-Gratulálok a lányukhoz! - mondta az orvos ahogy átnyújtott egy rózsaszín takaróba bepólyált kisbabát egy ágyban pihenő nőnek.
-Annyira gyönyörű kislány. - mosolygott a nő ahogy lepillantott gyermekére.
-Igen. A szeme pont olyan mint a tiéd. - mondta a mellette ülő férfi - Mi legyen a neve?
-Katalin, a halott nagymamám után, remélem ő is egy olyan kedves és nagylelkű nővé fog érni, mint amilyen ő volt.
-Rendben szívem. - adott egy csókot a nő homlokára.

-Katalin drágám, gyere gyorsan el fogunk késni az unokatestvéred szülinapjáról!
-Itt vagyok anyu. - jött oda hozzá egy öt év körüli gyermek, egy rózsaszín fodros ruhában, két copfba font hajjal, amit lepkés csattok díszítettek, nem nézett ki túl boldognak.
-Mi a baj életem, rosszul vagy? - kérdezte aggódva az anya és lánya vállára tette a kezét.
-Nem tetszik a ruhám. Nem mehetek nadrágba?
-Miről beszélsz kincsem? Hisz ez egy gyönyörű ruha. Különben is te lány vagy tehát ünneplőbe szoknyát kell viselni, a nadrág a fiúcskáknak van.
-De miért? Én nem akarok szoknyába menni, a szoknyák kényelmetlenek. Ha a fiúk hordhatnak kényelmes ruhákat akkor fiú akarok lenni! - mondta dühösen a gyermek.
-Ne beszélj butaságokat aranybogaram, te egy lány vagy, ha akarod felvehetsz egy rövidnadrágot a ruhád alá, de mostmár hagyd abba a nyafogást, indulnunk kell. - mondta a nő enyhén feldühödve.
-Oké.

-Mária drága komaasszonyom, de rég láttalak! - sétált oda egy középkorú férfi.
-Pista bátyám! De rég láttalak! Cukorborsóm, köszönj szépen Pista bácsinak.
-Jónapot uram. - mondta a fiatal füzeteket nézegetve.
-Katalin! Ejj de meg nőttél, még olyan kicsi voltál mint egy dinnye mikor legutóbb láttalak. Mit csináltok itt a boltban? 
-Az iskolakezdésre vásárolunk, az én kis virágszálam idén kezdi az első osztályt.
-Tényleg? Milyen gyorsan telik az idő, már szinte egy igazi nő lett ez a gyerek. - nevetett egyet a férfi, Katalin elég kényelmetlenül érezte magát, inkább csak ignorálta a felnőttek beszélgetését és tovább válogatta magának a füzeteket.
-Anya, ezeket akarom. - mutatott fel pár szuperhősös füzetet.
-Biztos vagy benne bogyókám? Ezek elég fiúsak, nem szeretnél inkább hercegnőset vagy cicásat?
-Nem, én ezeket akarom, a hercegnősek olyan bénák, a szuperhősök embereket mentenek, meg menőn repülnek az égen így, hogy hüüüüüüüüs, meg vúúúúúúúúúú. - mondta miközben úgy reptette a füzeteket, mintha játékfigurák lennének.
-Katalin nagyon szeretheti a szuperhősöket, hagyjad csak had vegye azokat. - mondta Pista.
-Jól van babukám, kettő hősöset megtarthatsz, de válasz pár más dizájnút is, nézd itt van ez a szép lila lepkés.
-Nem tetszik, mondom, hogy ezek jók lesznek.
-És a katicás?
-Nem.
-Akkor ez itt a madarakkal? Nézd még csillog is és van hozzá, egy szívecskés ceruza ajándékba. - próbálkozott továbbra is az anyuka.
-Nem, nem NEM. Már mondtam, hogy ezeket akarom, nem kell a hülye madaras füzet! - mondta félig kiabálva a gyerek.
-Hogy beszélsz így velem tündérem? Tudod mit, ha ennyire válogatós vagy, nem kapsz egy szuperhősös füzetet se, ezek a sima rózsaszínek minta nélkül pont jók lesznek. - mondta és kikapta lánya kezéből a füzeteket és visszatette őket a polcra majd felkapott párat a másik fajtából.
-NEEEEEEEE! Jó lesz az a katicás, csak az egyiket had kaphassam meg, léci, léci! - sírt miközben anyja szoknyáját rángatta.
-Mária, nyugodj meg, ez csak pár füzet, had válasszon ő, hogy milyet szeretne. - próbálta meggyőzni Pista - nézd mennyire sír, hagyjad szegényt.
-Kaphatsz egy darab hősöset, és ennyi, válassz egyet gyorsan, hogy mehessünk.
-Rendben. - szipogott.

