A beszélgetés utáni napokban nem jutunk sok fejleményre, viszont, itt a nyár! Ami azt jelenti, hogy nincs suli, ellenben van rengeteg tanácsi feladat, hogy én hogy utálom ezt! Nem elég, hogy mostanában az álmaim miatt nem tudok rendesen aludni, de még kellhetek is korán. Ma is épp egy ilyen tanácsgyűlés miatt másztam ki az ágyamból reggel hétkor. Bár a megbeszélés csak tizenegykor lesz, de nekem munkareggelire kell mennem az apámmal és KimHeevel. Utálom mikor az a banya is ott van az ilyeneken. Ma Choi HyunShikkel reggelizünk együtt, és ő mindig hozza az ő elkényeztetett plázacica lányát, meg az éppen aktuális udvarlóját, és ilyenkor, mint általában, mindig megjegyzi, hogy nekem még mindig nincs udvarlóm. Persze erre a mostohámnak mindig kell reagálni valamit, általában azt, hogy Ő még nem találta meg NEKEM az igazit.

Gondolkodás közben lassan elkészülök mindennel és a szalon felé veszem az irányt, hogy igyak egy kávét. Mivel KimHee nem kávézik, úgy gondolom. végre tölthetek egy kis időt kettesben az apámmal. De meglepetésemre nem találom egyedül őt. Apám a kanapén ül vele szemben pedig MinSeok foglal helyet az egyik fotelban, és épp jót beszélgetnek. Kicsit sajnálom is, hogy megzavarom őket az érkezésemmel. Valami érthetetlen oknál fogva örömmel veszem, hogy ők ketten ilyen jól elvannak.
- Jó reggelt az uraknak! – Lépek be mosolyogva, majd apámhoz sétálva nyomok egy puszit az arcára, míg Xiumint egy meleg mosollyal és egy biccentéssel köszöntöm.
- Jó reggelt MingSoo! – Válaszolják egyszerre. Meg van köztük a szinkron elég jól, ahogy látom, szélesedik ki a mosolyom. Végül a szoba szélén elhelyezett kisasztalhoz sétálok, hogy töltsek magamnak egy kis kávét, de míg oda érek, érzem, hogy egy tekintet szinte lyukat éget a hátamba. Van is egy tippem kihez tartozik. Végül hármasban beszélgetve isszuk meg a kávét, és éppen végzünk mikor is KimHee lép a szalonba.
- Jó reggelt! – köszön, majd apámhoz fordul. – muszáj MingSoonak is jönnie? – Teszi fel, azt a kérdést, amit nekem kellett volna. – Már ne érts félre, de tudod, hogy HyunShik-sii milyen. Nem fogja szó nélkül hagyni, hogy MingSoo megint egyedül érkezik. – Panaszkodik, tulajdonképpen helyettem is.
- Ma megteszi - mondja magabiztosan apám. – Ugyan is nem érkezik egyedül, MinSeokkal jön! – Pillant felénk, és az említett férfi és én egyszerre kapunk egy kisebb köhögő rohamot. Nálunk is megvan a szinkron, de ez miért tesz engem ilyen boldoggá?

Végül nincs mit tenni, apám szava szent, így MinSeok is velem tart, mint a kísérőm, arról nem is beszélve – ahogy apám is fogalmazott -, hogy a biztonságom érdekében szükséges is a jelenléte. Kivételesen nem vitatkoztam, bár a mostohámnak nem tetszett a helyzet, de ez van, ezt kell szeretnie. Ami pedig engem illet, szerettem egyre több időt tölteni, az én hős védelmezőmmel. Néha még az álmaiban is, de erről rajtam kívül senkinek sem kell tudnia.

Lassan, nagyon lassan érkezünk csak meg az étteremhez, és az egész út alatt kínos csend uralkodik a limuzinban, igen abban. Apám csak halvány mosollyal az ajkain nézett ki az ablakon, néha-néha felém és Xiumin felé sandítva, és ha ez önmagában nem lett volna elég furcsa, akkor még az is hozzá jött, hogy a lehető legtávolabb ült KimHeetől, aki csak szúrós tekintettel nézegetett felém. Talán megint összevesztek, mostanában elég sok a vita köztük, aminek örülök is – mert megcsillan a remény, hogy apám talán elhagyja ezt a boszorkát – meg nem is, mert apám boldogsága az egyik legfontosabb dolog az életemben. Ami pedig engem és MinSeokot illett, nem igazán tudtunk mit kezdeni a kialakult helyzettel. Nem csak azzal, hogy most egymás mellett ülünk a kocsiban, készülve egy nagyon kínos reggelire, de azzal sem, ami alig pár napja történt. Amióta ott a társalgóban megölelt, azóta furcsán viselkedik, néha alig fél méterre tőlem áll, néha pedig egész nap kerül, és ezzel a viselkedéssel teljesen összezavar. Nem mintha nem lenne elég, az, hogy én magam sem tudom, mit is érzek iránta, talán kedvelem, talán több.

