Daniel

A hidegzuhany kellőleg megtette hatását. Vizes hajamat törölve, felöltözve lépek ki a fürdőszobából, mikor megszólal a mobilom. Este 11 órakor nem sok embernek van mersze keresni. A kijelzőre nézve egy pillanatra elkomorodom, miközben fogadom a hívást, majd egy perc múlva felrobbanok.

- Hogy mit csinált? – dörrenek Stev-re – Esküszöm, hogy agyfaszt kapok....

- Eltűnt Főnök, nincs a szobájában! – ismétli meg önmagát.

Az asztalomra támaszkodva, orrnyergemet masszírozva nézem szökésének képkockáit. – Óvatos, alapos, fürge, gyors – jutnak róla eszembe a kifejezések – és rendkívül bosszantó. A kerítéses attrakciója láttán kényszeredett mosolyra húzódik a szám. Magamban jót mulatok rajta, holott nem mellékesen majd megöl az ideg.

Parancsokat osztogatva, bevágódom a kocsiba és teljes gázzal indulok. Nem csak a sebességet imádom, de dühöm is hajt. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, tudtam, hogy menekülni fog és nem fog hallgatni az épp eszére és a tényekre, de még is reméltem, hogy nem fog elfutni. Többek között ezért is próbáltam könnyíteni a helyzetén és engedményeket adni neki, nem pedig bilincsben, bezárva tartani akár egy rabot. Pedig apám előre figyelmeztetett, hogy ne engedjek neki, zárjak rá minden ajtót, kössem magam mellé a lehető legtöbb módon, ha tervemet meg akarom valósítani. Végig gondolva, volt abban némi igazság, amit az öreg mondott.

Több irányba indítottam útnak emberimet, miközben reménykedtem benne, hogy nem futott bele Jack sleppjébe, bár információim alapján nem kevés mozgás van az ügyben.

Feszülten markolva a kormányt, órámra pillantva, folyamatosan jár az agyam. Két órája sikerült neki kereket oldania előlem és fogalma sincs, hogy hol van. Segítséget kell kérnie, különben nem juthat messzire. Papírok kellenek neki, így kizárásos alapon az egyenruhásokhoz próbál eljutni. Errefelé csak egy őrs van, csak oda mehet.

Egy kisebb motoros csapatot elhagyva, két lábbal beleállok a fékbe és egy pillanat alatt fordítom vissza az autót. Ki sem kell szállnom, rögtön körülállnak a fiatalok a kocsit csodálva.

- Egy fiatal lányt keresek. – húzom le résnyire a sötétített ablakot, hogy ne lássanak be - Hosszú barna haj, közép magas, csinos. Nem járt erre?

A tekintetek figyelmeztetően összevillantak, így rögtön tudtam, hogy hazudni fognak. Szinte azonnal elárulták magukat.

- Nem láttunk senkit – feleli flegmán a legközelebb lévő nyurga srác, miközben biccent egyet társának, aki arrébb gurul.

- Ne hazudj, nincs erre időm! – mondom kimérten – Hol, mikor láttátok?

Erőltetetten rám nevet és elmenni készülnek, mikor befutnak az embereim. Egy másodperc alatt tűnik el a mosoly az arcáról, mikor meglátja a nagyvérű gépeket és fegyvereket.

- Szóval... fiatalok... - lépek ki fél lábbal az autóból, figyelve arra, hogy arcom takarásban legyen – merre van?

Intésemre a többiek fenyegetően körbeállják a kölyköket. Nem szeretem feleslegesen felhívni magunkra a figyelmet, de pont most nincs időm ilyenekkel szarakodni.

- Segítséget kért. – nézett körbe, miközben beszélni kezdett - Anne és pár srác elviszik a rendőrségre.

- Mikor indultak el?

- Úgy tíz-tizenöt perce – pillant telefonjára.

- Rendben.

A kocsiba visszaülve azonnal felveszem a kapcsolatot Nathannal.

- Azonnal heckeld meg az összes mobilt a környéken. A madárkánk a rendőrségre tart, és láttam, hogy a srácok beépített rádión tartják a kapcsolatot. Mérd be! Valószínű, hogy most is vonalban vannak. Nem akarom, hogy további problémánk legyen belőle.

- Rajta vagyok. – jött a tömör válasz az éterből – Úgy, tíz mérfölddel előtettek vannak.

Beletaposok a gázba, kihasználom a lóerők nyújtotta hatalmas erőt és rövid időn belül meglátom a társaságot. Elhajtok mellettük, hogy biztosra menjek. Az első motoros mögött ül. Nincs időm tökölni, lassítok. Lassításra késztetve ezzel őket is, de hirtelen tempót váltanak és megpróbálnak lerázni.

- Két perc, és megszakítom a kapcsolatot. – szól a vonalba Nath - Húzzatok bele. Éppen egy szövetségi taggal csacsognak. A rendőrök is elindultak. Nincs sok időtök.

Míg azon pörög az agyam, hogy hogyan szedem le a motorról úgy, hogy ne öljem meg ekkora sebességnél, vadul remélem, hogy nem fojtom meg, ha a kezem közzé kerül.

- Még is, hogy a faszba szedjem le egy száguldó motorról? – dühöngök a vonalba – Ezt nem hiszem el.

- Szorítsátok le az útról. – jön az egyszerűnek tűnő válasz Nath részéről – Vagytok rá öten.

