Jöttem a suliból haza felé. Ugyan azon az útvonalon, mint minden reggel és délután. Azon gondolkodtam, hogy mi értelme volt ennek a napnak, miért is kelltem fel ma és akkor meghalottam. Valami robbant. Megijedtem. Megfordultam és füst hömpölygött mögöttem. Futni keztem az ellenkező irányba. Mégegy robbanás. Ekkor megáltam. Minek rohanok? Kérdeztem magamtól. Nincs hova és nincs kiért. A szüleim meghalltak mikor kicsi voltam, testvérem nincs. Az egyetlen ember akinek jelentettem valamit, elhagyott. Elő kaptam a mobilom. Sms-t írtam, mind össze egy szót, majd elraktam, ismét futni kezdtem. Valahogy éreztem, hogy nem érem meg a holnapot. Ekkor két fegyveres embert vettem észre. Az egyik rám emelte a fegyvert, elvigyorodott és lőtt, minden elsötétült. Örökre.

***

Kinn voltam a konyhába. Ebédelni készültem. Megcsörrent telefonom. Sms-t kaptam. Csak egy szám volt kiírva, de azonnal felismertem. Már féléve nem beszéltem vele, de tudtam, hogy ő az. Egyetlen szó villogott a képernyőn. "Szeretlek." Rossz előérzetem támadt. Ment a Tv a háttérben. Egyszer csak egy hang szakított félbe. "Kedves nézőink. Ma 14:10 perckor robbantások történtek az Árpád Téren." Nem tudtam koncentrálni. Oda jár iskoláb, vagy is mindkette, csak én most beteg vagyok. El akartam indulni, de nem bírtam, csak néztem a Tv képernyőt. Nem látszott semmi, csak füst és por. Lassan a szürkeség kezdett alább hagyni. Egy nagy vörös tenger látszott. Nem bírtam tovább. Felkaptam a kabátom és rohanni kezdtem az Árpád Térre. Azon az úton ahol vele jártam, hirteleb emlékek keztek megrohanni, de elhessegettem őket. Már majdnem oda értem, amikor megláttam valakit a földön feküdni. Közeleb menve, megláttam, hogy ő az. Az a lány akit az életemnél is jobban szerettem. 5 éves korom óta nem sírtam, de akkor, ahogy rá néztem arra lányra, csak folytak könnyeim. A szíve nem dobbant, a mellkasa nem emelkedett és a szeméből végleg kihunyt a fény. Miért engettem el? Miért szakítottam vele? Miért nem szerettem jobban?

Az ölembe vettem és magamhoz öleltem.
-Én is szeretlek.- mondtam. Felnéztem és egy férfivel találtam szembe maga. Rámnézett, aztán a karomban tartott lányra és elröhögte magát. Kedvem lett volna felképelni, de mozdulni se volt erőm. Rám emelte a fegyvert és lőtt. Elterültem a földön, szorosan magamhoz húztam a szerelmemet, majd minden elsötétült.