-Annyira imádom a báli ruhákat! Szeretnék egy hercegnő lenni, hogy mindig azokat hordhassam. - mondta Katalin egyik osztálytársa, épp egy osztálykiránduláson voltak.
-UUUUUUuuuuuuu én is! Főleg a fehéreket, mint a menyasszonyi ruhák. - újongott egy másik.
-Szerintem a sötét színűek a legjobbak, olyanok mintha egy régies stílusú vámpír filmből lennének, főleg a mély vörös és fekete kombók.
-Szerintem a nyári virágos egyberuhák a legjobbak, azokat fel lehet venni hétköznap is és olyan aranyosak, pasztell rózsaszínben főleg. Katalin neked milyen ruhák a kedvenceid?
-Én nem igazán szeretek ruhákat hordani. - mondta unott hangon, nem nagyon érdekelte az osztálytársainak áradozása, általában nagyon jól elbeszélgetett velük, sorozatokról, játékokról, de amikor a "csajos" témákról beszéltek mindig kívülállónak érezte magát.
-Ezt meg, hogy érted? Hisz mindig ruhákban jársz. - érdeklődött egyikük, a lányok a szobában mind meg voltak lepődve.
-Azokat a szüleim vették nekem, nem szeretik mikor szerintük "fiús" ruhákat hordok, ha lenne választásom mindig nadrágban és kapucnis pulcsikban lennék.
-Ez elég gonosz tőlük.
-Ja, mi bajuk van azzal, hogy mit hordassz?
-Szülinapodra veszek neked egy kapucnis pulcsit.
-Én meg a lehető legfiúsabb nadrágot.
-Kösz csajok, ez kedves tőletek. - mosolygott.

-Hogy érted, hogy le akarod vágatni a hajad? - kérdezte Katalint az apja.
-Hisz olyan szép hosszú hajad van angyalom, miért akarod tönkre tenni? - nézett rá anyja.
-Én simán csak nem szeretem így. - mondta feszengve - Már tizenöt éve hosszú, unom már, röviden sokkal jobb lenne.
-Ugyan már szemem fénye, ne hülyéskedj, ha unod akkor próbálj meg egy másik frizurát, vagy esetleg vághatnánk neked frufrut.
-Nem, én szeretnék rövid hajat, de olyan nagyon rövidet.
-Milyen rövidet?
-Ennyire rövidet. - mutatta feléjük a telefonját amin egy kép volt megnyitva egy lányról akinek körül belül öt centi hosszú haja volt.
-Jóságos ég! Csillagom, hiszen ez olyan mint egy fiú. - mondta az anyja ledöbbenve.
-Ha nagyon akarod lehet vállig érő hajad, de ennyire rövid semmiképp. - mondta az apja.
-Szó se lehet róla, a haja így gyönyörű ahogy van, hogy nézne ki a mi kis cukormázunk, a csodás hajkoronája nélkül?
-Kérlek, akkor jó a vállig érő is, csak had vágjam le! - kérlelte őket.
-Egyáltalán miért akarsz ennyire rövid hajat? - érdeklődött az apja.
-A hosszú hajjal csak a baj van, mindenbe beleakad, borzasztó nehéz kezelni, melegem van tőle, nehéz és húzza a fejem, ha bekötöm hosszú időre fáj a fejem, mikor megmosom órákig tart megszárítani, egyszerűen már csak elegem van ebből a rakás fölösleges bajlódásból.
-Jól van bébirépám, vállig levágathatod, de egy centivel se rövidebbre. - egyezett bele a nő.
-Ez az! Köszönöm, köszönöm! - vigyorgott mint a tejbetök.

