Ennek a sztorinak az ötlete egyik unokatestvéremmel való beszélgetésünkből származik akivel azt terveztük, hogy másodunokatesóm keresztelőjén pride zászlókat fogunk ragasztani random helyekre. Itsjustme255 <- szóban forgó unokatestvér

   Magdika már hosszú évek óta dolgozott takarítóként ennél a közösségi háznál, volt az már több évtizede is, már nyugdíjba kellett volna vonulnia, de úgy gondolta nem tudná mivel töltené az idejét ha nem kéne itt munkálkodjon. Gyakran különböző rendezvények előkészítésében is segédkezett.
   A közösségi ház az egyház irányítása alatt volt, sok keresztelőt, esküvőt és ünnepi rendezvényt tartottak itt. Magdika mindig örült mikor látta a sok-sok boldog párt megházasodni vagy a gyereküket tartani miközben megkeresztelik. Neki is volt egy férje egykor, de már rég elhunyt egy agyvérzés miatt.
   Kedves férfi volt és jó volt a humora, Magdi mégse szerette őt úgy soha. Legjobb barátok voltak kiskoruktól fogva, a házasság a szüleik ötlete volt. Ugyan boldog volt vele, mégis tudta, hogy ami köztük van az határozottan baráti, semmiképp sem szerelem. Ő nagyon szerette volna úgy szeretni a férjét, de valahogy sohasem volt képes rá. Mindig azt gondolta, hogy valami baj van vele, hogy rossz feleség, mert nem képes szeretni az urát. Gyerekük se lett soha, ezért a férje halála után Magdika magára maradt.
   A testvéreivel ritkán beszélt, ők mind szerelemmel teli boldog házasságban éltek, Magdi irigy volt rájuk ezért. Az egyetlen ember aki valaha igazán megdobogtatta a szívét az a gyerekkori szomszédja Julcsi volt.
   Julcsi egy gyönyörű lány volt annak idején, számtalan kérője akadt. Sokáig nem akart párt választani magának, de végül hozzáment egy gazdag fiatalemberhez. Magdikát és a Férjét felkérték tanúnak, az ifjú pár nagyon boldog volt, de Magdi egyszer sem mosolygott a ceremónia alatt. 
   -Sok év telt már el azóta. - sóhajtott fel az idős hölgy miközben egy keresztelő után sepregetett - Azóta Julcsi férje is meghalt, ejj de sírt a temetésén. - Julcsi férje rákban halt meg hét éve, nagyon sokáig szenvedett, míg nem a teste feladta a harcot. Magdi borzalmas bűntudatot érzett amiért örült a férfi halálának, ugyan régen volt már fiatal, de még mindig voltak érzései a lány iránt, azonmban sohasem volt bátorsága elmondani neki.
   Régen volt már gyerek, akkoriban még elítélték azokat akik a saját nemükhöz vonzódtak, még most sem fogadják el őket teljesen, pedig annyit változott a világ.
   -Hehe. - nevetett halkan Magdi - Azt hiszem sírig viszem magammal ezt a titkot, vagy, hogy is mondják ezek a fiatalok? Örökre a kamrában maradok, vagy szekrénnyel lett volna? - töprengett és magában röhögcsélt, miközben egy apró könny hullott le a szeméből - Amúgy is túl öreg vagyok én már a szerelemhez, még pár évig takarítok itt aztán magányos nyugdíjasként nézhetem a tv-t egész nap.
   Elég nagy rendetlenség volt a teremben, sok fiatal vett részt a keresztelőn és össze vissza hülyéskedtek az egész esemény alatt. Magdika épp a székeket pakolgatta amikor az egyik aljáról lassan lehullott egy darab papír ami előtte ragasztószalaggal volt odarögzítve. A hölgy nagy nehezen lehajolt és felvette, a papíron szivárványos háttéren a következő szavak álltak: "Merj önmagad lenni, a szerelem az szerelem". 
   Magdi sokáig bámulta a lapot mozdulatlanul. Biztos valamelyik gyerek ragasztotta oda az előző nap. A nő gondolkodva meredt a lapra továbbra is, és közben elmosolyodott.
   -Igaz az én időmben nem voltak elfogadók az emberek, de azóta sok változott, ezek a kölkök, annyival nyíltabbak és kedvesebbek mint régen.
   Magdi megszorította a lapot és zsebre vágta. Még egy óra takarítás múlva készen lett, eltette a tisztítószereket és a seprűt a szertárba majd elindult haza. Útközben szembejött a helyi pappal, csak egy pár éve dolgozott itt, még elég fiatal volt olyan harminc év körüli.
   -Dícsértessék a Jézus Krisztus atyám. - köszöntötte a fiút.
   -Mindörökké Ámen Magda néném.
   -Kérdezhetek öntől valamit atyám? - nézett rá kissé bizonytalanul.
   -Mondja csak nyugodtan. - mosolygott rá kedvesen.
   -Maga mit gondol azokról az emberekről akik a saját nemüket szeretik?
   -Isten mindenkit egyelően szeret, nem számít hogy az illető melyik nemhez vonzódik. A biblia azt mondja ne ítélkezzünk, nincs jogom bármit mondani arról, hogy ki kit választ kedvesének.
   Magdika egy ideig bámult rá. Ezek a szavak olyasmik voltak amit már nagyon rég óta hallani akart, mégis nem tudta mit kellene tennie. Végül csak annyit mondott:
   -Köszönöm atyám. Viszont látásra!

