ESŐ MELY SZAKAD

EZEK A KI BASZOTT GONDOLATOK

HANGOSABBAK MINT A JÉG AZ ABLAKON

EZÉRT HÁT KIÁLLTOK

HÁTHA VÉGRE MEG HALLOD

MÉG SEM HALLOD

NEM ÉRNEK EL A GONDOLATAIM

NEM ÉRDEKELNEK A GONDOLATAIM

EZÉRT NEM ÉRHETLEK EL!

A betűk melyeket éppen formálok apró ujjaimmal, kiáltani próbálnak, de a végén némán szóródnak szét, egy könnyes papír lapon...

S én, szintén némán bámulom őket.

Sorok, melyeket neked írtam.

Betűk, melyek mindent bele adnak, s szavak melyek neked kiáltanak.

Mind hiába, hisz hangom már akkor sem érne el, ha a szél susogása helyett, az én kiáltó gondolataim hallanád.

Szükségem volt rád, vártam hogy, vissza jöjj.

El sem mentél, igazából meg sem érkeztél.

Könnyek, ezek a kibaszott könnyek.

Ideges vagyok, fáj.

Mit írok, tán naplót?

Ugyan már, ehhez senkinek semmi köze.

-Volt már rosszabb is nem?-Sóhajtottam egyet, majd nyeltem, visszafojtani a hányingert melyet az az űr hagyott bennem, mit te hagytál magad után nekem.

Ennél szebb ajándékot, mi?

Ő VOLT MELLETTED, VAGY ÉN?

TALÁN TÉVEDEK, DE ISMÉT NEM LÁTSZ ENGEM!

ÚJRA NEM HALLASZ, PEDIG NEKED KIÁLTOK!

Hiába próbálom enyhíteni eme fájdalmat, tönkre tettél.

Basszus, neked írok miközben miattad szenvedek.

Apró ujjaim nem arra lettek ki találva hogy, könny áztatta papírra formáljanak betűt.

Nem érdemled e könnyeket.

HALLOD, NEM ÉRDEMELSZ MEG!

HALLD MÁR MEG VÉGRE A HANGOM!

Sose fogod meghallani a hangom.

S többé már látni sem látsz.

Talán ez így lesz rendben, nem?

Miről beszélek? Ezek csak sorok melyek írása közben el kap a hányinger.

Nem tudok többé kiáltani.