-Gyerünk már citrommuffinom, már a harmincadik esküvői ruhát próbáltad fel és egyik se tetszik. - panaszkodott az anyja, Katalinnak közelgett az esküvője de egyszerűen egyik ruha se tetszett neki, nem is a ruhákkal volt a baj, hanem azzal, hogy nem akart ruhába menni, annyira szeretett volna egy pont ugyan olyan öltönyt felvenni mint a férje, de tudta, hogy mindkettőjük szülei ellenezték volna.
-Egyszerűen csak olyan, izék, mind olyan fodros, meg csillogó, meg gyöngyös, virágos, mintha egy tortának öltöznék farsangkor.
-Dehát pitécském, így kell kinézzen egy menyasszonyi ruha.
-Tudooooooooooom. - sóhajtott fel - Nem lehetne valami egyszerű ruhát felvenni, bármilyen dekoráció nélkül?
-Nem. Ez az esküvőd, tökéletesnek kell lennie, és neked gyönyörűnek kell lenned.
-Szerintem akkor lenne tökéletes, ha nem kéne egy ilyen hülye fodorhányásban megjelennem.

-Gratulálok az esküvőhöz! Katalin, egyszerűen gyönyörű a ruhád ezek a gyöngyök olyan jól kiemelik a szemed és a hajad is tökéletes. - dicsérté egy családtag akivel kétévente talán egyszer találkozik, de meg kellett hívja, mert a szülei azt mondták, hogy a nagy esküvő az igazi.
         Végül a ruhát is az anyja választotta, és a menyasszony nagy bánatára egy habos babos gyöngyös giccset választott. De így tökéletes a lagzi, nem igaz? Ha az ara a leg ragyogóbb, leg makulátlanabb ruhában van és a hosszú haja szép kontyba van felfogva drágaköves csattokkal. Annyi rég látott rokon és barát gyűlt össze, mind mind egyenként megdicsérték a ruháját, mind elmondták, hogy milyen gyönyörű érett nő vált belőle. Örülnie kellett volna a dicséreteknek, de nem tudott.
-Mi a baj drágám? - kérdezte aggódó tekintettel a férje.
-Semmi, csak... - nézett maga elé, majd le a kezére amin a jegygyűrű boldog fényét elrontotta az az undorító csillogós műköröm amit a nagynénje erőltetett, rá mondván nem mehetsz férjhez ronda körmökkel - Nem tudom, minden olyan csillogó, meg díszített, négy órába telt beállítani a hajam, mindenki azt mondogassa, hogy milyen gyönyörű vagyok, anyám szerint ez a tökéletes esküvő, de valahogy nem érzem jól magam. Az egész olyan túlzottan izé, azt se tudom mi nem tetszik rajta, de, de azt konkrétan tudom, hogy utálom ezt a ruhát, olyan kényelmetlen, az ékszerek is zavarnak, egyedül a magassarkú tetszik, mert vagy tíz centivel magasabb vagyok tőle.
-Szeretnél kimenni egy kicsit?
-Igen, az jó lenne. - mondta és egy gyors csókot nyomott szerelme szájára, majd mindketten felálltak és kisétáltak.
-Hova mentek mézespuszedlijeim? - kérdezte Katalin anyja.
-Katalin nem érzi jól magát, kicsit kimegyünk a friss levegőre.

