(Jackie)

,,-Hát tesó, kezdheted tervezni, hogyan fogod kiengesztelni -nézett rám egy szomorú mosoly kíséretében.

-Ezt elbasztam... - temettem az arcom a kezeimbe........."

______________________________________________________

Egyből elindultam haza, és már akkor elkezdtem gondolkodni, hogy fogom tudni jóvá tenni Krystal szemében. Pedig nem is történt semmi, de ő ezt már nem láthatta. Emlékszem mi volt akkor, amikor azt hittem lefeküdtek Jas-sel, és akkor még nem is ismertük egymást egy teljes napja. Teljesen összeomlott, rengeteget sírt... Összeszorul a szívem amikor rá gondolok... El tudom képzelni, hogy most mennyire ki lehet, amikor már történtek köztünk olyan dolgok is. Utálom magam ebben a pillanatba. Utálom magam, mert ismételten fájdalmat okoztam neki. Utálom magam, mert nem ezt érdemli. Nem tudom, hogy kapok-e még esélyt tőle, hogy bebizonyítsam, tényleg igazat mondok. Már majdnem haza értem, amikor átfutott valami az agyamon. Mercedestől kérhetnék segítséget, hiszen ő a legjobb barátnője. Megfordultam, és visszafelé sétáltam Rosswellék házához. Amikor oda értem nem tudtam eldönteni, hogy tényleg jó ötlet-e ezt megcsinálnom. Nem hagytam több időt magamnak ezen gondolkodni, bekopogtam, és vártam. Ethan nyitott ajtót.

-Hát téged meg mi szél hozott? - Kérdezte teljesen meglepetten.

-Mercedeshez jöttem - válaszoltam bizonytalanul.

-Na várj, javíts ki, ha tévedek, de neked nem Krystal tetszik? - Húzta fel egyik szemöldökét. Meglepett a kérdése.

-De iegn, Krystal tetszik, de ezt te honnan tudod?

-Még a vak is látja, hogy oda vagy érte. - Felelte mosolyogva, ami engem kissé meglepett.

-Ennyire látszik rajtam? - Tátottam el egy kicsit a számat.

-Igen Jackie, ennyire látszik. Első perctől látni rajtad. Na de miért is jöttél? - Tért vissza az eredeti témára.

-Hát segítséget szeretnék kérni tőle, hogy hogyan tudnám kibékíteni.

-Mit csináltál? - Forgatta meg a szemét Eth.

-Ez egy hosszú történet - vakartam meg a tarkómat.

-Gyere be, gondolom úgysem sietsz sehova. - Invitált beljebb.

-Köszi - mosolyogtam rá hálásan. Fél 6 lehetett lassan, így kezdett kicsit lehűlni a levegő.

-Na akkor mesélj! - Mondta, majd kiment a konyhába és kikiáltott - kérsz valami innivalót esetleg?

-Egy pohár narancslevet elfogadok - mondtam majd belekezdtem a sztoriba. - ....... és azt hiszi, hogy megcsókoltam - fejeztem be szomorúan. Ethan szájtátva bámult rám - pedig esküszöm nem történt semmi köztünk!

-Hát ez elég nagy szívás. Ha én lennék a helyedben, akkor valami nagy dologban törném a fejem. Ja és csak volt valamilyen szemtanúja az egésznek - bólintottam - Megvan! - kiáltott fel hirtelen, mire összerezzentem.

-Mi van meg? - Néztem rá kérdőn.

-Az ötlet és a szemtanú is! - Csapta össze a tenyerét.

-Nem értem miről beszélsz...

-Hát gondolkozz! Nem egyedül voltál ott! Kenneth! Ő is látta, nem? - Ekkor esett le a tantusz!

-Istenem mekkora seggfej vagyok! - Csaptam a homlokomra - Ha Ken mondja Krystalnak, akkor sokkal több az esélye, hogy elhiggye nekem!

-Látom, rájöttél miről beszélek. - Bólogatott bölcsen, mire elnevettem magam.

-Igen. Egy kicsivel több esélyem van a kibékítésére. Már csak azt kell kitalálnom, hogy mivel engeszteljem ki.

Ekkor Ethan a fülemhez hajolt, és elkezdte mesélni a tervét, ami mondatról mondatra jobban tetszett, és egyre több esélyt láttam arra, hogy kibékítsem Krysit.

======================================================

(Krystal)

-Haló? - Szólt bele a telefonba Mercedes.

-Szia Merc, van egy kis időd? - Kérdeztem sírástól rekedt hangon a telefonba.

-Persze, ne mozdulj. 10 perc és nálatok vagyok - és már letette a telefont. Ezek az igazi barátok. Mosolyogtam magamban egy kicsit.  10 perc sem telt el és kopogtattak az ajtómon.

-Megyek már. - Sétáltam le a lépcső, és már nyitottam is az ajtót.

-Úristen! Ki tette ezt veled? - nyitottam volna válaszra a számat, de megelőzött -Kinyírom! - jelentette ki.

