Kevés szarabb érzés létezik, mint a féltékenység. Valójában létezik egy másik is, azt balszerencsének hívjuk, szintén a kurvára utált, diszkriminált érzések közé tartozik. Ez a kettő kombinálva? Pusztító.

Azt hittem, a pár nappal ezelőtti, vadító szex Paerisszel valami sorsfordító cucc lehetett. Habár nála nem lehet tudni, mégis miről mit gondol, hajlamos titkolózni, ezt már észrevettem.

De én komolyan azt hittem, jó napom lesz. Nagy elánnal császkáltam az egyik folyosón, aztán mit hallok? Üvöltözést, a hercegem hangját.

Odarohantam, nehogy éppen haláltusát vívjon – mivel mással, ha nem a halállal –, azonban ennél valami lényegesen sokkolóbb dolgot találtam. Szerencsétlen Roxie bőgött, a szépség meg egy megszeppent, elkapott faszival üvöltözött.

– Ő az én ágyasom, ha pedig azt mondta, hogy ne érj hozzá, Gratusra mondom, ne tedd! Aztán állítod, véletlenül esett le a lépcsőn pont ilyen szerencsétlenül? Lebénulhatott volna!

– Mi történt?

A pofázásomra mindenki odafordult hozzám, Paeris is, aki olyan dühös pillantást villantott felém, szerencsére nem a közbeszólásom, hanem a vele szemben álldogáló faszi miatt, hogy kissé befostam. Lehet nagyon. Amíg nem érzik a szagát, addig nem számít, mennyire.

Közelebb mentem a csajhoz, aztán gondoltam, istápolom vagy valami. Eléggé szar állapotban találtam rá, a szeme tiszta könnyes volt, feltehetőleg fájt valamije.

– Roxie, minden okés?

– Ez neked okés? – fordult meg, aztán a hátán olyan lilában meg kékben és zöldben pompázó foltot láttam, hogy azt hittem, én magam verem be annak a bunkónak a képét.

– Így estél?

– Nem, a fejemre estem, csak itt sérültem meg! Annyira hülye vagy, komolyan mondom!

– Rox, nem sértegetjük az ártatlanokat! Őt viszont bármikor! – mutatott a faszi felé Paeris. – Vigyétek az egyik szabad cellába, ott lesz még egy ideig!

– Ügyesen intézed az ügyeket, látom – mondtam kissé köhécselve.

– Ja, de jó lenne, ha nem kéne! Már korán reggel felbasznak, mikor inkább aludnék.

– Akkor miért nem azt teszed? – kérdeztem értetlenkedve, hiszen eleve arra keltem, hogy a szőke hajú sehol sincs.

– Sikítást hallottam, kiderült, Rox az, valami önmegtartóztatásra képtelen farok meg őt basztatja.

– Ilyen máskor nem fordult még elő?

– Annyira nem szokott, az ágyasaim nem mászkálnak sokat – jelentette ki, akárcsak a köztudott tényeket szokás, mikor ennél egy elkeveredett fésűről is többen értesülnek.

– Attól még ezek szerint néha-néha megesik.

– Ja, megesik, aztán nekem kell büntetnem mindenféle nemest. A befolyásos szüleik, pedig megpróbálják kisírni őket a cellából, így vagy én, vagy az apám hadakozhatok ezekkel a rátarti bunkókkal.

– Mi van, mensizel?

– Mi van, terhes vagy?

– Jó, győztél, feladom! Egyébként pedig ne csúfolj, te aggódsz értem! Már jött a köhögés is, fáj a mellkasom, mit akarsz még?

Szerencsére Paeris nem veszekedett velem tovább, totálisan megkukult, az arca új szokásához híven, felvette az aggodalmas kifejezését, amit mindig kapok, mikor felhozom ezt a témát.

Tény és való, odáig vagyok a srácért, ezt az aspektusát a dolognak mégsem tudom kiismerni. Egy hozzám hasonló senkiért aggódni nagyon nagy hülyeség, nem beszélve arról a sok órányi együttlétről. Mert bizony, mostanában elég tüzes a szépségem.

Ha szexelni sokszor nincs is kedve az elbaszott helyzetem miatt, ugyanis fél, túlhajszolom magam, így általában baromi alapos faszverésben, esetleg orális kényeztetésben részesít inkább. Kezdem úgy érezni, felmentett a feladatom alól.

Egyszer sem kér meg semmire, ha kezdeményezek, elutasít, nem ad ki igazából feladatot. Ez zavar, hiszen az ő kegyéből vagyok itt, lehetnék egy tehénéből akár, azonban nem ilyen elborult a valóság.

Mindaddig ő vadul kúrogatja a többi lotyót, van, amikor előttem teszi. Szerinte kedveskedés az, ha a farkát beteszi valakinek? Jó, igaza van, csak ne tudja meg, mennyire hatásos az ágytornázása. Ráadásul rohadtul idegesít, mivel rendkívül féltékeny leszek tőle.

Most meg, bassza meg, Roxelle hátát simogatja, mit képzel?! Biztosra veszem, ebbe a csajba szerelmes, mostanság különösen sokat lógnak együtt. Nekem idáig rohadtul semmi bajom nem volt vele, ám mostanában rendesen felbassza az agyam a Paerisszel folytatott, folyamatos társalgásával.

