- Túl sok időt töltünk együtt, szóval, mit gondolnál, ha kihagynánk a mai vacsorát és inkább ennénk valahol máshol. Ahol az olyan halandó emberek szoktak, mint én, ha nincs kedvük főzni?
- Azt, hogy ez egy remek ötlet! – Mondom lelkesen. A továbbiakban megbeszéljük, hogy mikor indulunk, de bárhogy kérlelem, MinSeok nem mondja el, hogy hova megyünk.
- Az legyen meglepetés! – Kacsint rám, majd biztosít róla, hogy tetszeni fog és mivel még van egy kis dolga magamra hagy, had gondolkodjak azon, mit veszek fel. Chh, mintha az járna a fejemben. Inkább az érdekel, hogy ez most akkor egy... Randi?

Gondolkodva baktatok vissza a szobámba, majd, jobb ötletem nem lévén, elmegyek lezuhanyozni. Zuhanyzás közben azon agyalok, vajon, mit vegyek fel az első randinkra... Vagy is ez nem egy randi! Azt hiszem, bár lehet, hogy igen, de akkor biztos, hogy az első? Hiszen akár a bulit is vehetjük annak, de nem. Mert az nem volt randi, és ez sem az! Na, most, hogy ezt tisztáztam magammal igazán kimászhatnék a zuhany alól! Kilépek a meleg vízsugár alól, majd a köntösömet felkapva, szárítkozva csoszogok vissza a szobába. Vajon, mit fognak gondolni a többiek erről az egész vacsora dologról? Hm, a fiúk és YunSeo biztos örülni fognak neki, mondjuk az is tutti, hogy félre fogják érteni a dolgot, de hát erre valók a legjobb barátok, nem? Aztán ott van appa, nos, ő elsőre tutti ki fog akadni, de majd elmagyarázom neki, különben is, mindig azt mondja, számára az a legfontosabb, hogy én boldog legyek, és ha én MinSeok miatt vagyok boldog, akkor azt is elfogadja, talán. Hacsak KimHee nem szól megint bele a dolgokba. Apropó KimHee, ő biztos, hogy szívgörcsöt kap, ha megtudja, hogy MinSeokkal vacsizom, kettesben. Vagy is nem, gondolom, étterembe megyünk, ott meg lesznek mások is. Míg ezen járt az agyam, végig a ruháimat válogattam és szerencsére meg is találtam az igazit! Egy fekete-fehér blúzt választottam, fekete nadrággal, fehér cipővel. Így nem foghatok mellé, akárhova is megyünk. Jöhet a smink! Fekete, enyhén csillogós tus, kevés szemceruza és egy kis szempillaspirál. És persze egy kevés enyhe árnyalatú vörös rúzs. Még feltűztem a hajam, és éppen hogy leraktam a fésűmet, már kopogtak is az ajtómon. Mosolyogva indultam kinyitni azt, akár ki is áll előtte nem érdekel, most valahogy megmagyarázhatatlanul jó kedvem van. Na, jó, meg tudom magyarázni, miért. Xiumin.
- Oh – hallom meg, amint kinyitom a falapot, ami mögött MinSeok várt.
- Neked is szia – kuncogom, majd végig nézek rajta. – Oh, Ó! – adok hangot én is valaminek, amit csak most vettem észre. – De, hát... - Kezdem, de Xiumin befejezi helyettem.
- Összeöltöztünk! – Vigyorodik el, én pedig újra végigpillantok rajta. Fekete-fehér ing, fekete nadrág, fehér cipő. Csak a smink és a haj más. Na, meg a tökéletes test. Se nem túl izmos, se nem lapos, pont jó.
- Ez, hihetetlen – nevetek, majd karját elkapva rángatom be a szobámba, egészen a szekrény ajtaja melletti fali tükörhöz. Megállítom előtte Xiumint, majd előkapom a nem hivatalos, de többet használt, második telefonom, amiről csak azok tudnak, akiknek kell. Értsd, semmi munka, csak barátok. Legtöbbször amúgy is ezt használom. Majd visszalépek MinSeok mellé és a telefont felemelve szólítom fel, hogy mosolyogjon, de ő csak meglepetten néz rám.
- Jaj, már. Ezt meg kell örökítenem!
- De nem szeretem, ha fotóznak! – Néz rám felháborodva. Szemeibe nézve hajolok hozzá közelebb, majd kissé lábujjhegyre állva hajolok füléhez, és suttogom bele: - Majd megszokod! – Mondom és visszafordítom a fejét a tükör felé, közben ajkaimmal véletlen súrolva az arcát. – Mond Kimchiii – húzom el a szó végét, és készítem el a képet, majd leengedve a telefont vizsgálom meg. Hmm, egész jól sikerült.
