Ez a negyedik napja, hogy MinSeok beköltözött a palotába. Meg kell hagyni, rendőr létére, az elején elég elesettnek tűnt, már majdnem megsajnáltam, de mindig adott okot, hogy ne tegyem. Egyszerűen az idegeimre megy. Reggel, mikor felkelek és lemegyek enni, mindig lejön velem, azt mondja, azért nehogy leesek a lépcsőn, de tudom, csak azért csinálja, hogy idegesítsen. Egész jól megy neki. Persze apám és a többiek előtt játssza az elkötelezett rendőrt. Ma meg azt találta ki elkísér a suliba.
- Na, azt már nem! – Fakadok ki. – Arra ott van ChanYeol. Eddig is remekül megvoltunk nélküled!
- Az lehet, de eddig nem akartak megölni! – Kontrázik, és erre nem tudok mit mondani. – Nem mellesleg, apád kérése volt - vigyorodik el. Ez szép, még az apám is az ő oldalán áll. Nincs mit tenni, belemegyek a játékba.
- Legyen – mondom – de ha kérhetem, akkor próbálj észrevétlen maradni! – nézek rá csúnyán, mire ő csak még jobban elvigyorodik, majd mélyen meghajolva távozik.
- Ki akar készíteni idegileg, ez már biztos – motyogom.
- Hát, ami azt illeti, te sem vagy éppen kedves vele – gondolkozik el ChanYeol.
- Yoda! Te kinek az oldalán állsz? – Kérdem, sértettséget színlelve.
- Ha még egyszer így hívsz, akkor a támadódén – kacsint rám, majd itt hagy. Kösz, bíztam benned. Beletörődve sorsomba indulok el a kijárat felé, ahol Xiumin már vár. Amíg mellé érek, alaposan megvizsgálom. Ma egy világosabb szürke öltönyt vett fel, fekete inggel. Fekete, elegáns cipővel. A haját elfésülte és elöl kicsit feltüsizte, mint Yeol is általában. Az összeállítást egy szürke nyakkendő és a komorságot kicsit megtörő barna táska tette teljessé.
- Ki bámészkodta magát? – Kérdezi, mikor mellé érek, mire én csak vetek felé egy „ezt meg, hogy érted" pillantást.
- Szerintem ez egy kicsit túlzás – utalok ruhájára, majd végig nézek saját ruházatomon. Egy tengerész kék, laza, könnyed anyagú blúzt, egy drapp nadrágot, amibe betűrtem a felsőm, és egy hasonló színekben pompázó dorkót választottam, egy barna hátizsákkal, aminek a színe megegyezett MinSeok táskájának színével.
- Megeshet – bólint, majd fogja magát és leveszi a zakóját és nyakkendőjét is. Hm, ez az ing nem valami vastag, szinte meg tudnám számolni a kockákat a hasán. És a hátát is van szerencsém megcsodálni, mikor megfordul, hogy a zakóját a mögötte lévő székre dobja. Atyám, inkább modellnek kellett volna mennie! – Így jó lesz? – Fordul vissza felém, én pedig azt sem tudom hírtelen, hova nézzek.
- Jó. – Felelem tömören és kilépek a házból, majd beszállok a bejárattal szemben parkoló Infiniti QX70-esbe. Xiumin pedig követ, és beül mellém hátra.
- Már azt hittem sosem jöttök, még egy perc és nagyon kell sietnünk – mondja Yeol miközben beindítja a motort és felkanyarodik a kivezető útra.
- Nem mintha bántad volna – kuncogok, mire Yeol rám mosolyog a visszapillantóból.
- JongDae nem jön? – Kérdezi MinSeok.
- Nem, suliba nem jön velem. És nem is jön ki elém, hacsak nincs valami halaszthatatlan dolgom iskola után. Nagyon jól fizetjük ahhoz képest, hogy a nap nagy részében itthon ül – nevetek, mire Xiumin fintorog egyet. Rosszat mondtam?
- Miért erre megyünk, az iskola a másik irányban van.