- Meg vagy zavarodva? – durran el az agyam – Ez nem egy forgatás. Nem megölni akarom. Egyenlőre. Ezerrel hajszolják a motorokat, nem kockáztathatok, egy kibaszott bukó van rajta csak. Valami egyéb eget rengető javaslat?

- Mindjárt lesz előttetek egy meredekebb dupla kanyar. Ott mindenképpen le kell lassítaniuk és ki tudod úgy lökni, hogy ne okozz túl nagy kárt. Már Doki is itt van, ha kellene.

Mivel nem tudok jobbat így Nath-re hallgatok. Feltűnik előttünk a kanyar, dőlnek a motorok, csökken a sebesség. Melléjük érve rájuk rántom a kormányt. A visszapillantóba látom, amint borulnak. Hosszan csúsznak az aszfalton, mire megfogja őket az út menti árok.

Hallom a közeledő szirénákat, így azonnal visszafordulok. Mire megállok, a fiúk már fel is szedik a földről Danát és bependerítik mellém az autóba. Azonnal a kilincs után kap, de megelőzve egy gombnyomással lezárom az ajtókat. A bukót lekapva a fejéről megpróbálja hozzám vágni, de nincs elég hely és lendület. Fél kézzel kicsavarom a kezéből és a lába elé lököm a padlóra.

Meglepődni sincs ideje, mikor fegyvert szorítok a halántékához, miközben tempósan távolodunk a helyszíntől.

- Meg. Ne. Merj. Mozdulni. – tagolom keményen a szavakat – Korábban is mondtam neked, hogy nem okoz problémát meghúzni a ravaszt. Még egy ilyen és elkapartatlak egy félreeső helyen, ahol senki sem fog keresni. Megértetted?

Látom a dühöt a szemében és az sem kerüli el a figyelmemet, hogy tekintetével követi a kezemet, mikor a combtokba teszem a fegyvert, de közben mozdulatlan marad. Látszik rajta, hogy megkönnyebbül. A rendőröket lerázzuk, nem követnek minket. Biztos, hogy az árokban lévők jobban lekötik most a figyelmüket.

A kapun beérve, a háznál feltépem a kocsi ajtaját és karját megragadva nem éppen úriemberhez méltóan berángatom az előtérbe. Nath-t és Dokit egy kézmozdulattal megállásra késztetem, miközben felcibálom Dana-t az emeletre.

A szobám ajtaját úgy bevágom magam mögött, hogy ha tehetné kiszakadna a tokjából. Dana-t az ágyra lökve legalább kétszer fordítom el a zárat és a kulcsot zsebre vágom. Régen voltam már ennyire dühös. Nagyon régen.

A szemébe nézek, és tetszik amit látok, szabályosan ajzószerként hat rám. Mérhetetlen düh süt a tekintetéből ami egyenesen feltüzel. Két lépéssel átszelem a hálóm, miközben fegyveremet a széfbe teszem.

Mikor tudatosul benne tettem, azonnal mozgásba lendül. Szemem sarkából látom öklét, ami épp, hogy elkerüli az arcomat. Hátralépek és várom a rohamot. Gúnyos mosollyal az arcomon hajolgatok el ütései elől. Nem mondom, hogy nincs benne erő, de nem ellenem. Viszont a lábára nem számítok. A combomra mért félköríves rúgása rendesen betalál, és meglepetten térdre vágódok. Ez a mozzanat Őt is meglephette, mert lendülete megtorpan, amit kihasználva ledöntöm lábáról. Hasra fordítom, apró testét a földre szorítom, míg kezeit a háta mögé feszítem.

Keményen felhúzom mellkasomhoz, a dulakodás közben kibomlott haját szorosan csuklóm köré tekerem és enyhén hátrafeszítem így a fejét.

- Most, hogy már letudtuk a kora hajnali testmozgás, ideje ismét komolyan elbeszélgetnünk egymással.

Élvezem, hogy megborzong kezeim között. Érzem, hogy remeg minden porcikája a közelségemtől. Hozzám feszülve, lélegzetét visszatartva várja a következő lépésem.

- Nem szoktam magamat ismételni, de most a Te kedvedért megteszem. Utoljára. – feszítem még egy kicsit jobban hátra a fejét - Ha még egyszer megpróbálsz elszökni, szó nélkül foglak agyonlőni. Megpróbáltam könnyíteni a helyzeteden. Saját szobát kaptál, egy kis teret, hogy élni tudj és elfogadni az adott helyzetet. De... mivel visszaéltél ezzel, nem fogom megkönnyíteni a továbbiakban a dolgodat. – a karjában lévő izmok megfeszülnek, mire kicsit jobban rászorítok - Mindig a közeledben lesz valaki, egy pillanatra sem fogunk szem elől téveszteni. A külön szoba nyújtotta szabadságáról lemondhatsz – csattintok bilincset egyik csuklójára - itt maradsz velem, ebben a kis ékszerben. – biccentek a karperecre.

Elkerekedő szeme és konok némasága láttán gonoszan elmosolyodom, miközben felállítom és a fürdő felé tolom magam előtt.

- Szedd rendbe magad! Fél órád van, utána bejövök. – utasítom, a bilincs másik felét egy tartóhoz rögzítve – Küldetek be ruhát. Ha szükséged van Dokira, szólj! - ezzel rázárom az ajtót.