– Kérsz egy kis desszertet, Perselus? – kérdezte Harry, amint a vacsoraedényeiket belebegtette a mosogatóba.
– Talán később. Van egy büntetés, amit felügyelnem kell nyolctól.

Amikor az utolsó poharak és evőeszközök is a mosogatóba kerültek, Perselus odahúzta Harryt az ölébe. A fiú meglepetésében adott egy kis ingerült hangot, de ezt egy hosszú és mély csók fojtotta el, amit Perselus a szájára adott. A csók jó volt, sőt, nagyon jó, mivel Harryt szinte már abban a pillanatban felizgatta, hogy elkezdődött, de a fiú tudta, hogy nem mehetnek tovább. Nem, amíg véget nem ér az a büntetőmunka. Harry néha neheztelt, amiért a diákok annyi idejüket elvették esténként. Ő maga nem adott annyi büntetést, mint Perselus, de tonnányi javítanivaló várt rá – mint a legtöbb este.

Perselus megszakította a csókot, mintha érzékelte volna Harry gondolatait. Talán érzékelte is.

– Mi a baj, Harry?

– Semmi. Csak egy kicsit zabos vagyok. Bárcsak együtt tölthetnénk egy kis időt anélkül, hogy a diákok minden percünket lekötnék. Szinte alig láttalak egész héten. Tényleg minden büntetést felügyelned kell? Nem adhatnál át párat Fricsnek?

– Ezt nem – mondta Perselus. – Jeremy Stephens mardekáros. Jobb szeretem az összes mardekáros büntetését magam felügyelni. A bűnös általában kevésbé hajlamos újabb kihágás elkövetésére, ha tudja, hogy utána velem kell majd számolnia.

Harry bólintott, habár nem lett meggyőzve. Saját diákévei alatt elég büntetőmunkában volt része Piton professzornál, de azok nem rettentették őt el az égvilágon semmitől.

– Ó, küldtem egy gyors rendelést a Slug és Jiggersbe néhány doxitojásért – jelentette be Perselus témát váltva. – A meglévőket túl sokáig hagyták hűtés nélkül a harmadéves hugrabugosok, így aztán mostanra használhatatlanokká váltak. Ha éjszaka érkezne meg a csomag, elhoznád az irodámba, hogy a lehető leggyorsabban a hűvös szekrénybe rakhassam?

– Hogyne, Perselus – válaszolta Harry száraz hangon, és szinte azt érezte, hogy a férfi a doxitojásoknak is több figyelmet szentel, mint a kapcsolatuknak. Kicsusszant Perselus öléből.
– Akkor viszlát később.

Harry visszament a nappaliba, és hozzákezdett a javításokhoz. Perselus nem köszönt el, de a fiú tudta, mikor ment el; másmilyen volt a csönd, amikor Harry egyedül ült a pincében, mint amikor Perselus csak egy másik szobában volt.

A csöndet csak az ősöreg falióra ketyegése és a tűz ropogása törte meg néha.

Harry letérdelt a dohányzóasztal mellé; a diákjai házidolgozatai pihentek rajta javításra várva. Egy kis idő múlva a válla görnyedt és feszült lett, és Harry tudta, hogy ez nem csak a kényelmetlen póz miatt van, ahogy a földön ült, vagy a hitvány dolgozatok miatt, amikkel néhány ember megpróbálta megúszni.
Valami volt Perselusszal. Az elmúlt néhány hétben nagyon titkolózó és visszahúzódó lett. Leveleket és hop-hívásokat rejtegetett előle, és visszautasította a válaszadást, amikor Harry rájuk kérdezett. A fiú a legrosszabbtól tartott. Perselusnak viszonya van? El akarja őt hagyni, csak nem tudja, hogyan mondja meg?

Harry nem tudta, hogy fog majd megbirkózni vele – ha valóban ez volt a helyzet. Sok időbe telt eljutniuk oda, ahol most voltak; megengedni maguknak, hogy szerelembe essenek, és be is vallani egymásnak, figyelmen kívül hagyva, mit mondanának mások. Mindketten sérültek a háború során, és békét találtak egymás mellett. Perselus volt az élete, az egész világa. Harry nem akarta elveszíteni őt; nem tudta, mihez kezdene nélküle.

Az ablaküveget kopogtató macskabagoly láttán földerült; legalább eltereli egy kicsit a figyelmét a javításokról és a borús gondolatairól. Odasietett, hogy beengedje a madarat. Az rátelepedett a dohányzóasztalra, és helytelenítő kifejezést villantott a fiúra, amikor látta, hogy nem kap csemegét.