- Mert most elmegyünk YunSeoért – felel Chan. És ebben a pillanatban meg is áll egy barátságos, kis kertvárosi ház előtt. Nem hatalmas, mindössze kétszintes, de nagyon családias, pláne belülről. Ezáltal jobban is szeretem, mint a saját lakhelyem. Épp csak megállunk a kapu előtt, már nyílik is az ajtó, amin először egy fenevad, YunSeo kutyája, Beni ront ki, majd követi őt a gazdája is. A kutyus vidáman csóválva a farkát, szökdécselve kíséri el a lányt a kapuig, majd mikor oda érnek, vakkant egyet nekünk üdvözlés képpen. YunSeo megdögönyözve a kutyust lép ki a kapun és pattan be előre, ChanYeol mellé a kocsiba.
- Hali – köszön, majd a mellettem ülőre pillant, aztán rám.
- Ő is velünk jön a suliba – válaszolok fel nem tett kérdésére, mire ő csak bólintva fordul a sofőrünk felé és küld neki egy „jó reggelt" mosolyt.
- Indulhatunk? – kérdezem gonosz, kis mosollyal ajkaimon. Idáig látszik, hogy egymásba vannak zúgva, csak nem vallják be még maguknak sem.
Lassan beérünk a suliba, még időben. Úgy gondoltam ez is egy átlagos nap lesz, de nem így lett. Már eleve ChanYeollal nehéz volt beleolvadni a tömegbe, nem csak a magassága miatt. Meg nem mondanék, hogy Chan a rokonom, míg ő 185 én addig 162 cm vagyok. Maradjunk annyiban, megértem YunSeot, hogy belezúgott. De nem is ez okozott problémát ma, hanem MinSeok. Buta gondolat volt, azt hinni képes nem feltűnést okozni.
- Lehet jobb lett volna, ha marad a zakó – motyogom magam elé bámulva, nem nézve a minket figyelőkre.
- Tessék? – Kérdez rá YunSeo, mire csak megrázom a fejem. Épp a szekrényem felé mennék, mikor elém lép valaki. Anastasia Choi, a félig orosz plázacicánk. A suli nagymenőjének számít, talán azért is utál, mert fél, hercegnőként átvehetném a helyét. Isten ments, nem kell nekem az ő posztja.
- Ki a barátod – kérdez MinSeokot figyelve, a haját csavargatva. Fújj, jó, hogy a nyála ki nem folyik, ahogy bámészkodik.
- Ahhoz neked semmi közöd! – nézek fel rá.
- Azt ne mond, hogy a pasid, mert azt nem hiszem el. Egy ilyen srác, mint ő, nem áll le egy olyannal, mint te, még akkor sem, ha hercegnő vagy. Jobbat érdemel nálad. – Vigyorog.
- Oh, akkor sajnos te is lecsúsztál erről – játszom a sajnálkozót. – Mert te max csak rosszabb lehetsz nálam – mondom, majd megragadva MinSeok karját rángatom el a szekrényemig. Ez aztán a nem keltünk feltűnést! Most az egész suli erről fog beszélni, tök jó.
- Nem volt valami kedves az előbb – jegyzi meg életem megkeserítője.
- Nem. És azt ajánlom, te se legyél az, hacsak nem akarod egy ágyhoz kötözve végezni – morgom, és úgy csapom be a szekrényem ajtaját, hogy a körülöttünk állók összerezzennek.
- Oh, és az téged olyan nagyon zavarna – gügyög.
- Nem igazán érdekel, mit csinálsz a szabadidődben, de ha lehet, a társaságomban mellőzd őt – nézek rá szúrósan, - És nem engedtem meg, hogy tegezz – mondom, majd faképnél hagyva indulok meg az előadó felé, ahol az első órám lesz. Az igazat megvallva, megnézném Xiumint egy ágyhoz kötve, de nem akkor, ha az a tyúk köti oda. Jesszus Ming, miket gondolsz!
Hála az égnek a nap további részében Anastasia elkerül minket, és néhány szánalmas bepróbálkozást leszámítva nem történik semmi említésre méltó. Mindenki megelégszik azzal, hogy MinSeok csak egy új diák. ChanYeol egy régi ismerőse és ennyi.
