Miután elkészültünk, megtöröltem az izzadt homlokom, majd megmondtam az én basznivaló hercegemnek a mondandóm. Például azt, hogy kurvára elegem van a lószar lapátolásából.

– Na, ez kibaszott gusztustalan volt!

– Ne tégy úgy, mintha híg fost kellett volna pusztakézzel felmarkolnod!

– Jó, igazad van, csak ne sózz rám több melót!

– Nem fogok, elvégeztünk mindent. Ügyes voltál.

– Akkor király. Amúgy mi derült ki a méregről? – kérdeztem meg a hirtelen eszembe jutó témát.

– Fidián, arra jutottunk. Minden összetevője arról a földről származik, a rájuk jellemző egyediséggel, csak ők tehették. Valószínűleg véletlenül ejtette el valaki a fiolát, aztán menekülnie kellett, így remélte, nem bukkan rá senki.

– Az apád mihez fog kezdeni ezzel az infóval? – kérdeztem tőle, miközben sétálgattunk valamerre.

– Még nem tudom, azt mondta, tárgyal a Fidiánok királyával, Zerusszal.

– Komolyan? Nem kockázatos az egy kicsit?

– Gőzöm sincs, nem hiszem, hogy annyira problémás lenne. Simán lehet valami önjelölt faszfej a háttérben – rántotta meg a vállát Paeris.

– Igaz, remélem csak erről van szó, egy háborút beszopni kurva szar lenne.

– Az igaz, de kitartanánk egymás mellett, nem igaz? – nézett rám a szépség a nagy, mohazöld szemével, én pedig egyből elvigyorodtam.

– Igen, örökké kitartanék melletted, hercegem. Habár, ha rajtam múlik, az első nap meghalunk mind a ketten, nem vagyok túl életképes.

– Átszexelnénk magunk a túlvilágba.

– Lehetséges, tudod, hogy beleegyeznék – kaptam el, aztán megcsókoltam azt a pirosas, dús ajkát.

– Na, mit taperolsz itt a lószaros kezeddel?

– Te utasítottál munkára, he!

– Ne hezzél, éhezzél! – vágott vissza nekem.

– Jó, vesztettem... azt hiszem. De biztos, érdekes lenne egy háború.

– Az tuti, csak átélni nem akarjuk.

– Így van, ezért reméljük, apuci megdumálja a másik faszival a dolgokat.

– Egyébként ma este indul, a kémeit pedig már hamarabb kiküldte.

– Ó, menő, tehát mindenhol ott vannak a csicskásai?

– Igen, mindenfelé, erről híres, vagyis erről nem híres, szépen titokban tartja – csillant meg a drágám tekintete sunyin. – Na, de lefürdünk?

– Kiülhetnénk a rózsakertbe újra, csak egy kicsikét.

– Engem nem zavar, de mehetnénk inkább hajnal tájában? Mutatnék valamit.

– Okés, benne vagyok!

Innentől együtt töltöttük az egész napot, majd estefelé, mert végül erre változtatta az időpontot, kimentünk, aztán eltátottam a szám. Mindenhol világító bogarak repkedtek, amik színes fényt árasztottak magukból, volt ott mindenféle: piros, narancs, citrom, zöld, kék, lila, de fehér és fekete is.

– Húha, ezek kibaszott szépek! – ámuldoztam, míg ő csak elégedetten nézett rám.

– Tudom, mindig ilyenkor szoktak jönni, körülbelül egy hétig maradnak, aztán elmennek a hegyek irányába. Őrlángoknak hívják őket.

– Komolyan? Lehet idióta barom vagyok...

– Nem lehet, szinte biztosan.

– Na, hadd fejezzem be!

– Sosem hallottál róluk, tudom a válaszod – forgatta meg a szemét, aztán együtt elhelyezkedtünk a padon.

Közelebb csúszott hozzám, az ujjammal megsimogattam az arcát, aztán megcsókoltam a feje búbját, beszívva a rózsás illatát, amit a délutáni fürcsizés tett. Imádtam, ahogyan mindenét.

