Megbaszhatom, de jó ez! Ennyit várni, már alig győztem verni magamnak, vagyis győztem volna, viszont nem tettem. Csak neki tartogattam a testem, reméltem, majd totál felajzva, kapok egy kis bulit, aztán tévedtem. Na, de most, ma este, tuti jó lesz!

– Mára kiderült számomra, hogy nem fogsz, jó munkaerő vagy.

– Köszike! – húztam szorosabban magamhoz az egyre jobban lévő herceget. – Kérdezhetek valamit?

– Megakadályozhatlak benne?

– Hát, ha a farkad nem dugod le a torkomon, akkor nem.

– Azt majd pár óra múlva kapod meg... vagyis be. Na, de kérdezz akkor már! – ült fel, és lesmárolt. Betömi a szám a nyelvével, aztán még kérdezzek? Micsoda fasz!

– A nagybátyád nem olyan, mint az anyád. Bőrszínre, úgy értem. Miért nem?

– Hogy miért nem?

– Ja.

– Mert egy kibaszott fattyú! – csapkodott a levegőben a srác.

– Hé, Paeris, baszki, nyugodj le, a végén még leütsz a faszba!

– Az sem lenne nagy baj, vetkőztető...

– Természetes, hogy meztelenül szeretnélek látni!

– Nem, nem az! Engem senki sem szeretne úgy látni!

– Miért?

A kérdésemre úgy nézett rám a szépség, mintha valami oltári nagy baromságot nyögtem volna ki, vagy a haja tiszta trutyis lenne a spermámtól. Az utóbbit jobban preferálnám, mert ezt nem igazán tudtam mire vélni. Nem szereti a külsejét?

– Nézz csak rám, Klaern, minden vagyok, ami egy férfi nem!

– Nekem bejössz. De ez lehet csak a domináns szerep miatt van, tudod, én bírom a nőiesebb pasikat. Na meg a segged – időztem el a formás fenekére gondolva.

– Hé, állj le a tapizásával!

– Ja, bocsi, elgondolkodtam rajta.

– Tehát szépnek tartasz – mondta ki végül, és felpillantott rám.

– Bizony, hogy annak! Gőzöm sincs, honnan veszed ezt a hülyeséget, habár... mindig a tökéleteseket zavarja ez a dolog.

Ez az, elpirult! Milyen cukin áll neki! Mint nekem a farkam, pont olyan édes! Hogy nekem sikerül mindenbe belevinnem a szexet, az már valami! Egyébként meg az összes szót komolyan gondoltam! Sosem láttam még ilyen gyönyörű faszit, persze, hogy áradozni fogok róla, ez csak természetes!

– Na, kérdezhetek?

– Kérdezz – válaszolta elnyújtva a mondat végét, mint, akinek már kivan a töke mindentől, de még valami idióta zaklatja.

– Tehát a nagybátyád nem hasonlít az anyádra, már amennyire közel kerülhettem hozzá idáig. Így felmerült bennem a kérdés, a fattyú mivolta miatt tette ezt?

– Azt hinnéd, mi? De kurvára nem! Van ennek oka, sokkal nyomósabb, mint holmi rokoni kapcsolatok – komorodott el a srác, mire az ölembe kaptam, és végigcsókoltam a nyaka vonalát, hátha nem idegeli fel magát nagyon.

– Mi az?

– Nem tudom, hallani akarod-e... Vagy elítélsz, amiért ezt tettem.

– Már felkeltetted az érdeklődésem, bökd ki, különben én böklek meg!

– Ő, hogy is mondjam, szerelmes volt. Egy csajba, akivel bandáztam egy időben, onnan ismerte. A sok évnyi különbség ellenére is beleszeretett, ami valójában nem a legrosszabb dolog.

– Hanem mi a probléma?

– Nem szerette viszont, de házasságba akarta kényszeríteni, mert megtehette a rangja és pozíciója miatt. Aztán... Sile megölte magát.