-Jó reggelt drágám! - köszöntötte a férje.
-Jó reggelt Kornél. - mondta Katalin enyhén félálomban.
-Boldog házassági évfordulót! - adott át neki egy dobozt.
-Ugh, de álmos vagyok, hány óra? - nézett rá a telefonja kijelzőjére - Baszki Kornél éjfél van.
-Tudom. Gyerünk nyisd ki az ajándékot.
-Oké. - ült fel enyhén kómásan és elkezdte kibontani, ami elég nehezen ment - Miért van az, hogy valahányszor ajándékot adsz, három réteg celluxba és fonálba van betekerve? - felállt és kisétált a konyhába ahol fogott egy kést és végig vágta vele a ragasztószalagot, a dobozban ingek és kapucnis pulcsik voltak.
-Mindig az én cuccaimat hordod és azt mondogatod, hogy utálod a ruháidat, mert mind szoknyás, meg kislányos, gondoltam veszek neked is pár inget, meg ilyeneket. A szüleid azt mondogatták nekem már két hónapja, hogy égszert vegyek neked, mert az mennyire boldoggá teszi a nőket, de úgy gondoltam, hogy ennek jobban örülnél.
-Ez a leg csodásabb ajándék amit valaha kaptam. - mondta a szívéhez szorítva az egyik pólót és enyhén könnyezni kezdett a szem.
-Haha, azért ennyire nem nagy szám, csak valami olyasmit akartam ami boldoggá tesz téged.
-Hát az sikerült. - mosolyodott el és adott neki egy csókot - Várj idehozom az ajándékodat.

-Nagyon szép lett az ünnepi teríték Mária. - mondta Kornél a karácsonyi terítéket nézve.
-Oh köszönöm, sokat foglalkoztam vele, már reggel óta készülődök. - mondta az anyósa - Kérlek segítenél kihozni az ételeket?
-Hát hogyne.
-Amúgy a drága karácsonyicsillagom mikor fog ideérni? Kicsit késik.
-Nemsokára, biztos nagy a dugó, most karácsonykor mindenki úton van rokonokhoz. - mondta a férfi jól tudva, hogy valószínűleg még a fodrásznál van.
         Katalin kiskora óta rövid hajat szeretett volna, de a szülei sosem engedték neki, miután felnőt már nem is gondolt a lehetőségre, hogy levágja annyira belenevelték, a csak a hosszú hajú lányok szépek mentalitást. Sokszor ordított a saját hajával, mert utálta beállítani, általában csak hagyta egy egyszerű copfban vagy kontyban, mert nem is akart gondolni rá. Hosszú idő után úgy döntött végre levágassa, a férjének már elmondta aki mint minden másban ebben is támogatta, de a szülei még nem tudnak róla. A karácsonyi ebéden fogják először meglátni, ami lehet elrontsa az ünnepüket, de a lány már egy perccel sem bírta tovább azt a keratinból álló barna csomó micsodát, ahogy mindig az arcába lóg.
-Remélem, hogy a kis hercegnőm abban a gyönyörű piros ruhában jön amit tavaly vettem neki. Az utóbbi időben mindig ezeket a ronda ingeket hordta, már mióta nem láttam szoknyában.
-Tisztára úgy kezdett öltözködni mint egy férfi, teljesen kárba vész a szépsége. - bosszankodott az említett apja - Kornél fiam, téged nem zavar, hogy a feleséged mindig így öltözködik?
-Én vettem neki azokat az ingeket, mert mindig az enyémeket hordta, sokkal boldogabb azokban mint bármelyik ruhában, mikor átadtam őket neki, vidámabb volt mint az esküvőnkön. Szerintem az igazi szépsége nem a ruháiból ered, hanem a vidám arcából. - mondta a szerelme védelmére kelve.
-Miről beszélsz? Hisz mindig is imádta a ruhákat! Az esküvőn is láttad mennyire boldog volt mikor mindenki a káprázatos ruháját dicsérte.
-Azok inkább maguk voltak. A lányuk utálta a ruhákat kiskora óta és a menyasszonyi ruháját főképp, egy esküvői fotónk sincs kitéve, mert mindegyiken hamis a mosolya és mikor rájuk néz folyton azt mondja, hogy mennyire hülyén nézett ki abban a habarcsfújásban. - mondta a férj enyhén dühösen nézve a kedvese szüleire.
-Dehát ő sose mondta ezt el nekünk!
-De igen. Többször mesélte nekem, hogy mondta maguknak, hogy nem akarja azokat hordani, maguk voltak akik, nem akarták meghallani.
-Hát ez felháborító, úgy teszel mintha jobban ismernéd a kislányunkat mint mi! - mondta felmérgesedve az apósa.
-Valóban jobban ismerem őt mint maguk, mert én ténylegesen meghallgatom és figyelembe veszem az érzéseit. Maguk miatt nem volt vidám az esküvőnkön. Önök meg az én szüleim szerveztek mindent, minket szinte semmiben nem kérdeztek meg, az kellett volna legyen életünk legszebb napja, de csak üres dicséreteket kaptunk egy olyan öltözetre és díszítésre amiben még döntési jogunk se volt.
-Hogy beszélsz így velünk, te, te... - ordított rá az idősebb férfi, mikor is kopogtak az ajtón
-Erre később visszatérünk, ez valószínűleg a mi aranyalmánk. - mondta a nő majd odasétált az ajtóhoz és kinyitotta, ekkor belépett a házba Katalin kétoldalt felnyírt hajjal egy fekete nadrágban és fehér ingben, szintén fekete magassarkú csizmával - Szentséges ég! - kiáltott fel az anya gyermeke hajára meredve - Mégis mi történt veled galambocskám?
-Mi ez a haj Katalin? Hát mit tettél a csodás hajaddal? - szörnyülködött az apja is.
-Levágattam. - vont vállat egyszerűen - már amióta az eszemet tudom ilyen hajat szerettem volna, szóval elmentem a fodrászhoz és levágattam. Talán nem tetszik?
-Szerintem gyönyörűbb vagy mint valaha. - mondta a férje és átkarolta a derekát majd megcsókolta.
-Köszönöm. - vigyorgott rá.
-Ezt nem bírom, le kell üljünk! Kezdjük el a vacsorát. - mondta a vén öreg szipirtyó.

