahogy gyors léptekkel indul felém, igen csak morcos arckifejezéssel. – Miért is ne – kapom ki a poharat KyuHyun kezéből és mielőtt még MinSeok mellénk érne le is húzom annak tartalmát. Leengedve a poharat hunyom be szorosan a szemem és rázom meg a fejem egy kicsit. – Huh, ez durva volt, de jól esett – mosolygom KyuHyunra.
- Ez meg még is mi volt? – akad ki MinSeok, miután elvonszolt a srác elől. – Nem arról volt szó, hogy nem isztok alkoholt?
- Ugyan már – mondom – ez csak egy pohár volt! – Biggyesztem le az ajkaimat, de nem hatom meg vele. Láthatóan dühíti a dolog, abból is gondolva ezt, amiért lehord, hogy neki kell vigyáznia rám, és cseppet sem könnyítem meg a dolgát. Így hát az első poharat követi a második, a harmadik és a kitudja már hányadik, azt hiszem összesen öt. De mivel nem szoktam inni, már a harmadik után kicsit furcsán viselkedtem, hát még a végén!
- Úr Isten! Kiálltok fel immár a pultnál ülve MinSeok mellett. – Imádom ezt a számot! – Kiáltom, majd elkapom a mellettem csendesen szenvedő férfi kezét, és a táncparkett közepére húzom.
- Táncoljunk – fogom meg a kezét, majd kezdek mozogni, egyszer sem eltalálva a ritmust. Hangosan énekelve a dalt. Meglepő, de a hangom nem hagyott cserben, legalább az jó volt.

„We're feeling good tonight, A night only for you
We got the night, Just like this, just us two
Good tonight, If you're okay with it
All the night, Just like this, we're feeling good."

Annyira belefeledkezem a dologba, hogy azt is alig veszem észre, hogy már MinSeok nyakát ölelve, lépkedünk csak jobbra-balra és már csak a nyakába temetett arccal suttogom a szöveget.

„Everything, we're good tonight
This is our own show tonight
Everything is good night
Because I only need you."

- Ideje menni – tol el magától Xiumin. Nem tudom, hogy csak az alkohol miatt van e, vagy ennyire a hatása alá kerültem, de jelen pillanatban nincs kedvem ellentmondani neki.
- Oké – lépek egyet hátra, de megfogom a kezét. Szeretném, ha a közelemben maradna.
- Most megkeressük a többieket és szólunk nekik, hogy megyünk – kezd el terelgetni a boxok felé. Az első ember, akit megtalálunk az SeHun, aki egy feltűnően csinos lány társaságát élvezi. MinSeok tovább akar menni, de én odarángatom az asztalhoz.
- Hellóó – húzom el a köszönést. – Én MingSoo vagyok – mutatkozom be a lánynak. – Ő pedig itt az életem megkeserítője, MinSeok. Csak azért jöttünk, hogy elmondjuk, mi lelépünk – dudorászom és már indulnék is tovább, de két erős kar megakadályoz ebben. – Ya! – adok hangot nem tetszésemnek és elkezdem feszegetni a végtagokat, de azok csak nem mozdulnak.
- Bocsánat, csak kicsit többet ivott, mint kellett volna – szabadkozik a kezek tulajdonosa. – Most haza viszem.
- Menjek veletek? – Kérdi aggódva SeHun, a kiszabadulási kísérleteimet figyelve. – Elvégre az én hibám is, hogy ivott.
- Nem kell – mondja Xiumin – Tudok rá vigyázni. Nem lesz gond, érezd csak jól magad – mosolyog rá unoka bátyámra, majd elengedve derekamat fogja meg a kezem, majd elköszönve indulunk el a kijárat felé. Kilépve, megborzongva toppanok meg.
- Hideg van – nyafogok, mire Xiumin csak megforgatja a szemeit.
- Gyere ide – húz közelebb magához, és karolja át derekamat. – Így jó?
- Igen – dorombolom hozzá bújva, majd útnak indulunk. Egész úton be nem áll a szám, énekelek, viccet mesélek, vagy csak a mostohámat szidom.
- Nagyon nem kedvelem azt a nőt – morgom. – De ő sem engem. Képes lenne megölni – mondom, mire kísérőm értetlenkedve pillant le rám, én pedig zakójának sarkával játszva mesélek tovább. – Mondta – bólogatok. – Mondta, hogy ő majd elintéz, csak arra nem emlékeszem, kinek mondta – kuncogok, mire MinSeok csak sóhajt egy nagyot.
- Megérkeztünk – mondja, majd kinyitva a kaput enged előre, de alighogy megszűnik a támaszom, már majdnem vágódok is el. Szerencsére Xiumin még időben elkap, így most itt vagyok a karja között és alig tíz centiről nézek a szemébe.
- Hogy neked milyen szép szemed van! – Mondom ámuldozva. – Tiszta, uhm – keresem a megfelelő jelzőt. – Tüzes, olyan szexis – kuncogok zavartan. MinSeok csak talpra állít, majd hírtelen a karjába kap. – Tudod – karolom át a nyakát. – Így a mennyasszonyokat szokás vinni – bújok a nyakához, mint valami szerelmes tini lány.
- Csak nem szeretném, hogy összetörd magad – mondja, és hallom a hangján, hogy mosolyog. – Kár lenne érted – suttogja, én pedig az arcára kapom a tekintetem. Tényleg így gondolja? MinSeok egy pillanatra sem tesz le a földre, velem a karjaiban nyitja ki az ajtót, majd a lábával rúgja be azt. Ha nem lennék ilyen fáradt, tuti valami „rosszra" gondolnék. Végül megérkezünk a szobám elé, így a lábaim újra érinthetik a talajt. Kár pedig kényelmes volt a karjaiban lenni. Kinyitva a szobám ajtaját lépek be az ismerős helyiségbe, és húzom magammal MinSeokot is.
- Maradj itt – suttogom újra hozzá bújva, de ő csak lefagyva áll. Haragomban elkezdem a mellkasát csapkodni. – Utállak – durcizok, majd elengedve őt lököm ki a szobámból, rácsapva az ajtót. – Tűnj el! – Kiáltok még ki, majd ruhástól zuhanok az ágyba és szinte azonnal el is alszom.