– Jól van már, jól van – motyogta Harry, miközben a konyhába ment, és végigkutatta a fiókokat egy kis bagolycsemegéért. Már az utolsó zacskó is kifogyóban volt, be kell majd szerezni belőle, ha legközelebb az Abszol úton járnak. A bagoly mihelyst evett, odatartotta a lábát, hogy Harry le tudja venni róla a kis rákötözött csomagot. A dobozhoz mellékelt cédula szerint az valóban a doxitojás volt, amit Perselus várt.

Harry szíve könnyebb lett, amint levitte a csomagot az irodába. Legalább láthatja Perselust, még ha csak egy pár percre is. A dolgozatok javítása közbeni kis szünet is jól jött. Harry kopogott az iroda ajtaján, de már be is nyitott, mielőtt még válasz érkezhetett volna, mert tudta, hogy Perselus mennyire aggódik, hogy hamar megkapja a doxitojásokat.

Perselus bizonyos, hogy számított a tojásokra, de Harry biztos, hogy nem számított arra a látványra, ami fogadta, amikor belépett az irodába. Perselus megtévedt tanulója, egy elsőéves mardekáros épp Perselus asztalára hajolva térdelt; felhúzott felsőruházattal, valamint térdig letolt nadrággal és alsóneművel. A fiú fenekén rózsaszín csíkok voltak, Harry pedig elborzadással vegyes ámulattal nézte, amint Perselus keze landolt rajta, hogy egy újabb ütést mérjen a diák meztelen húsára. A gyerek szipogott, és mocorgott az asztalon, mintha próbált volna elhúzódni az ütések elől.

Harry egyik lábáról a másikra állt, elképedve saját növekvő erekciójától.
– Piton professzor – mondta, még saját fülének is furcsán rekedt hangon –, a doxitojásai megérkeztek.

Perselus felpillantott, és Harryre mosolygott – ez sem csökkentette a fiú izgalmát.
– Á, köszönöm, Potter professzor. Ennyi lesz, Stephens. Elmehet.

A gyerek felrántotta a ruháját, és majdnem fellökte Harryt sietségében, ahogy kimenekült az irodából, de Harry még láthatta az arcán lecsorgó könnyeket. Egy fenekelés ennyire fájhat? Dursleyék soha nem nyúltak hozzá, ha büntették, inkább házimunkákat adtak neki, vagy bezárták a szekrénybe, ha meg akarták nevelni.

– Engem soha nem fenekeltél el büntetésből – mondta Harry egy kicsit duzzogva, meglepődve azon, milyen féltékeny lett erre a fiatal diákra, aki abban a kiváltságban részesülhetett, hogy az este Perselus kezeit élvezhette, míg ő már egy hete nem kapott semmit a férfitől, ami akár csak távolról is szexuális jellegű lett volna.

– Nem, mivel nem kaptam engedélyt a családodtól, hogy elnáspángoljalak. Ezt a büntetést főleg aranyvérűeknél alkalmazzák; olyan gyerekeknél, akiket otthon is hasonló módon nevelnek, és akiknek a családja azt szeretné, hogy az iskolában is megfelelő fegyelmezést kapjanak.

– És ezt a fajta fegyelmezést elnézik a varázsvilágban?

– Igen, természetesen. Ez zavar téged?

– Nem, nem zavar – mondta Harry, és tényleg nem zavarta. Inkább kíváncsivá tette. Vajon milyen érzés lehet az, ahogy Perselus keze lesújt a meztelen fenekére? Olyan messze volt ő attól, hogy ez zavarja, amennyire csak lehetséges. Vajon Perselus erotikusnak találná ezt a szituációt, tekintve, hogy a jelek szerint ezt a dolgot csak vétségekért járó büntetésnek tekinti?
Harry szinte érezte a csípős fájdalmat, ahogy azok az elegáns kezek újra és újra rácsapnak a felforrósodott húsára. A nyögés, ami elhagyta az ajkát szinte önkéntelen volt, és a fiú tett egy lépést Perselus felé.

A férfi szeme elkerekedett.
– Csak hadd tegyem el ezeket a doxitojásokat, és a tiéd vagyok.

Harry megcsókolta őt, hosszan és mélyen.
– Találkozzunk húsz perc múlva a hálószobában.

