Kicsit bizonytalanul néztem Paerisre, el sem hittem, hogy ezek a szavak hagyták el azt a szép száját. Nem ígérhet semmit... Nekem annyi. Kész, felakaszt, karóba húz, akármi. Viszont úgy érzem, muszáj beszélnem neki az érzéseimről.

– Paeris... Én hallgatóztam a múltkor, és azt mondtad, szerelmes vagy az egyik ágyasodba. Kibe?

– Nem egyértelmű? Idióta... – Na, belekezdek, és máris lehülyéz, ez elkeserítő!

– Ez mit jelentsen?

– Azt, hogy baromnak tartalak.

– Hé! De én komolyan nem tudom.

– Csak addig hallottam, ho-

– Tudom, meddig hallottad, Rox mindent elmondott. – Ezt úgy közölte velem, mintha tudnám, ráadásul a francért sem tűnik dühösnek, mikor minden oka meglenne rá.

– Ó, az az áruló picsa!

– Ne haragudj rá, egyébként is, jól végzi a dolgát!

– Az árulkodást?

– Azt is. De ne hidd, hogy nem láttalak az ajtónál kuksolni!

– Tehát láttál, mégsem szóltál... – fontam keresztbe a karom morcin, erre ő csak megsimogatta az arcom. Még van képe piszkálni a képem, ez elképzelhetetlen!

– Minek szóljak? Amit hallottál, hallottál, és tudom, meddig jutottál vele. Igen, Roxie mindent elmesélt, és én is elmeséltem neki mindent.

– És a többi ringyóddal pont ilyen részletesen osztasz meg dolgokat?

Tettem fel neki a kérdést, ami éppen foglalkoztatott. Dühös voltam rá, amiért az a Roxelle ribanc mindent megkap, én pedig nem. És tutira veszem, mostanában mondhatta neki!

– Nem, csak Roxszal. Róla már tudom, hogy megbízható, ráadásul kiváló kém.

– Akkor kibe vagy szerelmes? – tettem fel újra a legnagyobb csalódás lehetőségét hordozó kérdést.

– Egy idióta baromba.

– Ezzel nem vagyok előrébb.

– Mert idióta vagy és barom is.

– Annyira nem vagyok hülye, mint hiszed, te fasz! – vágtam rá indulatosan. Mondjuk igaz, szart sem tudok, utalgat itt valamire, csak nem esik le. Lehet tényleg igaza van, idióta barom vagyok.

– De, pont olyan hülye vagy, ha idáig nem jöttél rá, kire gondolok.

– Én... nem tudom, komolyan nem.

– Használd az eszed! Ha van olyanod, és nem a farkad szoktad gondolkodásra használni.

– De általában azt szoktam, azt mondod, rosszul teszem?

– Némiképp igen. Agyát használó elf már rég ráébredt volna, hogy saját maga az a bizonyos személy.

Ez az, én vagyok az! Gratusra, úgy megölelgetném, megbasznám, lesmárolnám, meg még ezerféleképpen elégíteném ki őt! Szerelmes belém, belém, nem másba!

– Ezt most nem értem...

– Na, látod? Ostoba vagy!

– Azt nem értem, miért pont én – helyesbítettem.

– Már pontosan elmondtam ma, hogy miért.

– Egyik sem volt elég erős indok. Mit látsz bennem?

– Hogy butus vagy. – Hé, ez baromi sértő volt, megőrjít, csak nem akarja kimondani az igazat!

– Most tényleg, érdekelne.

– Pillanatnyilag hány ágyast látsz körülöttem?

– Egyet.

– Tessék, ez az oka. Egyikük sem koslat utánam folyamatosan, vagy kérdezi meg, miért kerülöm, nem baszok vele. Egyikük sem mondta még azt, hogy szeret. Talán te nem fogod fel, de másként kezellek, mióta megláttalak.

– Miért?

– Mert más vagy, úgy érzem, törődsz velem, és többet jelentek számodra holmi kötelezettségnél.

– Mert a barátomnak tartalak az első naptól kezdve. És az a két szó eltörölte minden undorom, amivel rád néztem az apád miatt – válaszoltam neki kibaszottul meghatódva, őszintén. Csak egy dolgot basztam el: ő nem csupán a barátom. Hanem a szívszerelmem, a spermadöglesztő Paeris Raegel!

– Melyik két szó?

– Őt ne, az a kettő. Megmentettél, hercegem, ezért szolgálni foglak a halálom napjáig. Az egyetlen, ami zavar, hogy az már nincs olyan messzire. Így bármi kívánságod van, szólj, és teljesítem! Mert szeretlek.

– Én is szeretlek.

Egy hirtelen mozdulattal mindennél boldogabban öleltem magamhoz, körülöttünk pedig érdekes, kék fény villant fel, a hercegem észre sem vette, de én nem értettem az okát. Valójában annyira érdekelt, mint lovat a tehénfejés, viszont úgy gondoltam, az én kis szépségem tutira foglalkoztatná.

– Mi volt ez?

– Tessék, mi, hol, hány, mennyi? – sorolta fel a hirtelen eszébe jutó kérdőszókat.

– Ez a kék fény, ami felvillant az előbb.

– Kék fény? Pontosan mikor történt ez?

– Az előbb, amikor azt mondtad, szeretsz, pont azután.

