Üveges tekintettel bámul előre az értetlen. üveg szilánkon valál szüntelen hallja süket fülekbe suttogva. De csak lépked lépked előre, lába mára mán veresen csillog a setétben. Levegőért kapna egyre, de nem megy belé semmi, csak méreg. Méreg a külvilág, bánt a belső, mely üvölt némán. Elveszett a fénytelen világ útvesztőin. Fordul balra, fordul jobbra mind csak falba meg-megütközve. Szem már üveges, kilátni rajta már nem lehet. Láb már részlet, tovább lépni nem lehet. Patak tárul patak után, apadna de nem szabad. Méreg tör fel a belsőből rajta már semmi sem könyörül.