   Otthon kivette a zsebéből az apró színes lapot és tovább töprengett, majd feltette a polcára. Megvacsorázott és elment aludni, de nem jött álom a szemére. Úgy érezte annyi év után megfullad ettől a sok titkolózástól. Hosszas forgolódás után nagy nehezen elszenderedett.
   Másnap reggel későn kelt fel, az nap nem volt munkája. Evett, letörölte az asztalát, meglocsolta a virágait, bekapcsolta a tv-jét, kikapcsolta tv-t, tett egy kört a lakásában, megigazította az ágyát, leporolta a porcelán figuráit, mindezt úgy hogy a szeme sarkában mindig azt a kis szivárványos lapot nézte. Végül úgy döntött nem bírja tovább.
   -Elmondom Julcsinak mit érzek iránta. - mondta magában határozottan, majd kissé elbizonytalanodott - De mi van ha undorítónak fog találni? Ő az egyetlen megmaradt barátom, mindig vele szoktam kávézni. Nem! Annyi évig nyomtam el magamban ezeket az érzelmeket, ha nem tetszik neki majd meghalok magányomban vagy valami.
   Ezzel fogta magát és elindult Julcsi házához, egyre magabiztosabban lépkedett. Negyed óra séta után odaért, kissé remegő lábbal bekopogott.
   -Áhh, szia Magdikám. - nyitott ajtót Julcsi - micsoda kellemes meglepetés, hogy itt vagy, gyere csak be. Kissé sápadtnak látszol minden rendben? Szeded te rendesen a gyógyszereid?
   -Igen, szedem őket, nyugodj meg. - egy pillanatra megállt a beszédben ahogy besétált, a másik nő becsukta mögötte az ajtót - Izé, Julcsi, beszélni szerettem volna veled valamiről.
   -Mi lenne az Magdikám?
   -Tudod... én... Tehát, mind az alatt az év alatt amíg együtt voltam a férjemmel én sohasem éreztem szerelmet iránta, jó ember volt és nagyon tiszteltem, de egyszerűen nem éreztem azt iránta, az egyetlen ember akire valaha úgy tekintettem az te voltál, már egészen fiatal korunk óta. - mondta olyan gyorsan, hogy alig kapott levegőt, a szíve erősen dobogott és tudta, hogy az orvosa megint azzal fogja zaklatni, hogy mégis mitől mehetett fel ennyire a vérnyomása.
   Julcsi csak tágra nyílt szemekkel bámulta egy ideig, teljesen le volt sokkolva, nem tudta mit mondhatna. Végül csak odalépett Magdihoz és szorosan átölelte.
   -Ajj, te idióta vénség, miért nem mondtad el ezt hamarabb? Hát én is így érzek!- mondta vidám hangon vigyorogva. Magdi visszaölelte és elkezdett örömkönnyeket hullatni.

   A két idős hölgy pár héttel később összeköltöztek és együtt boldogan élték le hátralevő életük.