– Húha, ez durva, ettől lett ilyen morci?

– A karjában halt meg, és segíthettem volna, ugyanis gyógyító elf vagyok, mégsem tettem, az ő érdekében.

– Úgy érted, elveszítettél egy barátot, aki a nagybátyádnak a szerelme lett?

– Úgy, igen.

Megsimítottam Paeris arcát, szerencsétlen könnyezett, mintha éppen valami csípőset dörzsölt bele, ami előfordulhatott így kajálás után. Hüppögött meg minden, ilyen állapotában bárkit nehéz megnyugtatni, egy szociális szerencsétlenségnek, ami én, a nagyságos Klaern Finwe vagyok, külön nehézség.

– Sajnálom...

– Kisbabát várt tőle, megkért rá, hogy ne mentsem meg, sőt, egyenesen akadályozzam is ebben a többieket – hüppögött.

– Cuki kis elf vagy, tudsz róla?

– Cuki? Nem, csak egy szörnyeteg.

– És úgy látom, hülye is.

Tovább szorongattam ezt a szexi, bűntudatos elfet, és a mellkasát simogattam, hátha megnyugszik. Annyira édes, a fene essen bele, hogy baja van magával! Én nem vagyok elég egy ilyen szarság elhárításához!

– Hidd el, Klae, ez az igazság! És így kéne trónra kerülnöm!

– Nem a bátyád kerülne oda?

– Nem, ő fattyú, nincs öröklési joga.

– A húgod vagy a nővéred?

– Tudod, hogy nem engednének nőt a trónra. Nem kapnak ők semmit, pedig megérdemelnék, ráadásul csodás uralkodók lennének, de nem, baszki, inkább kiválasztják azt, akinek a legtöbb tudása az ágyashalmozás területén van.

– Amúgy... mikor kaptad az első ágyasod? – tettem fel egy véletlenszerű kérdést, hátha nem figyel a farkamban feszülő nadrágomra. – Farkamban feszülő nadrág, öljön meg valaki!

– Hogy tessék?

– Már mindegy, feláll rád, ha érzed, ez a lényeg, csak ez olyan, mint a nyakad a fejeden dolog, tudod. Megmutatja, mi nincs az agyamban: vér.

– Igen, vágom, azt is, hogy kimondtad, amit gondolsz, ha jól sejtem. Egyébként tizennégy.

– Mi tizennégy? – kérdeztem vissza tökre elaléltan. Hát, ja, a vérem tényleg a lomposban pihenget éppen.

– Tizennégy évesen kaptam az első ágyasom.

Eltátottam a szám döbbenetemben. Tizennégy? Én akkor a párnámmal basztam maximum, habár tuti sosem nyújtottam ilyen farokmerevítő látványt, ahogy ő. Nem csoda, hogy már akkor jókat kúrt, totál megérdemelte.

– Hát ez brutális, baszki. És nem durva az elsőt megkapni? Vagyis... nem kezdesz el kötődni hozzá, szeretsz belé? Mi szerint választottál?

– Kinézet, lelkesség, semmi más. Nem szerettem belé, mert nem akartam. Kötődni persze, hogy kötődöm valamennyire, régóta ismerem már Roxelle-t.

– Ó, hogy az a bula a legelső! Így már értem, miért jött rögtön az ágyadba.

– Ott alszik a legelső nap óta – sandított felém a srác.

Ettől eszembe jutott, ha megfordítanám, felé térdelnék, a gatyám véletlenül leesne rólam – természetesen csak egy baleset folytán –, és a farkam is szintén ugyanilyen módon a szájába kerülne, akkor én amúgy tök jól érezném magam!

– Minél több, annál jobb?

– Jó, bevallom, de csak azért, mert ennyire érdekel, te fasz, hogy szeretek másokkal aludni, egyedül félek.

– Miért?

– Most mondtam, nem figyeltél? Megint a mélytorkozáson járt az eszed?

– Aha... azon – nyöszörögtem megalázva.

