A többiek ledöbbentek a faszba, addig mi elindultunk különösen szorosan bújva egymáshoz. Úgy kapaszkodtunk, mint a szerelmes párocskák, és valójában annak számítottunk. Nyugodtan lépdelhettünk, néha-néha csókot loptunk a másiktól – ha már jogar nem volt a közelben –, hogy a túlzott elvárásokat támasztók is eltakarodjanak.

Be kellett vallanom, Chervel szép város, emellé még rendkívül hangulatos. Nyüzsögnek itt az elfek, de egészen nyugodtak, főleg, miután lehiggadtak a kedélyek a hercegem látogatását illetően.

Paeris nem mondta, hová tartunk, de reméltem, nem valami béna helyre, habár annyira semmi sem lehet rossz. Ugye? De mégis, mi ez a rettenetes bűz? Mintha döglött hal mellé valami rohadó, poshadt vizet tettek volna, plusz egy hullát és egy kis romlott tejet.

Hányhatnékom lett tőle, pedig nekem már egy ideje rendesen hányingerem van, mégsem dobtam ki idáig egyszer sem a taccsot. Viszont ez a szag valami gusztustalan! Csak ne ennek a közelébe vigyen, mert én esküszöm beugrom valakinek a kemencéjébe!

– Ez undorító! – fogtam be az orrom, amitől pedig a számon át kellett lélegeznem.

Köhögni is kezdtem mellé, aztán minden köhintést csuklás követett, végül büfögtem befejezésképp. A hosszú, szőke hajú szépség csak bámult rám pár másodpercig, aztán kishíján összeesett, úgy röhögött az én szerencsétlenségsorozatomon. Nem értettem, mi ilyen kiváltképp vicces ezen, de nekem attól lett nevethetnékem, amit ő csinál, így végül egymásba kapaszkodva, mint a részeg idióták, könnyítettünk magunkon – nem a rosszabbik értelemben.

– Hercegem, mi a faszért megyünk a bűz felé?

– Őrültek vagyunk, azért! – sétált velem tovább, én pedig mosolyogtam, hiszen olyan jól éreztem magam hirtelen.

– Akkor azt ajánlom, ne legyünk azok, mert rókázni fogok!

– Én medvézni!

– A medve sokkal veszélyesebb, tudod, hogy tartja a mondás, igaz?

– Igen, ami nem öl meg, az medverősít.

– Hát nem éppen, de szép próbálkozás!

– Ott fáj, ahol a leggyengébb, ilyet is tudok még! – dicsekedett Paeris a széleskörű hercegi tudásával.

– Rendkívül tehetséges vagy, ha ennyi mindenhez értesz!

– Igazad van, ez lehet az egyedüli magyarázat!

– De most komolyan, miért megyünk arrafelé?

– Ezt még kérdezed? Arra van a szennyezett víz, amit keresnünk kell! Megdöglött benne szinte minden, a sok barom mégis meglocsolta a növényeket!

– Egy-két nap pihiről volt szó, ha jól rémlik!

– Felbaszták az agyam, mennék már haza!

– Ja, értem, akkor indulás! – vettem sietősre a lépteim, remélve, nem most lelem halálom ezen a kicseszett világon. – Visszavonom, mégsem szeretlek! A szagmentes környezetet szeretem!

– Meg engem! Imádsz, tudom, ne kamuzz!

Nagy nehezen tűrtem a szagokat, amik egy szörnyű gyomorrontás következményei is lehettek volna. Legalább a halat jól kivettem belőle, a többi belekerülése kérdéses. Az tuti, ide vissza nem jövök utána, nem csoda, hogy az én egyetlenem le akar lépni.

Amúgy az idő jó lett volna, enyhe szellő fújt, az enyhítette a fejfájásom, a szédülésem mondjuk nem igazán támogatta, a mellkasom nem volt éppen a toppon, levegőt sem igazán kaptam, a hányingerem felerősödött, vagyis semmi különös, az élet tovább szarakszik, Paeris pedig még mindig tökéletes.

Nagy nehezen végül kibírtam ezt a szenvedést, és odamentem az én kicsikém társaságában a tóhoz. Előtte átgyalogoltunk nem tudom, mennyi füves mezőn, a nap meg sütötte a hátunk, mint állat. Érződik, hogy közeleg a nyár.

Habár messzire eléggé viharos felhők közeledtek, így lehet, ismét esni fog, ami nem akkora baj ebben a hőségben. Hátha a tó sem lenne olyan kibaszott büdös, ha egy kicsit elmosná belőle a halakat, bár az kintebb is ürítené a vizét. De látszólag a növényekre nincs hatással.

– Paeris... – hallottunk meg egy hangot magunk mögül, mire megpördültem, hogy lássam, ki szólt oda az én kedvesemnek.

– Szia, Minny!

– Hiányoztál! Hogyhogy errefelé jársz... bocsi, jártok?

– Hát a büdös tavatok miatt jöttünk, undorító szaga van.

Én értetlenkedve néztem a csajt, aki annyira ismerősnek tűnt számomra. A vonásaiban volt valami nyugtató, pedig szerintem sosem láttam még. Világosbarna haját összefonta, alacsony testét egyszerű ruhába bújtatta. Karcsú és kecses... megvan, a szeme!