Perselus elámult a látványtól, ahogy visszaröppent Harry valamelyik büntetőmunkájának idejébe – az egyikbe a sok közül. Az iskolai talár hosszában passzolt, mivel a fiú nem nőtt sokat azóta, de mellben kicsit szűk volt, mert Harry szélesebb lett. De bármennyire is annak a diáknak nézett ki Harry, aki az egykori büntetések idején volt, Perselus semmi olyan emlékkel nem rendelkezett az akkori időkből, amiben a fiú előtte térdelve szopta volna, vagy amiben az szerepelt volna, hogy milyen az arca, miközben elélvez. Most mindkét adag emlék összekeveredett, mintha ez most itt tényleg egy büntetés lenne, Harry pedig egy vétkes diák. A gondolat erotikusabb volt, mint azt Perselus valaha is feltételezte volna. Arra tippelt, ez a tiltott gyümölcs miatti izgalom lehet.

– Piton professzor, nagyon rossz fiú voltam – mondta Harry szemlesütve.
– Igazán, Mr. Potter?
– Igen, uram, nagyon, nagyon rossz voltam. – Harry végighúzta jobb kezét a ruháján, meg-megcsípve a mellbimbóit, ahogy elhaladt fölöttük – a látvány közvetlenül hatott Perselus ágyékára.

– Mit csinált? – kérdezte a férfi, közelebb húzódva szeretőjéhez.

– Hát nem vette észre? – kérdezett vissza Harry zihálva. – Magamhoz nyúltam bájitaltan órán. A hangjától teljesen felforrt a vérem. Nem tehetek róla. Nem bírtam leállni. Túl jó volt ahhoz, hogy leálljak.

– Mutassa meg – utasította Perselus, elfúló lélegzettel.

Harry leült az ágy végében, lábát lelógatva a széléről. Nadrágja már sátorszerűen kidudorodott elöl, félig nyitott talárján keresztül jól kivehető volt. Még soha nem játszottak tanár-diák szerepjátékosat azelőtt, Perselus pedig elgondolkodott, hogy vajon Harry fantáziálgatott-e ilyesmiről diákkorában. A férfinek jóleső borzongást adott az, hogy talán igen; emlékezett rá, hogy egyszer véletlenül elcsípett egy beszélgetést Harry és a barátai közt valami vonzalomról a Félvér Herceg iránt.

Perselust egy szívből jövő sóhaj rántotta vissza a jelenbe, ami Harrytől származott; a fiú a talárja alatt matatott. Az erekcióját markolta a ruhája anyagán keresztül. Mozgása eszeveszett tempójából és az állandó nyögésekből Perselus tudta, nincs már messze attól, hogy elmenjen, ő viszont nem akarta, hogy ez túl hamar megtörténjen. Harry orgazmusait ízlelgetni kellett, és kiélvezni, így Perselus elhúzta a fiú kezét a testétől.

– Nem – suttogta – Még nem, Mr. Potter. Én döntöm el, hogy mikor mehet el, ha egyáltalán megengedem.

– Uram! Nem engedi meg? – kérdezte Harry, keze pedig az ágyneműre hanyatlott.

– Hogyan máshogy büntessem meg?

– Elfenekelne esetleg, uram? – Harry a lepedőbe markolt, arca kipirult az izgalomtól.

Perselus megdöbbent, még hátra is lépett egyet-kettőt.

– Te fenekelésre vágysz?

– Nem – mondta Harry, és hogy egyértelművé tegye a mondandóját, hozzátette: – Arra vágyom, hogy te fenekelj el.

Perselus sosem tekintette a fenekelést egyébnek, mint büntetési módnak, főleg nem valami szexuális jellegű dolognak. Ám a Harry szemeiben csillogó izgalom letagadhatatlan volt, feltűnő erekciója nemkülönben. Perselus tudta, hogy néhány ember erotikusnak találja a fájdalmat, de ő sosem tartozott közéjük. Sokkal jobban szerette, ha a partnere a gyönyörtől vonaglik, és nem a fájdalomtól kiált. Hírneve ellenére soha nem volt szadista.

– Perselus, sajnálom, nem kellett volna ilyet kérnem – mondta Harry, kezével eltakarva ágyékát.

– Nincs miért elnézést kérned. Csak meglepődtem. Nem tudtam, hogy szereted az ilyesmit.
Perselus megpróbálta nem kimutatni a féltékenységét. Melyik előző szeretője csinálta már ezt vele? Harry nagyon szemérmes lett, ha arról volt szó, mit szeret az ágyban, és Perselus tudta, komoly bátorság kellett neki hozzá, hogy ezt most mégis felhozza.