Bassza meg, gondolatolvasó lehet, ha ilyeneket is kitalál! Vagy csak elég egyértelművé vált, amikor teljesen diszkréten elhelyezkedtem fölötte, majd a nadrágomhoz nyúltam? Nem, az biztosan nem lehet, hogy ennyire kevésből rájött!

– Épp egy beszélgetés közben szeretnéd betömni a szám? Ennyire unalmas lennék?

– Nem, én vagyok nagyon kanos, az, ha bedugom, ne zavarjon meg semmiben, oké?

– Rendben – forgatta meg a szemét, jelezve, egy utolsó falra nyomott, magányosan hagyott kupacnyi gecinek néz.

– És mikor kezdted a ringyógyűjtögető szakmát?

– Hát, Rox megfelelt egy ideig, aztán unatkozni kezdtem, így vettem még kettőt, akkorra már tizenhat voltam – mesélte nosztalgikusan, de megint szomi lett az arca. Na, most meg mi a franc van? Lassan már nem bírom ezt a felesleges drámát! – Majd megtörtént a baj, vagyis akkor átkozott el, utána.

– Ez váltotta ki a nagy gyűjtögetést?

– Érdekes, de azt hiszem, csak ez tudatosította igazán, hogy így elterelhetem a figyelmem, és minden erőm beleölhetem ebbe a dologba.

– Azt mondod, a szex vált az életeddé? – tanakodtam. Igen, ez sok mindent megmagyarázna, miért nem zargatja senki, hanem hagyják, amíg szétpukkan az agya meg a farka a sok kettyintéstől.

– Lényegében.

– Miért?

– Mert betömte a szívemben tátongó űrt, akárcsak, ahogy te akarod a véreres dorongoddal a számat.

– Úgy mondod, mintha egy baszott nagy lyuk lenne ott.

– Sosem voltak barátaim, csak a családom. És inkább éreztem magam valami értékes árunak, mintsem egy személynek. A szüzességem elvesztése pedig komoly kérdés volt, de apám felfogta, nem vágyom a kibaszott csereberére, nem vagyok én kolbász, hogy csak úgy kagylókért elajándékozzanak!

– Ebben baromira igazad van, ha kolbász lennél, már felfaltalak volna, most meg az előtted meredő darabot sem akarod bekapni. Mi van veled?

– Éppen az érzéseimről beszélek, Klae, ne légy seggfej!

– Ha így hívsz, elpirulok, aranyom.

– Aranyom... a nagymamám hív így, lelohad tőle az erekcióm, akárhányszor csak meghallom, a rudam zuhanórepülésben megy lefelé.

– Akkor... hercegem?

– Az már jobb.

– Na, akkor lenyugodtál?

– Nagyjából igen – ült fel, majd megölelt. Gratusra, ezt a meleg testet! Nem elég, hogy kissé buzi, még gyönyörű is! – Csak most sem értem, miért szeretne engem bárki. Talán nincs is olyan, aki így vélekedik.

– Ne gondolj erre, butus! Én itt vagyok, én szeretlek, nem kell aggódni! Van rengeteg ágyasod, megértő szüleid, fel a fejjel! Most mi az?

Paeris úgy nézett rám, mintha valami szörnyűségeset mondtam volna, kerestem azt a szót, ami betegséghez hasonló tüneteket okoz, mivel kezdett úgy kinézni, mintha éppen gyilkolnák. Mi a fenét dumáltam én?

Jó, nézzük sorban: lebutáztam, azt is megemlítettem, hogy szeretem őt, sok az ágyasa, jó a családja, higgadjon le a faszba. Nem értem, mi... várjunk csak! Én... Most... Komolyan... Kimondtam?! Szeretem, basszus, csak úgy kijött belőlem, mint részegből a hányás.

A picsába, mi lesz velem? Nehogy már megharagudjon. Még a végén meghal, olyan falfehér. Jaj, drága hercegem, szólalj már meg!