– El sem hiszem, Rodotis biztosan ezt emlegette! – pattant a karomba, mire azt hittem, hanyatt vágódom a kövön. – Az átok, szerintem megszűnt! Lehetek pucéron! Az űr a szívemben a szerelem, a megfelelő szó pedig a szeretlek! Ez azt jelenti, ketten kellettünk hozzá.

– Hé, lassíts, nem tudlak követni!

– Ketten kellettünk hozzá! A próféciában vagy mi a faszomban, megfelelő szót meg személyt mondott, te hiába mondtad már korábban, nem hatott, én feleslegesen mondtam egyedül, mindkettőnkre szükség volt!

Paeris ugrált, ölelt, csókolt, teljesen megkergült az örömtől. Én csak idiótán mosolyogtam, élveztem a buta fejem, miközben elgondolkodtam rajta, mégis mikor mondhatta ki a srác ezt a szót.

– Paeris, hercegem, mikor mondtad egyedül?

– Hogy mi van? Bocsi, már tökre elvesztettem a fonalat! – vetette ide nekem körbe-körbe pattogva, óriási mosollyal az arcán. – Egyszer neked mondtam, akkor éppen csicsiztél, így nem hallottad.

Én is megrészegültem a boldogságtól, ebben a szar állapotban élveztem a szerelmem közelségét. Bevallotta, hogy szeret, de állati jó, bassza meg! Úgy lesmároltam, kishíján elestünk, azonban nem számított.

Rettentően sokat segített most az érintése, nem tudom, mitől függött a dolog, pillanatnyilag szinte teljesen helyrejöttem. Valójában a fő probléma az, az állapotom gyorsabban romlik, míg ő, nem értem, visszaforgatja az átkot vagy valami.

Fájt a mellkasom, mikor pedig felnéztem, Paerist sehol sem találtam. Egy másodpercig azt hittem, álmodtam, a szívem kalapált a félelemtől, aztán megláttam őt: meztelenül.

Semmilyen ruhát nem hordott, végre egyben láttam azt a gyönyörű testét. Ami pedig a legfontosabb: nem haltam meg. A ruháiból alkotott kupac kellős közepén állt, fel sem fogtam, miként dobálta le őket ilyen gyorsan.

Közelebb lépdeltem hozzá, a szám az övére tapasztottam. Nem tartott sokáig, jobban érdekelt, hogy megfogdossam a teste minden szegletét. Végigsimítottam a combján, a mellkasán, átfogtam a nyakát, felemeltem a kezét, mintha egy új faj ismeretlen tagja lenne.

Körbejártam, vizsgálgattam, szinte képtelennek tűnt elfogadni a tényt, innentől láthatom így. Végül a tekintetem újra az arcán kötött ki, amin izgatott kifejezés ült, a szemében könnyek csillogtak, zihálva mosolygott.

Felnyúlt a karjával, aztán átölelt a vállam felett, pipiskedve, cukin, kibaszott szexin. Tenyerem a formás farpofájára tettem, majd elaléltam a kirobbanó érzelmektől.

Mázlimra ezt megakadályozta egy sikítás, ami a folyosó végéből jött, és kishíján röhögésre késztetett. Ahogy átpillantottam Paeris meglepően izmos válla felett, megláttam egy csoportnyi nemesi ruhákba öltözött asszonyt.

– Na, hölgyek, ne legyenek már ennyire kiakadva! Paeris hercegről lekerült az átok, lehet meztelenül, inkább nézzék, milyen szexi!

– Sikongatást hallottunk, mi törté-

A királyné hangja rögtön elhalt, amint meglátta egyetlen fiacskáját pucérkodni. A király ott loholt mellette, ő is éppen annyira lesokkoltnak tűnt, mint a többiek.

– Apu, anyu, nincs többé átok, látjátok? – futott oda hozzájuk a szép herceg, akinek én a formás seggét bámultam futás közben. Gyorsan megszorongatta a szüleit, akik örömteli kifejezéssel viszonozták.

– Sajnos látjuk, fiam, ne lóbáld itt mindenki előtt, öltözz fel!

– Jól van, na, csak most oldódott meg, meg akartam nézni, tényleg az történt-e, mint aminek tűnt!

– Mi volt a szó?

– Két kölcsönösen kimondott szeretlek – adtam meg a választ a kérdésükre.

– Akkor jól becsüld meg a herceged szeretetét, különben tőlem kapod a büntetésed!

– Így lesz, felség! – hajoltam meg előtte őszintén, émelyegve, köhécselve, majd Paeris gatyáját felvettem a földről, és megböködtem a vállát. – Itt a rucid, szívem!

– Hát, de... Most olyan jó így, nem akarok öltözködni!

– Nem azért mondom, mert engem zavar, de az előbb már a hölgyek is majdnem elájultak a sokktól, ha ily módon rohangálsz tovább, valaki vagy az egész kastély el fog távozni az élők sorából. Arra pedig nem vágyunk, ugye? – kérdeztem tőle érvelő monológom legvégén. – Ugye?

– Aha, aha, kit érdekel, felöltözöm, csak a kedvedért! Amúgy tudd, hogy holnap indulunk Chervelbe!

– Komolyan? Eddig miért nem szóltál?

– Kerültelek.

– Épp ésszel nem tudom felfogni a gondolkodásmódod – ráztam a fejem, miközben elindultunk visszafelé. Természetesen Paeris csak nem akart helyben felöltözni, útközben állt meg néha felkapni magára valamit, emiatt mindenki sikoltott, pár elf kisebb sokkot kapott a lazán járkáló hercegtől. – De annyira talán nem is kell, tökéletes vagy így.