Végül megérkezünk az étteremhez ahol enni fogunk, és hasonlóan kínos csendben szállunk ki a járműből, amiben érkeztünk. Amint két lábra állok, igyekszem a lehető leg messzebb húzódni MinSeoktól, de apámnak ez így nem igazán felel meg, így kissé közelebb húzva MinSeokhoz szól ránk, hogy nézzünk már ki úgy, mint a szerelmesek. Miért van az, hogy ettől a gondolattól az én arcom színe, egy paradicsoméhoz lesz hasonló? Teszem fel magamnak a költői kérdést, de nincs sok időm elmélkedni, mert már be is lépünk a helyiségbe, ahol már „vendéglátóink" ott is vannak. Choi HyunShik és az idegesítő lánya Choi HwaYoung, kivételesen egyedül. Ahogy ez tudatosodik bennem, halvány mosoly ül ki az ajkaimra és kicsit közelebb húzódom Xiuminhez, aki idő közben átkarolta a derekamat. Apám hatalmas – kissé diadalittas – mosollyal az arcán lép az asztalnál ülőkhöz és mutatja be nekik MinSeokot, mint újdonsült páromat. Hihetetlen, amit csinál, mintha fejben már össze is házasított volna minket.

A reggeli gondtalanul telik, és az üzleti témák mellett, szóba kerül egy-két magánéleti dolog is, Példának okáért, a lánya és a – ki tudja már hányadik – jegyesének szakítására hűtlenség miatt. Had ne kelljen tippelnem ki csalt meg kit, forgatom meg a szemeim magamban, de kívülről persze csak egy elegáns mosoly látszik rajtam, bár ha valaki ismer, tudhatja, hogy udvariasságom és szavaim mögött nem rejlik igazi megértés és tisztelet HwaYoung irányába. Ez persze a mellettem ülő férfi figyelmét sem kerüli el, de hűen a szerepéhez nem szól semmit, csak illedelmesen részt vesz a társalgásban. Utálom azt, ami itt folyik. Mű mosoly, mű tisztelet, mű érzelmek. Ha tehetném, elmenekülnék ebből az életből, mert be kell valljam, vannak előnyei annak, hogy az vagyok, aki, de elenyésző az arányuk a teljesíthetetlen elvárásokkal szemben.
- MinSeok – fordul az idősödő férfi a „párom" felé – Mond csak, mivel is foglalkozol? – Teszi fel a kérdést, mire a mellettem ülő kérdőn pillant rám, mire én pislantva bíztatom, mondja el az igazat.
- A nemzetbiztonságnál dolgozom, egy vezetőségi rendezvényen találkoztam MingSooval – mosolyodik el a végére, és ad egy pille csókot kézfejemre, mire az én színem, mintegy törvényszerűen vált át pirosra.
- És mikor lesz a hivatalos eljegyzés? – Hangzik, a már kissé kiakasztó kérdés. És, hogy miért hivatalos? Mert ha megjelenik egy családi reggelin, nyilván együttvagyunk már, nem de?
- Két hónap múlva – vágok MinSeok szavába, mielőtt még megszólalna, nem túl illedelmesen.
- Oh – lepődnek meg meghívóink, és gyanítom nem csak ők, de az asztalnál ülők mind. Még folytatjuk a felesleges szófecsérlést egy darabig, majd nem sokkal több, mint egy óra után úgy döntünk, nekünk ebből elég volt, és elbúcsúzva távozunk.
- Hmm, pillant az órájára apám. – Korábban végezünk, mint vártam, nincs még fél tíz sem. Nem is baj, még el kell intéznem valamit.
- Ha nem baj én addig hazamennék átöltözni – mondom, majd kérdőn pillantok MinSeokra, hogy velem tart e.
- Veled tartok! – mondja, majd meghajolva köszön el az apáméktól.
- Kell a limuzin vagy? – Kérdi apám.
- Tökéletesen megfelel a taxi is – felelem és le is intek egy járművet, majd elköszönve szállok be a kocsiba Xiuminnel az oldalamon. – Sajnálom, hogy részt kellett venned ebben a színjátékban – sóhajtok nagyot, MinSeok vállára dőlve.
- Ugyan drágám, nincs semmi baj – mosolyog. – Csak azt mond meg nekem, hogy ha az eljegyzésünk két hónap múlva lesz, akkor mikor lesz az esküvőnk? – Pillant felém érdeklődve, mire én elsőre csak meglepődök, majd ahogy elmosolyodik követem példáját és kuncogva dőlök vissza a vállára. Úgy érzem, mellette vidám vagyok és szabad, egyszóval boldog. Tetszik ez az érzés, nagyon is!