-Mit csinálsz drágám? - nézett Kornél értetlenül feleségére ahogy ő a tükör előtt állt egy ingben és próbálta lenyomni a melleit.
-Olyan menő ez az ing, de olyan hülye formája van ezekkel a zsírnyúlványokkal, ha teljesen lapos lennék, tök menőn néznék ki. - bámulta magát továbbra is a tükörben - fenének születtem nőnek, minden ing feszül rajtam, ami meg nem az túl nagy méret és úgy nézek ki bennük mint egy hatéves aki ellopta az apja ünneplőjét.
-Szerintem teljesen mindegy hogy lapos vagy vagy nem, így is úgy is gyönyörű vagy.
-Én sem értem miért zavarnak ennyire, bár férfinak születtem volna. - mondta ahogy elsétált a tükör előtt és szétterült az ágyon, a férje odament mellé és oldalra dőlve nézte maga előtt párját.
-Engem nem érdekel, hogy nő vagy vagy férfi vagy kenyérpirító, én így is úgyis szeretlek.

-Ma elmondom neki! - mondta magabiztosan - Ahh! De mi van ha rosszul reagál? - kezdett Katalin fel alá járkálni - De hisz már mondta korábban, hogy nem érdekli, hogy nő vagyok e vagy férfi, akkor biztos megérti. Ááá de lehet, hogy azt csak úgy mondta, mindenki szokott így flörtölni. Gyerünk szedd már össze magad Kálmán! - ütögette meg a saját arcát.
-Ki az a Kálmán? - kérdezte Kornél ahogy besétált az ajtón.
-Oh, huh, ő.... én.... - Kálmán eléggé pánikolt de végül vett egy nagy levegőt kihúzta magát és nagy nehezen kiköpte - Én. Én vagyok Kálmán.
-Tessék? - bámult kérdő arccal rá.
-Az a helyzet, hogy asszem transzgender vagyok. Ezért volt az, hogy mindig is utáltam szoknyákat hordani, hogy kényelmetlenül éreztem magam a melleim létezése miatt, hogy rövid hajat akartam, mind emiatt volt. És borzasztóan remélem, hogy ennek ellenére is ugyan annyira szeretsz mint előtte.
-Drágám, én minden nappal jobban szeretlek mint előtte, nem kérhetsz arra, hogy ugyan annyira szeresselek, mert akkor meg kéne álljak, bármit teszel, nő vagy e vagy férfi én jobban foglak szeretni mint előtte. Azért mentem hozzád mert szeretlek, tisztellek, élvezem a  társaságod és el akartam lopni a macskádat. - mondta mélyen a másik szemébe nézve, mire az elkezdett nevetni.
-Annyira szeretlek te idióta macskatolvaj. - röhögött miközben örömkönnyek hulltak a szeméből és átölelte kedvesét.