De tényleg nagyon kellett az a fürdő, egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy én majd mocskosan járkálok mindenfelé. Amúgy sem ártott már, ezáltal eltölthettem egy kis időt az újdonsült jegyesemmel, az sem éppen az utolsó élmény.

Főleg, ha némi rosszcsontkodással, nagyoknak dugásnak nevezett dologgal társul. Egyszerűen bírom minden porcikáját, mondjuk mindig pofáznak róla, a szerelem így meg úgy elhalványul, viszont kurvára remélem, nem ez a valóság. Vagy, ha át is alakul, csak tiszta szeretet lesz belőle.

Tehát együtt bámultuk az égben repkedő kis dögöket, amik egészen szexi fényárt árasztottak magukból. Bírtam a cikázásukat, főleg azt, hogy nem szédültem el tőlük. Az átok miatt kicseszettül hajlamos voltam a szédülésre, mázli, amiért megoldódott ez az elbaszott helyzet.

– Komolyan nem értem, hogy tudsz ennyire nyugodt lenni, és csak nézni őket.

– Jaj, ne mondd, hogy utánuk akarsz futni, akárcsak egy kiskutya, majd elkapni őket! – rimánkodott Paeris, mintha az ötlet ellen lenne, de közben tudtam, egyáltalán nincs vele semmi baja. – Mert... ha igen... gyerünk!

Könnyedén felpattant, aztán hülye gyerekek módjára futni kezdtünk a bogarak felé. Szerencsére nem akadtunk bele a növényekbe, az szopás lett volna. Szétröhögtük magunkat a bénázáson, kicsit kellett már újra kölyöknek lennünk.

Élveztem az estét, aztán csak arra eszméltünk, hogy több lámpásnyi fény jön felénk, ekkor láttam meg a királyt és Paeris többi családtagját. Míg a házaspár leült, addig a fiatalabbak mind elindultak játszani, a hercegem bátyja a feleségét is bevonta a mókába, ahogyan a pici gyereket, akit ki tudja, mikor gyártottak, mert még sosem láttam.

– Hé, ki ez? – fogtam meg valaki karját, miután nekimentem a sötétben.

– Ó, Klaern, te vagy az? Nagyon örülök, hogy látlak, és jól érzed magad!

– Minny, szevasz, hát befogadtak?

– Igen, maradhattam, nagyon rendesek, annyira hálás vagyok nekik! – mondta kedvesen, míg a szőke hajú szerelmem megérkezett hozzám, a ruhája és a haja pedig tele volt az őrlángokkal.

– Hercegem, te világítasz?

– Bizony, én már csak ilyen menőnek számítok, még a rovarok is tapadnak rám!

– Rózsa illatod van, azért – adtam meg neki a választ.

– Na, baszki, tényleg! Mégsem lehetsz akkora barom.

– Tudom, csak mindig alábecsülsz, drágám! – simogattam meg a hátát, aztán megéreztem Paeris enyhe reszketését. Hideg van, basszus, talán jobb lenne bevezényelni a társaságot, akármilyen jól szórakozunk, hamar lehűl az idő így estefelé. – Nem indulunk vacsizni? Még a végén megfázik valaki.

– Támogatom, szívesen ennék egy kis levest.

Freno hangját meghallva, mindenki vadul bólogatni kezdett, ezért a csávó felvette a gyerekét a karjába, megfogta a feleslege... akarom mondani, felesége kezét, végül együtt betrappoltunk a melegbe.

Alig bírtam a zöldessárgás szeműről leszedni a sok állatot, ott repkedtek körülötte, de nagy szenvedések árán – jó, annyira nem – sikerült megtenni. Ugyanannál az asztalnál ültünk mindannyian, amitől idióta módjára vigyorogtam mindvégig.

– Jól esik? – bökte meg az oldalam Paeris, miután látta, éhező módjára tolom a kaját.

