Reggel még ki sem nyitom a szemem, már is az, az első gondolatom: igazam volt! A csillogás MinSeok szemeiben, a vágy volt. És ő rám vágyott, majd mikor tudatosodik bennem, hogy el is érte a célját, újra elpirulok, ami egy kisebb fintorgást vált ki belőlem. Ám egy pillanattal később, már teljesen máshol jár az eszem. Hol lehet Xiumin? Mert, hogy egyedül fekszem az ágyban, az biztos. Vagy csak álmodtam a tegnapi eseményeket? Nem, az kizárt! De talán, ha kinyitnám a szemem, választ kapnék a kérdéseimre. Ezzel az elhatározással aktivizáltam látó szerveimet, és valóban. Egy általam még nem látott, ámbár ismert szobában találtam magam. Világos, bézs színű falak, fehér és barna függönyök, sötét kontrasztot adó bútorok. Hmm, szép, pillantok körbe felülve az ágyban.
- Látom felkeltél – hallok egy ismerős, még mindig kicsit rekedtes hangot a hátam mögül. Észre sem vettem, hogy bejött. Megilletődötten kaptam magam elé a takarót és úgy pillantottam hátra az érkezőre. MinSeok pedig halk kuncogásba kezd.
- Most mi van? – Nézek rá ingerülten.
- Semmi, semmi – ül mellém és nyújt felém egy csésze kávét, amit én nem vagyok hajlandó elvenni tőle, míg el nem mondja, min nevetett. – Jaj, kicsim – ül közelebb hozzám, hmm, ez a becenév, ez nem... De, az éjjel nevezett így. – Nem hinném, hogy pont előlem kéne elbújnod – húzza lejjebb a takarót. – Főleg, hogy az én pólóm van rajtad! – Mondja vidáman, majd nyom egy gyors csókot a számra. – Idd meg a kávét idefent – áll fel mellőlem – vagy csatlakozz hozzám odalent – indul az ajtó felé.
- Várj, megyek én is – teszem a csészét az éjjeliszekrényre, majd kipattanok az ágyból, de amint felállok, huppanok is vissza. Enyhén alulöltözött vagyok, bár Xiumin pólója egész a combom közepéig ér. MinSeok csak megforgatja szemeit, majd ki indul a szobából. Végülis, indulok utána úgy, ahogy vagyok, nincs mit titkolnom előtte, most már.
A Nap fényénél csodálom meg MinSeok lakását, közel sem olyan nagy, mint a palota, de sokkal barátiabb, családiasabb. Rengeteg ablak, sok szín, és sehol egy cseléd, vagy testőr.
- Tetszik? – Kérdezi a tulaj a konyhaajtóban állva, a falat támasztva.
- Igen – mosolygom mellé lépve – szívesebben élnék egy ilyen helyen, mint abban a börtönben, ahol most.
- Hmm, megoldható – mosolyog rám, majd derekamat elkapva ölel magához. Mikor rá kérdezek, mi ez a megölellek-amint-meglátlak akció, csak annyit felel, eleget állt úgy mellettem, hogy nem érhetett hozzám és most pótolnia kell a lemaradást. Kuncogva veszem tudomásul szavait, majd mikor úgy gondolja, eleget nyomorgatott a konyha felé kezd vezetni, de – hiedelmemmel ellentétben – nem az asztalhoz ültet le, ahol már ott illatozik a reggeli, hanem felkapva a földről ültet fel a konyhapultra.
- Öhm, Xiumin – kezdem zavartan, nem nézve a szemébe. – Az asztal – pillantok mögé – ott van – mutatok is az említett tárgyra.
- Tudom – feleli lazán, miközben kezével csupasz combomon támaszkodik.
- Akkor? – kérdezem és érzem, hogy arcom kezd egyre vörösebb lenni. Ez előtt sem volt könnyű a közelében az emberi arcszínem megtartása, de ez után az éjszaka után... Gondolkodom el, mire az arcom színe sötétedik egy árnyalatot.
- Mire gondolsz most, kicsim? – Emeli fel fejemet életem megkeserítője. – Csak mert az arcod – simítja meg áruló testrészemet – elég piros – mosolyodik el féloldalasan. Aww, ez a mosoly!
- Éhes vagyok – próbálkozom a témaváltással, és pattannék is le jelenlegi helyemről, ha MinSeok hagyná. De ő csak kuncogva állja utamat, majd nyomva egy gyors puszit homlokomra, hagy végül eljutni az asztalig. Leülök az egyik székre, próbálva a lehető legtávolabb húzódni tőle, hogy éreztessem megbántottságomat. Utálom, mikor rajtam szórakozik. Hogy igazán észrevehető legyen nem tetszésem, még csak rá sem pillantok.
- Tudod – kezdi közelebb ülve hozzám, mire én csak, székkel együtt, húzódom tőle messzebb – Megint azt csinálod a száddal! – Jön még közelebb, de még mielőtt tovább menekülhetnék, elkapva a kezem ránt magához, így tulajdonképpen az ölében landolok. Próbálok menekülni, de hiába való minden küzdelmem, MinSeok ugyanis szorosan ölelve von magához. Végül feladva a küzdelmet bújok hozzá és hajtom vállára a fejem.