Miután csináltam még vagy tíz képet elindultunk a garázs felé. Szerencsére senki nem vett minket észre, így hamar kijutottunk, ahol MinSeok, egy számomra eddig ismeretlen fekete SsanYoung Tivolihoz vezetett.
- Wow, szép kocsi – mondom elismerően, majd, amint kinyílik a zár, már szállok is be, Xiumin pedig meglepődve teszi ugyan ezt a vezetőülés felől.
- Megleptél, azt hittem megvárod, amíg kinyitom az ajtót. – Mondja, miközben beindítja a motort, és elhagyjuk a garázst.
- Nem vagyok annyira elkényeztetve, még vezetnék is csak... - hallgatok el a mondat közepén.
- Csak? – Pillant rám egy pillanatra utastársam, majd újra az útra szegezi tekintetét. Aish, most mondjam el?
- Nem tudok – motyogom, az ablakon keresztül a forgalmas utakat, utcákat bámulva. MinSeok, csak sóhajt egyet, de nem reagál mást.
Lassan megérkezünk az úti célunkhoz, egy barátságos kis étteremhez, aminek a neve azért igen figyelem felhívó.
- Playboy – mondom hangosan, és érdeklődve pillantok a mellettem ülőre.
- Igen az, de ne tévesszen meg a neve. Jó hely – mondja, majd kiszállva a kocsiból sétálunk, be és mutatják is meg az asztalunkat rögtön. Mikor mi étterembe megyünk, az négy csillagnál kezdődik, de ott nem ilyen gyors a személyzet, és nem is ilyen kedves. Egyébként a hely maga nagyon jól néz ki. Fekte, fehér, piros falak, papír falakkal elválasztott kis bokszok, rizspapír lámpások mindenütt, és kellemes halk, mégis felfrissítő zene szól.
- Igazad volt, tetszik a hely! – Mosolygok Xiuminra, majd helyet foglalunk, és rendelünk is, vagy is csak MinSeok, mindkettőnknek.
- Tényleg sokat járhatsz ide, rá se néztél az étlapra – kuncogom.
- Igen, igaz. És ami azt illeti, ez a legfinomabb kaja itt, de ha nem tetszik, rendelhetsz mást is – már emelné is a kezét, de én elkapva azt biztosítom róla, jó lesz, amit rendelt. Majd a kezem, valahogy az övén marad, egészen addig, amíg ki nem hozzák a vacsoránkat. Evés közben beszélgetni kezdünk. Xiumin mesél egy kicsit a szakmájáról, én meg arról, milyen a királyi családhoz tartozni, mennyi mindennek meg kell felelni, és hogy a mi köreinkben mennyire ritka az igaz barátság.
- Akkor bizonyára értékeled, azt, hogy a többiek mennyire melletted vannak.
- Igen. A szerelemről nem is beszélve – sóhajtom – Mert azt még csak-csak elnézegetik, hogy én kivel járok, ha gazdag vagy éppen minta polgár, de SeHun. Neki már igyekeznek megmondani kit, szeressen, mondjuk próbálkozni lehet – kuncogom. Az este további részében kis semmiségekről beszélünk, mégis úgy érzem, ezek által ismerjük meg egymást a legjobban.
A vacsora és a desszert végeztével lassan a kijárat felé indulunk, én megállok az ajtó mellett, míg Xiumin a pénztárhoz megy fizetni. Éppen hogy csak ellép mellőlem, máris egy sötét alak sétál elém, és a karomat erősen megragadva ránt ki az épületből. Nyikkanni sincs időm, nem hogy szólni MinSeoknak, de szerencsémre a pénztárnál gyorsan dolgoznak, így hamar kilép ő is az ajtón, majd mikor meglátja, hogy az idegen éppen egy sötét furgon felé rángat, elsötétül a pillantása. Pár hatalmas lépéssel mellénk kerül, elkapja a férfi karját, ami az enyémet szorítja, majd nagyot ránt rajta, így a férfi elenged, de én neki esem az egyik parkoló autónak, és újura beütöm a fejem. Kicsit kábán pillantok hátra, hogy lássam, mi történik körülöttem, és amit látok megdöbbent. MinSeok határozott erős ütésekkel próbálja harcképtelenné tenni a támadómat. Ügyesen védekezik, de néha kap egy-két ütést, ami szerintem nekem jobban fáj, mint neki. Nem is az empátiám miatt annyira, hanem a szívem szakad meg, hogy miattam bántják őt. Nem sokára szirénák hangja üti meg a fülem, és rendőr meg mentőautók jelennek meg mellettünk. Én a kocsinak dőlve, ülök a földön, míg a Xiuminnal harcoló férfit két rendőr szorítja a földre. MinSeok, megelőzve a bajt, előkapja a jelvényét, majd körbe pillant, és amint meglát, eddigi harcias tekintete, aggódóvá, féltővé válik.