– Aha, még a lószar megevése is hasonlóan állati élmény lenne, szeretek zabálni!

– Azelőtt meg ott panaszkodtál, ha tudom, mennyire szereted, szóltam volna a szakácsnak, süsse meg neked!

– Ezek szerint elmentetek lovagolni? – érdeklődött a meseszép húga, Jenia, aki nagyon hasonlított a bátyjára.

– Igen, szükségét éreztem egy kis pihinek, megrázott a ma reggel...

– Szerintem az mindenkit megrázott, azért valamennyire csak családtag... volt – fejezte ki együttérzését a srác nővére. Basszus, milyen népes családja van, ez biztosan nagyon jó! Habár, most már én is a részese vagyok ennek, azt hiszem, tehát nincs semmi baj, egészen kedvesek, mindenki. – Na, mindegy, ne beszéljünk ilyen depis dolgokról. Klae, hallottam, össze akartok házasodni az öcsikémmel! – beszélt tovább a csajszi, miközben be-bekapott egy-egy falatot.

– Ja, ezt tervezzük, rendet akarunk bontani! Egyébként, nem értem, miért nem beszéltem veletek.

– Nem barátkozhatunk lúzerekkel, akik képtelenek egy jogar ellopására – adta meg a választ Paeris... micsoda, kisöccse? Kiköpött mása a gyerek, tuti a tesója. Őt még nem láttam idáig, észre sem vettem, pedig lehet már vagy tizenhárom.

– Jaj, ne már, igaz, nem a lopás a legjobb képességem, de az egyszeri szerencsétlenség volt!

– Nekem úgy rémlik, azt mondtad, béna vagy.

– Hé, te most kinek az oldalán állsz pontosan? – kértem ki Paeristól, miközben a családja pár tagja már fulladozott a nevetéstől.

– Az igazságén, természetesen.

– Ejnye, most rettenetesen megsértettél... a leendő férjed! – kaptam dramatikusan a szívemhez. – Muszáj leszel kiengesztelni.

– Dehogy muszáj, elég hozzá levetkőznöm.

– Akkor pont olyan könnyen megbocsájt, akárcsak az apja.

A királyné válaszára elvigyorodtam, majd jól képen röhögtem a királyt. Gratus viszketős heréire, lett családom! Egyszerűen mind hasonlók, ez pedig kurvára bejön! Hamarabb kellett volna bariznom velük.

– Amúgy, Klaernnek igaza van, beillik a családba – mosolygott Jenia.

– Hogy tessék?

– A hugicám gondolatolvasó.

– Na, bassza meg, ilyenkor mit kell kezdeni? – hűltem el a francba.

– Igazán semmit, amíg ilyen pozitívan gondolkodsz rólunk. Viszont, ha nem, örülhetsz, amennyiben a fejed képes segítség nélkül megmaradni a nyakadon.

– Ti tényleg rokonok vagytok, te is mindig ezzel fenyegetőzöl, ugye, hercegem? – fordultam Paeris felé, miközben az asztal alatt megsimogattam a combját.

Az arcára lehet a meleg levestől vagy a mondandómtól, de olyan cuki pír költözött, hogy azt hittem, seperc alatt megdöngetem itt helyben. Aztán egyből a kiscsaj felé fordultam, aki a szemét forgatva rázta a fejét.

– Akkor a hálóban!

– Na, azért!

– Ezt még meg kell majd szoknom – utaltam Jenia képességére.

– El fog tartani egy ideig, de szenvedjél csak, Klae, szenvedj csak, kedvesem! Amúgy nem kell félned tőle, nagyon aranyos, biztonságban lesznek nála a titkaid!

Hát ez megnyugtató... –mosolyodtam el kínomban, azonban legbelül repültem a boldogságtól. Tényleg lesz családom, férjem, rengeteg rendes elf, szerelmes vagyok, nincs ennél jobbdolog! Imádom, a kurva életbe is!