Az ég bíbor színt öltöve magára nézi, ahogy az arany színben pompázó búzamezőn áll az ember, kit a társadalom kitaszított magából. A férfi fehér hajába bele-bele kap a szél, sárga szemeit merőn az előtte elterülő nőre szegezi. Kezében pisztoly, melyet az ájultra szegez. Meghúzza a ravaszt, ám... a tár már üres. Eldobja a használhatatlan lőfegyvert s sebét –melyből karmazsin vére megállíthatatlanul ömlik- ujjaival igyekszik betapasztani. Mind hiába. Menekülnie kell, hisz üldözi az, kit váltig hitt benn, hogy ő maga fog megölni. A játszma megfordult. Az üldözőből lett üldözött. Léptei mentén suhog az őt körül ölelő, arany sárga növényzet. A felhők fodrozata a lassan jövő esteledés hatására enyhe rózsaszín színt kapnak. Mindenki egyedül van. Mindenki üres .Az embereknek többé nincs szükségük egymásra. Mindig találhatsz helyettesítőt bármilyen tehetségre. Bármilyen kapcsolat pótolható. Beleuntam ebbe a világba. Épp, mikor kiér a derekáig érő növények közül lába felmondta a szolgálatot. Térdre kényszerül a vérveszteség miatt. Fehér, az átlagnál hosszabb haját lassacskán beszínezi vére, mely arcéle mentén is csordogál már. Ajkaira mosoly húzódik. Ahogy heves légzéssel, mezőn az előtte elterülő barna földet bámulja megérti. Mégis, valamilyen oknál fogva... Felegyenesedik s bár minden mozdulat egy kínszenvedés, ismét tovább halad. Vörös tenyérnyomot hagy maga után a talajon, üldözőjének jelzésül, merre is tart. Nem tudok elképzelni mást rajtad kívül, aki megölhetne. Tekintetét az égre szegezve roskad össze ismét. Nem tud tovább haladni, ha az elméje erős is, a teste már túl gyenge. Nézi, ahogy a bíborból lassan lilára vált az ég, miképp a nap lebukik a horizont alá. A mai éjjelen még búcsút tudott venni eltűnése előtt égi társától, a holdtól, ki már befurakodott mellé a felhők közé. Ám ahogy a fényesség lebukik a kósza felhők lesznek a magányossá vált égitest elrejtői. Hogy mi elől rejtik el? Talán saját maga elől. Tán az elől a látvány elől, melyet a földiek nyújtanak. Hisz ezen a világon már nem életet az élet. Ez, amivé a Föld vált nem több a borzalom operaházánál, hol gépek a karmesterei a lejátszódó szomorú dallamoknak, melyet az emberek beletörődő lelke hallat magából.

-Mit gondolsz, Kougami? –kérdezi az őt beért s most mögötte álló, nála alapból is magasabb, barna szemű s hajú férfit- Ha vége mindennek, képes leszel majd találni olyat, aki helyettesíthetne engem? –hangja néha elcsuklik, vagy épp csak elhalkul. A kérdéssel nem magát a személyt célozza, hisz tudja, számára sosem volt több a barátja gyilkosánál s egy körözött bűnözőnél, kit még a Sybil rendszer is kitagadott magából. A kérdése úgy szól hozzá, mint egy személyhez ki minden lépését akár képes lett volna előre látni. A kérdése azt jelentette, képes volt-e szerinte valami maradót létrehozni, még ha nem is több egy egyszerű s láthatatlan személynél? Valamit, amire emlékezni fognak? Valamit, ami ezt a kárhozott világot is egy szebb jövő felé tudná-e terelni?

-Nem. És nem is kérek többször belőle. –a szép egy-két másodperc erejéig feltámadt, mikor revolverét a barna hajú az előtte, neki háttal térdeplőnek szegezte. Szeme sem rebben, mikor meghúzza a ravaszt. Hisz akár megöli a férfit, akár nem, most már ő sem térhet vissza a normálisnak titulált életébe. Így is, úgy is maga mögött kell hagynia a barátait s a hazáját.

A fegyver hatalmas dördüléssel sül el. A fehér hajú, kinek neve Makishima Shogo, az őt ért találat hatására előre rogyott a földre teljes testével. A golyó, mely eltalálta a vállába fúródott. Nem elhibázta Kougami Shinya, másról van szó. Talán egy új élet lehetőségét ajánlja fel neki ezzel? Lehetséges. Annyi viszont biztos, hogy a lövés után szó nélkül lép el mellette. A fehér hajú férfi előtt a vérveszteség hatására egyre torzul a világ, majd el is sötétül.

Tsunemori Akane, a nő, kit nem sokkal ezelőtt meg akart ölni Makishima, most a távolból figyeli az eseményeket. Ő így látja a helyzetet: Ez volt a végzetük már jóval az előtt, hogy találkoztak volna. Nem csak egymásba futottak egy este. Nem is arról szólt, hogy nem értették meg egymást. Mindenki másnál jobban megértették a másikat és mindketten kizárólag a másikra összpontosítottak. Akane csupán egy dologban téved. Kougamni és Makishima közös végzete ezen ponton még nem ért el a végére...

*****************************************
Hát... ez a nap is eljött, végre erőt vettem magamon és megváltoztattam azt a jelenetet, mely könnyeket csalt a szemembe, még mikor ezt az animét néztem xD Remélem aki olvasta nem találta unalmasnak, hisz szinte csak az utolsó epizód cselekményeit írtam át, de az a picike változtatás is épp elég, hogy ebből egy jó történet alakuljon ki x"D Jó alatt jó yaoisat lehet érteni owo Nah, de nem húzom tovább a szót, hamarosan ismét jelentkezem ^^ Addig is, sziasztok~