- Jól vagy? – motyogom halkan, mikor elém lépve guggol le hozzám.
- Ezt én akartam kérdezni – mosolyog rám szeretet teljesen. – De igen, jól.
- Akkor én is! – mosolyodom el. – Csak segíts felállni – mondom. Xiumin kiegyenesedve nyújtja felém a kezét, majd amint megfogom azt, ujjait a kezem köré kulcsolva ránt fel. A hirtelen mozdulattól én viszont megszédülök, így szó szerint a mellkasának esem, és alig öt centiről nézek a szemébe. Vajon, ha most megcsókolnám, mit tenne? Villan az agyamba a gondolat, de gyorsan el is hessegetem. Úgy tűnik, nagyon bevertem a fejem!
- Khm-Khm – köszörülöm meg a torkom, kicsit, de csak egy egészen kicsit, távolabb húzódva. – Biztos, minden rendben? Nem kell orvos? – Pillantok a háta mögötti mentőautóra.
- Nem, nem kell. És neked? – Kérdi, mire megrázva fejem, csak annyit felelek, hogy csak menjünk haza. – Rendben.
Még feltettek egy-két kérdést, mire eljutottunk a kocsiig, de viszonylag hamar útnak indultunk. A fejem kicsit zsongott, de nem fájt igazán. Egészen addig,a míg egy pirosnál a jelzőlámpára nem pillantottam. Hírtelen hunytam be a szemeim, amikor az agyam egy mély zugából, egy női hangot hallottam: Őt majd én elintézem! És a hang mellé társult egy elégedetten mosolygó ismerős férfi arc is.
- MingSoo, jól vagy? – Érzem meg MinSeok finom érintését az arcomon, és ahogy lassan kinyitom a szemem, aggódó pillantásával találom magam szemben.
- Igen, csak... - dudaszó hasítja ketté a mondatot, jelezvén, hogy a lámpa zöldre váltott. Így Xiumin kelletlenül elfordul tőlem, majd a gázra lépve indul el újra.
- Csak?
- Emlékeztem – suttogom, magam elé bámulva. – Nem túl sokra, csak egy női hangra, amint azt mondja valakit, majd elintéz. És egy férfi arcára, amit már láttam valahol korábban, de nem tudom, hogy hol. MinSeok – szólítom meg a mellettem ülőt. – Ez az emlék, arról az éjszakáról van. – Teszem hozzá halkan, mire a mellettem ülő csak egy komoly bólintással felel.
- Nem tudod, kié volt a hang? – Kérdezi.
- Nem, de ismerős. Csak olya halk volt, homályos – hunyom le újra a szemem, ahogy a fejem egyre jobban kezd fájni.
- És a férfi? Felismernéd, ha látnád?
- Aish, nem is tudom... - motyogom. – Úgy fáj a fejem, pedig emlékezni szeretnék!
- Ne erőltesd, emlékezz, mit mondott az orvos. Majd magától bevillan minden, elég egy szín, egy hang vagy illat. – Nyugtatgat. – A többit majd holnap megbeszéljük – parkol le a palota garázsában. – Szólunk a többieknek is, hátha felismerik a férfit, ha leírod, hogy is néz ki. – Folytatja, amíg felkísér a lépcsőn a szobámig. – MingSoo, ne haragudj, nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége... - kezd, de félbeszakítom.
- Ugyan – legyintek –nem a te hibád. Különben is, nem sok lány mondhatja el magáról, hogy ilyen izgalmas első randiuk volt valakivel – kacsintok rá, mire ő csak felvont szemöldökkel mosolyog rám, majd jóéjszakát kívánva indul a szobájába.
- MinSeok – szólok utána, ő pedig rám néz. – Ugye megtanítasz egyszer vezetni? – Kérdezem, igazából csak azért, hogy még több időt tölthessek vele, most, hogy tudom, szükségem van rá. És nem csak a biztonságom miatt.
- Hát persze! – Kacsint, majd eltűnik a folyosó végén.

****
Helló!
Hosszú kihagyás után meghoztam az új részt is. Bocsi, hogy idáig tartott.