-Mercedes nyugi. Nem bántott - röhejes, hogy ezek után is ezt momdom, de ez az igazság. Hiszen nem jártunk. Vagyis nem mondtuk ki. Mi csak barátok voltunk extrákkal, de azt hittem, hogy több lesz belőle. Megint csalódnom kell. Már hozzászoktam. Hiszen ebből áll az életem.

-Jah persze, engem pedig tegnapelőtt elraboltak az UFOk. - horkantott fel.

-Dehát tényleg nem csinált semmit! - védtem még mindig. - Nem jártunk, legalábbis nem mondtuk ki.

-De Krys! Láttam, hogy hogy nézett rád, hogy hogyan viselkedett veled. - Száz százalék, hogy szerelmes beléd!

-Csak volt! - kiabáltam - Már csak volt... -csuklott el a hangom és újta elsírtan magam.

-Naaa Krystal csss - nyugtatgatott Mercedes. - Meg kell beszélnetek. - Javasolta.

-Mégis hogyan?? Hogyan tudnám ezek után újra szetetni? Hogy bízhatnék meg benne ezek után? - sírtam, sőt zokogtam.

-Ezt ne itt beszéljük meg. Gyere menjünk fel a szobádba. Hozam egy kis édességet is - emelte fel a táskát, amit gondolom az elejétől kezdve tartogatott. Felsétáltunk a szobámba és elmomdtan az egész sztorit az elejétől a végéig. Tátott szájjal nézett rám.

-És ezt mind Ken szeme láttára? - hitetlenkedett.

-Igen - szipogtam.

-Nem lehet, hogy csak valamit félre értettél? - húzta fel egyik szemöldökét.

-Nem hiszem... Mert akkor Ken már elmondta volna.

-Honnan veszed, hogy tud róla? - elbizonytalanít, és nagyon jól tudja, hogy elbizonytalanít.... - Megkérdezted tőle?

-Dehogy kérdeztem! Szerinted pont azt figyelte, hogy Jackei mit csinált? - akadtam ki.

-Sosem tudhatod - kacsintott egyet - na gyere járjunk utána! - húzott fel az ágyról, de én nem akartam menni...

-De nemár... Feleslegesen pazaroljuk az időt... Inkább add ide a csokit! - nyúltam a táska felé, de Merc gyorsabb volt.

-Ezt addig nem kapod meg, amíg nem beszéltél erről Kennel.

- Nem akarom, hogy valami baja legyen Jackei-nek.

-Mi baja lenne abból, hogy megkérdezzük Kent? - ráncolta a homlokát Mercedes.

-Hát ismered Kent.... Ha valaki összetöri a szívem, akkor ő a csontjait töri össze annak a bizonyos valakinek.

-Óh! - gondolkodott el -de nem baj. Hamarabb kellett volna gondolkodnia. És nem kellett volna rámászni arra a ribancra! Na gyere! - és már ráncigált ki a szobámból...

-Mercedes én nem akarom.... Kenneth te mit csinálsz a szobám előtt? - találtam magam szemben a báttyámmal.

-Csak meg akartam kérdezni, hogy minden rendben van-e.

-Igen, minden rend....

-Nem, egyáltalán nincs! - vágott a szavamba Mercedes.

-Akkor mégis mi a baj?

-A tegnap - szinte köpte a szavakat a barátnőm.

-Mi volt tegna.... Jaaaa hogy az... - húzta el a szájat Ken.

-Igen az... Jackieke összetörte a húgocskád szívét - közölte vele a tényeket Mercedes.

-De miért? - vágott értelmetlen pofát Ken.

-Na mi történt tegnap? Mit csinált Jackei? - jóformán kiabált Merc.

-Jackie? Az ég világon semmit.

-Mi az hogy sem...

-Ezt hogy érted? Hiszen láttam azzal a csajjal... - vágtam a barátnőm szavába.

-Jaj, hogy ti arra gondoltok! - csapott a homlokára Ken, majd elgondolkodott - semmi nem történt.

-Miért véded ennyire Jackeit? - akadt ki Merc.

-Nem ő kezdte - magyarázta Ken - és nem védeném a húgommal szemben oktalanul. A csaj mozdult rá.

-De... De megcsókolta! - suttogtam.

-Nem.

-Mi az, hogy nem??? Hiszen láttam!! - emeltem meg a hangom.

-Nem, nem láttad Krystal. Amikor a csaj le akarta smárolni Jackei elfordította a fejét, de te meg azt láttad ahogy meg akarta csókolni, de azt már nem, hogy nem tette meg. - mesélte, nekem meg tátva maradt a szám.

-Akkor azt mondod hogy nem tört.... - a kopogás félbeszakított.

-Vendéget vártok? - kérdezte Merc, mi pedig Kennel egymásra néztünk.

-Öhm nem... - ráztam meg a fejem.

-Akkor mégis ki lehet az? - csodálkoztam majd lefutottam az ajtóhoz és kinyitottam...

-Szia.....

Sziasztok!
Itt is lenne a kövi rész! Tudom, hogy nem 2 napot kellett várni rá, de most nem volt időm, de remélem kárpótoltalak titeket.😉

^Puszi Ashy^ ♥️