- Csak, hogy tudd, még mindig haragszom – motyogom nyakának, majd felemelve fejem kezdek neki a reggelinek, ott ahol vagyok, Xiumin ölében.
- Te nem eszel? – Kérdem MinSeoktól, mikor már a reggelim felét eltüntettem, mire ő csak fintorogva rázza meg fejét.
- Nem szoktam, ilyen korán enni – mondja, de engem nem igazán érdekel a kifogása. Bár kisebb koromban én sem szerettem reggelizni.
- Márpedig – kezdem kioktató hangnemben – a reggeli a nap legfontosabb étkezése! – Emelem fel mutató ujjamat, nyomatékosítás képpen, majd pálcikáim közé kapva egy falatot, emelem szája elé azt. Ennek következtében szerelmem – huh, de jó érzés ez – megajándékoz egy amolyan, „ezt te sem gondoltad komolyan" nézéssel, de én hajthatatlan vagyok, így kénytelen bekapni a falatot, amit aztán jóízűen nyamnyog el. Még, hogy nem szeret, ilyen korán enni, heh. Az első falatot követi a második, majd azt a harmadik, így fogyasztva el közös erővel a reggelit, az utolsó falatig.
Jóllakottan dőlök ismét MinSeok vállára.
- Ehhez hozzá tudnék szokni – motyogom, elnyomva egy feltörni készülő ásítást, elfáradtam az evésben, bár lehet csak keveset aludtam az éjjel, hehem...
- Hékás – bök oldalba MinSeok. – Most nem aludhatsz el!
- Miért nem? – nyöszörgöm.
- Mert fontos dolgunk van – mondja, majd megelőzvén, mély álomba zuhanásom, állít talpra, majd ő maga is feltápászkodik.
- Még is mi? – Nézek rá érdeklődve.
- Találkoznunk kell valakivel – felel, miközben az emelt felé kezd terelni.
- Kivel? – Kérdezősködöm.
- Előbb öltözz fel – lép a szekrényéhez, hogy előhalásszon egy számára ma éppen megfelelő összeállítást. – Majd útközben elmondok mindent – lép el mellettem, puszit nyomva arcomra, majd eltűnik a fürdő ajtaja mögött. Azt a helységet volt időm megszemlélni hajnalban, pirulok megint bele a gondolatba. Jesszus! Csapom arcon maga, és nem csak képzeletben, hátha az magamhoz térít. Végül mélyet sóhajtva kezdek neki ruháim felkutatásának, amiket meg is találok, ám van egy kis gond. Aish... Morcosan kapom magamra fekete nadrágomat, majd ülök is le MinSeok ágyára, a blúzom ugyanis, ami tegnap volt rajtam, enyhén szólva is hordhatatlan állapotban van.
Pár perc múlva MinSeok immár tisztán, egy szál köntösben sétál vissza a szobába, igaz is, hajnalban neki már nem volt „kedve" lezuhanyozni. A köntöst csak lazán megkötötte a derekán, így az szabad belátást biztosított, még mindig nedvesen csillogó, mellkasa nagy részére, és gondosan kidolgozott kockái is ki-kivillantak az anyag alól, ahogy megmozdult.
- Hát te? – Szakít ki kellemes hangja a bámészkodásból. – Miért nem öltöztél még fel? – Kérdi, mire én csak zavartan emelem meg elszakadt ruhadarabomat, amiről nem csak pár gomb, hiányzik, de konkrét a hátán szinte teljesen félbe is szakadt.
- Oh – nyugtázza Xiumin, majd a szekrényhez lépve keres elő nekem, egy – ennél valamivel kisebb, de még rám úgy is hatalmas – pólót, hogy azt vegyem fel. Majd nemes egyszerűséggel hátat fordítva nekem, kezd el átöltözni. Ahogy a köntös öve kioldódik, és az anyag megadja magát a gravitációnak, úgy szárad ki egyre inkább az én szám. Nagyot nyelve kényszerítem magam, hogy hátat fordítva neki kapjam magamra a még hiányzó ruhadarabokat. Mire megfordulok már Xiumin is végez az öltözködéssel. Egy halványkék inget vett fel, sötétszürke nadrággal és hasonlóan sötét zakóval, nyakkendőt ugyan nem kötött, de az túlzás is lett volna.
- Hmm – hümmögök végig mérve őt. – Még a végén megtartalak! – Kacsintok rá vidáman, mire ő csak szem forgatva mosolyodik el. Ez olyan... MinSeokos.

****
Helló. Haladok-haladok a történettel. Még pár fejezet és elérkezünk ennek is a végéhez, el sem hiszem. Nem mondom, hogy nem lesz itt még egy-két érdekes történés, de nem lövöm le a poént, ahhoz, hogy megtudjátok mi lesz a vége, olvassátok el a többi fejezetet is:D Remélem eddig minden fejezet elnyerte a tetszéseteket és ez így lesz a későbbiekben is!
Bocsi a helyesírási és elgépelési hibákért!

U.i.: Ajánlott dal a fejlécen:)