– Lassan már baszhatnátok itt helyben is... – jelentettem ki vérig sértve, majd inkább eltrappoltam a rózsakertig, ahol felidéztem az átok napi romcsi beszélgetésünket.

Köhécselve, támolyogva felálltam a padról, miután legalább fél óráig bámultam a szökőkutat, és arra gondoltam, milyen jó érzés a zöldessárga szemű ölében feküdni. Végig éreztem azt a klassz nyugalmat, azonban a Rodotistól elkapott „betegségem" nem igazán segített rajtam.

Mintha valami rágna belülről, komolyan olyan, egyre nehezebben kapok levegőt, fáj a bordáim mögött, ez szörnyűséges! Utálom, Paeris pedig nem hajlandó segíteni igazán! Igen, sűrűn könnyít rajtam, viszont annak nincs akkora ereje, mint némi szexnek.

Szerintem fel sem fogja, mennyire szenvedek a kibaszott viselkedése miatt. Én őt akarom, csak őt, rá vágyom minden percben, erre újra és újra elutasít. Csupán együtt szeretnék tölteni vele egy kis időt, annyira nagy kérés?

Hirtelen döntésből, felpattantam, állatira megszédültem, egy pillanatra úgy éreztem, hamarosan kidobom a taccsot. Végül minden erőmet összeszedve, elhatároztam, megmondom neki a fájdalmam, a képébe vágom, mennyire szarul bánik velem mostanság.

Minden viszonylag simán ment – a nehezítő körülményektől eltekintve –, de a legnagyobb meglepetés mégis a hálóban ért. Kitártam az ajtót, hogy menő csávó módjára megmondjam neki a tutit, viszont elakadt a szavam.

Egy mozgó, nyögdécselő női alakot láttam: Roxelle. Alatta pedig egy férfi feküdt, egyértelműen Paeris. Azt hittem, beleőrülök a féltékenységbe, úgy kúrta a csajt, mintha a legjobb élvezet lenne a világon. Én csak Roxie szinte hibátlan hátát láttam, a bőre ezerszer jobban nézett ki a korábbihoz képest.

Kezdtem úgy érezni, hirtelen indulatból lecsapom az egyiküket, majd felpofozom a másikat, ehelyett a mellembe durvábban vágott a fájdalom, és a földre zuhantam. A térdem okozta hangra, mind a két seggfej felém fordult, mégis egyedül a hercegnek jutott eszébe idejönni hozzám.

– Mit akarsz?

– A földön heversz, megnézni, mi történt veled!

– Húzz a faszomba, nem kell a segítséged! – keltem fel magamtól, bár alig álltam a lábamon.

– Nem értem, mi bajod van?

– Hogy micsoda? Ignorálsz, baszd meg, látom ám!

– Mert semmi kedvem sincs lefárasztani téged, mikor már magadtól összeesel! – szólt vissza Paeris, mire sértődötten néztem rá. Mi a francért félt engem ennyire?

– De én szeretném, hogy lefárassz, veled érzem jól magam, nem magányosan, te fasz!

– Akkor azt mondjad, baszki!

– Én rohadt sokszor emlegettem, mégis túlféltesz!

– Dehogy féltelek túl, hát nem látod az állapotod?! – kezdett üvöltözni felem a srác, ami elégnek bizonyult ahhoz, hogy baromi gyorsan megforduljak, majd a szobában hagyjam őt a kis libájával.

Ha tehettem, futottam volna, mégis annyira gyenge voltam az utóbbi napokban, ezért nem tettem. Szédelegve, vérig sértve, a dühtől könnyes szemmel meneteltem valamerre, csak ne kelljen a herceg közelében lennem.

Viszont úgy tűnt, nem lehettem elég gyors, mivel sietős lépteket hallottam, mikor pedig hátrafordultam, ő felzárkózott mellém. Reflexszerűen a falig hátráltam, mintha minimum egy sárkány, maximum egy házisárkány állna előttem.

Arra nem nagyon számítottam, hogy Paeris egyből magához ölel, majd bőgni kezd. Megsimogattam a hátát, játszottam a selymes hajával, hátha lenyugszik kicsit. Teljesen idegen tőle ez a nagy hevesség, így alig tudtam bármit is kezdeni vele.

Lassan úgy éreztem, én szintén hisztizni fogok, egyszerűen meghatódtam, ezzel egyetemben jól összezavarodtam a helyzettől. A vállára tettem a fejem, mélyen beszívtam az érdes illatát, majd őrült gondolattól vezérelve, megfogtam a fenekét.

– Baszod, nem látod, hogy éppen sírok? – ugrott meg a szépség, mire a döbbent arcába mosolyogtam.

– Értem nem érdemes sírnod, utánam jönnöd sem kellett volna.

– De igen, megbántottalak.

– Megbocsájtok mindent, amit a fejemhez vágsz, hidd el, hercegem! – Megint áthatott az ereje, hogy a puszta érintésétől jobban leszek, néha hamarabb, máskor később, azonban a dolog egyértelműen itt volt. – Beszélni szeretnék veled valami fontosról.

– Rendben, mondd csak!

– Csak ígérd meg, nem leszel dühös!

– Semmi ilyesmit nem ígérhetek – mosolyodott el sejtelmesen a zöld szemű angyalka.