Szóval a mai napot túléltük, de MinSeok nem tett le róla, hogy kísérgessen a suliba. És arról sem, hogy ott is az idegeimre menjen. Kezdem úgy érezni, kisebb csoda, hogy a mosdóba kienged egyedül.
És ez megy egész héten, még nem pénteken úgy érzem, ha nem tölthetek el egy kis időt nélküle, megölöm. Komolyan!
Az utolsó óra után karom ragadom YunSeot, hogy menjünk még el a mosdóba, mielőtt haza indulnánk. Persze nem a WC volt a cél, hanem a parkoló, ahol ChanYeol már ott volt. Neki előbb lett vége az előadásának. Gyors bepattanunk mellé a kocsiba és már fel is szólítom az indulásra.
- MinSeok nem jön?
- Nem, metrózni szeretne – mondom határozottan.
- Persze – kuncog Yeol, nagyon is jól tudva miben sántikálok. De mivel minden jó poénban benne van, beindítja a motort és el is hajt az iskola parkolójából. Gyors hazavisszük YunSeot, megbeszélve még a szombat este részleteit és már megyünk is tovább. Igen, holnap végre kirúgunk a hámból, amolyan nemesi módon. Még haza sem értünk mikor is leszakadt az ég. Úgy esett, mintha dézsából öntenék. Remélem Xiuminnek volt annyi esze, hogy tényleg metrózzon. Nem mintha sokat számítana. A legközelebbi metró megálló is több mint öt kiló méterre volt a palotától.
- Mi az? – Bök oldalba Yeol, miután behajtott a garázsa. – Elbambultál.
- Semmi, csak néztem az esőt – mondom, majd kipattanok a kocsiból. Nem is értem, miért aggódok érte.
Épp az aznapi jegyzeteimet néztem át, mikor is kopogtak az ajtómon.
- Szabad – szóltam ki fel sem pillantva, de vendégem nem lépett be. Először azt hittem megint JongDae szórakozik, de újra kopogtak. Nagyot sóhajtva tettem le a füzetemet, majd kimászva az ágyból indultam ajtót nyitni.
- Hát te? – Lepődök meg, mikor megpillantok egy csurom vizes MinSeokot az ajtóban, majd elnevetem magam.
- Szerinted ez vicces? – Indul meg felém vészjóslóan, én pedig hátrálni kezdek, még mindig nevetve. Hát igen, a tegeződés már megszokott köztünk. – Mert szerintem nem az, de lássuk ilyen viccesnek tartod e majd – csukja be az ajtót – ha te is csurom vizes leszel – kapja el a derekam, mikor elfutnék mellette, majd hátulról szorosan magához ölel. Érzem, ahogy a hideg esővíz átitatja a blúzom, ezzel hűtve le bőrömet. Majd megérzem az anyagon keresztül is forró bőrének érintését, és a torkomon akad a nevetés, így kissé furcsa fuldokló hangot adok ki magamból, de MinSeok csak nem ereszt el.
- Enghedjh! – zihálom.
- Miért? Hát nem csodás érzés elázni? – kérdezi, még szorosabban magához vonva.
- De – suttogom – az. Viszont, ha miattad megfázom – kezdek kapálózni – téged is megfertőzlek! – Fenyegetőzöm elég bénán, mire Xiumin meglazítva ölelését fordít maga felé.
- Ahhoz több kell annál, mint, hogy rám tüsszentesz – mondja huncut mosollyal az ajkain, mire az én arcom olyan vörös lesz, mint a pipacs. Még jó, hogy foghatom a haragomra.
- Idióta – csapom mellkason, ami felér egy simogatással is, de végre elenged. Majd ahogy jött, távozik a szobámból, még visszaintve az ajtóból. Hihetetlen ez a srác. Hihetetlen, amit velem művel!    

****
Helló!

Bonyolódnak a dolgok, ugye? Kíváncsiak vagytok, mi minden fog itt még történni?Hát én is:D DE! Lehet, most már több időm és erőm lesz feltölteni az új részeket.