-Biztos, hogy készen állsz drágám? - kérdezte Kornél férjének kezét fogva aki egy kórházi ágyon pihent.
-Igen, végre megszabadulok ezektől a mellkasomhoz átkozott szaroktól. - mondta vidáman és megcsókolta a másikat.
-Rendben, itt fogok várni rád amíg tart a műtét. Szeretlek.
-Én is téged.

-Nesze neked víz az arcodba! - ordította Kálmán ahogy vizet locsolt férje arcába.
-Na várj te kis, ezt vissza kapod! - locsolta vissza, a hideg sós szélben csillogtak a vízcseppek, ahogy a két férfi egymást csapkodták a tengerben.
-Sokkal jobb móka strandra jönni amióta nem kell melltartó részt is viseljek.
-A bikinitől talán megszabadultál, de az arcodba kerülő sós víztől nem. - mondta Kornél ahogy még egy adag vizet locsolt a másik arcába.

-Kálmán tanár úr! Segítene kérem ebben a feladatban, nem értem mit kell csinálni. - emelte fel a kezét az egyik diák.
-Melyik feladattal van probléma? - kérdezte a tanár.
-A kettessel.
-Tanár úr azt én sem értem! - emelte fel a kezét egy másik diák is.
-Én sem!
-Oké akkor azt elmagyarázom még egyszer, tehát a lényeg...

-Boldog karácsonyt szerelmem!
-Neked is drágám! - mondta a két fiú és megcsókolták egymást - Mi a baj? Szomorúnak látszol?
-Már a második karácsonyt töltöm a szüleim nélkül, azóta nem szólnak hozzám, hogy elmondtam nekik, hogy fiú vagyok. Mindig is elég idegesítőek voltak, de azért kicsit hiányoznak, bár megértenének.
-Figyelj, nincs szükséged, rájuk, ha nem fogadnak el teljesen nem érdemelnek meg, hagyd had éljenek a keserű zártgondolkodású világukban, ha azt akarják, de ne hagyd, hogy a te hangulatod is elkeserítsék. - fogta a másik arcát a két keze közé, majd még egyszer megcsókolta.
-Igazad van. Ők csak két idióta, már kiskoromban is mindig ordítottak velem, csak mert a ronda hercegnős, meg cicás rózsaszín füzetek helyett egy szuperhősöset akartam.
-Tényleg ordítottak veled emiatt?
-Igen, még mikor elkezdtem az iskolát.
-Jóságos ég, hogy lehetnek ennyire ostoba szüleid?
-Passz, lehet örökbe fogadtak, miután coming outoltam szerintem örültek is volna, ha nem lennék a vérszerinti gyerekük. De kit érdekelnek, csináljunk mézeskalácsot és azzal eggyidőben káoszt a konyhában!
-Pfh, oké. - nevetett.

Ez lett volna a második rövid történetem, amit publikáltam is. Remélem tetszett nektek és nem volt összezavaró ez az időben és térben való ugrálgatás, mivel beteg vagyok és itthon ülök és nincs kedvem román házit írni, ezért ezt írtam helyette. Lementettem Word dokumentumban is és kilenc oldal lett, szerintem ez az eddigi leghosszúbb novella amit írtam. További szép létezést nektek!

Kivágott jelenetek:

-*szipogás hangok* - szipogott