Pont ugyanaz a zöldessárgás színárnyalat, mint a hercegé! Édes faszom, ezek tuti rokonok! A csaj egészen biztosan egy fattyú, hiszen Paeris testvérei, kivéve a bátyját, mind szőkék, mohazöld íriszűek, mint ez a csaj, csak a haja más! Ezek szerint nem az apjának lehetett egykor tejfölszőke lobonca.

– Ő a...

– A húgom, vagyis a féltestvérem – válaszolta készségesen, mire megvilágosulva bólintottam egyet. Igen, okos pasi vagyok én.

– Örvendek.

– Én úgyszintén – nyújtottam neki a kezem, amit kifejezetten örömtelien fogadott. – Honnan jön ez a nagy lelkesedés?

– Nem szoktak egyenrangúként kezelni.

– Ezt sajnálattal hallom, egy nő sem érdemli meg ezt a bánásmódot.

– Köszönöm! – hálálkodott tovább, aztán Paerist nézte egy ideig.

– Ja, igen... bocs, csak elbambultam... Ő Klaern Finwe, az ágyasom. Meg a pasim is.

– A pasid? Lett végre csávód, tesó?

– Az elindulásunk előtti napon.

– Menő, találtál magadnak szerelmet, el sem hiszem! Legutolsó alkalommal mondogattad, hogy olyan nem létezik, tuti nagy kamu, erre tessék, elcsábultál! – kezdte ölelgetni Minny.

– Ez nagyon aranyos meg minden, de lassan kifekszem itt a bűztől és az átoktól egyaránt.

– Miféle átok?

– Rodotis megátkozta őt, haldoklik.

– Sajnálom – hajtotta le a fejét a kiscsaj, aztán úgy nézett rám, mintha tényleg így érezne. Milyen cuki! – Pedig reménykedtem, hosszú időn át lesz valakid.

– Hidd el, én is, viszont kihasználjuk ezt a bizonytalan mennyiségű időt együtt!

– Ez így van, aminek a többségét szomorkodással akarod tölteni, hercegem.

– Jó, felfogtam, seggfej!

Paeris bevágta a durcit, mégis tovább vizsgálódott a parton, amíg ki nem rántott egy üres üvegfiolát a földből. Azt felemelte, meglóbálta, beleszagolt, aztán elfintorodott.

Odatartotta az orrom elé, hátha belepusztulok, én hülyén néztem rá, nem értettem, mi a fenét mutogat nekem azon. Még valameddig elgondolkodva tanulmányozta, aztán úgy látszott, megbizonyosodott arról, amit én rohadtul nem értettem.

– Szándékos mérgezés volt – bökték ki egyszerre a húgával. Lehet, egyszerre vág az eszük. – Mondd csak, Minny, miért kell egy hozzám hasonlónak idejönnie ahhoz, hogy a helyiek felfedezzék a problémát?

– Nem tudom, mert hülyék? Én erre gyanakszom, nem túl eszesek.

– Tényleg nem azok, káosz, ami itt folyik. Azt hiszem, itt az ideje megkeresnünk Lord Gartnert, és határozottan kijelentenünk, hogy ellenméreg szükséges ehhez, amennyiben találunk!

Szédelegve megindultam kettejük között, végül úgy látszott, a szőke herceg a megkímélésem mellett döntött, ugyanis végül az ujjait az enyémek köré fűzte. Annyira nem figyeltem meg, mikor érkeztünk a városházára, sőt, bemenni is szinte teljesen gondolkodás nélkül mentem be.

Kellemes volt a kissé dohos, mégsem igazán büdös levegő a tó undorító, orrfacsaró szaga után. Igen, ezt tényleg jól elbaszták. Eleve kik akarnának megmérgezni egy várost? Talán valamelyik másik királyság van nyomon, az viszont biztos, ettől már csak rosszabb lesz a helyzet.

– Jó napot, Lord Gartner, látom újra szolgálatban van! Remélem, eléggé megfedte a felesége! – kezdett egyből szónokolni az én szívszerelmem.

– Igen, így volt, felség. Elmondaná, mi járatban vannak itt?

– Először is, ő az ágyasom, Klaern Finwe, a húgom valószínűleg már ismeri. De nem ez a lényeg, hanem üres fiolát találtunk a tó partján.

– Igazán?

– Ebből arra következtetünk, mérgezésről van szó, uram – egészítette ki Minny.

– Pontosan. Ha pedig megnézi, az üvegcsén egy aranyszínű kígyó tekereg. Tehát vagy bemártanának valakit, vagy ténylegesen a fidiánok hagyták el.

– Ezek szerint szándékos merénylet következtében halt meg ennyi elf...

A szakállas, idősödő Lord Gartner, teljesen elhűlt, látszott, a levegő is benne rekedt egy röpke pillanatra, mielőtt ismét képessé vált a kifújására. Bár én már úgy vártam a feje lilulását!

– Igen, a bizonyítékok kettős értelmezhetősége miatt arra gyanakszom, akár a népeink egymásnak ugrasztásáról lehet szó. Ezt jól fontolja meg! Ami pedig a legfontosabb, a vizet nem lehet megtisztítani egykönnyen, inkább teljes mértékben kerüljék, esetlegesen használják fel ott, ahol nem számít! – adta ki a parancsot Paeris, aztán határozottan felállt, mi pedig követtük. – Most pedig, ha megbocsájt, ideje minél hamarabb visszatérnem Fleenwoodba, ahol édesapámmal fogok tárgyalni a jelenlegi helyzetről!