– Nos, nem tudom, hogy szeretem-e – vallotta be Harry. – Még sosem csináltam ezelőtt, de szeretném kipróbálni. De csak ha te is benne vagy.

Perselus rámosolygott.
– Hát, még sosem tartottam ezt szexuális jellegűnek, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vonzana a látvány, amint meztelen fenékkel vonaglasz az ölemben.

Harry azon nyomban nekiállt, hogy lehámozza magáról a ruhát, de belegabalyodott az ingébe, amikor megpróbálta azt úgy levenni, hogy nem gombolta ki előtte. Perselus a mellkasához nyomta a kezét, és elkezdte a kigombolást helyette.
– Engedje meg, Mr. Potter. Nem akarom, hogy itt megfulladjon nekem, mielőtt abban az örömben részesülhetnék, hogy megbüntethetem.

Harry levegőt is alig mert venni, ahogy Perselus folytatta a vetkőztetését. Sokáig rágódott ezen a kérésen, nem tudván, mi lesz majd Perselus reakciója, de boldog volt, hogy végül mégiscsak ki merte mondani, mire vágyik. A férfiassága kemény volt, és már bőségesen gyöngyözött is. Harry még soha életében nem izgult föl ennyire. Félt, hogy amint Perselus hozzáér majd a meztelen bőréhez, elveszíti a kontrollt, csakúgy, mint kapcsolatuk elején, amikor minden új és izgalmas volt a számára.

Mihelyst Perselus levetkőztette őt, hanyatt fektette az ágyon, és kifulladásig folytatta a csókolását. Harry harcolt a sürgető kényszerrel, hogy erősen hozzádörgölőzzön a fölötte lévő kemény testhez, és csak arra koncentrált, hogy élvezze a csókot; Perselus kiválóan tudott csókolni.

– Azt hiszem, kissé túl van öltözve – mondta Harry, amikor szétváltak.

– Valóban – válaszolta Perselus. Elmondott egy pálcanélküli Divestiot, Harry pedig felsóhajtott az elé táruló forró, meztelen hús látványától. Perselus megint mélyen megcsókolta őt, aztán lefelé haladt a csókokkal a mellkasán, kezével pedig a fiú mellbimbóival játszott, mire azok keményen kiemelkedtek. Harry felszisszent, és megemelte a csípőjét; Perselus tudta, milyen érzékenyek a mellbimbói, a fiú pénisze már lüktetett a vágytól.

– Kérem! – könyörgött Harry.

Perselus felpillantott a fiú köldökének csókolásából, és elvigyorodott.
– Rendben. Az ölembe.
Perselus fölkelt, és úgy helyezkedett el, hogy hátával az ágy támlájánál lévő párnákhoz dőlt az ágy közepére ülve. Harry nem pazarolta az időt, rögtön a férfi ölébe feküdt, karral az ágy egyik oldalán, lábbal a másikon. A fejét hátrafordította, hogy Perselusra nézzen.

– Nagyon rossz fiú voltam, igaz, uram?

– Ó, igen – helyeselt Perselus. – Nagyon rossz. És tudja, hogy mi történik a rossz fiúkkal, ugye?

– Igen, uram. Megbüntetik őket.

– Legyen erős. – Ez volt az összes figyelmeztetés, amit Harry kapott, mielőtt Perselus keze a fenekén landolt volna, keményen.

Jobban fájt, mint ahogy azt Harry várta, és a fiúnak el is akadt a lélegzete egy pár pillanatra. De a fenekén érzett csípős fájdalomtól csak jobban lüktetett az ágyéka, és Perselus kezének minden egyes ütésétől egyre jobban és jobban felizgult. Harry mocorgott az ölében, de nem azért, hogy elszökjön, hanem hogy előre és hátra ringatózva jobban hozzádörzsölhesse a farkát Perselus lábához. Valahol tíz vagy tizenegy környékén elvesztette a fonalat a számolásban, a szemébe már könny szökött a fájdalomtól, de a férfiassága keményebb volt, mint valaha, és Harry tudta, hogy alig néhány lökés, és el fog élvezni.

– Várjon! – kiáltotta.
Perselus keze megállt, aztán simogatni kezdte Harry bal fenekét.
– Túl sok?

– Nem, csak csókolni szeretném, miközben elmegyek – mondta Harry, és felkelt, hogy Perselus ölébe üljön a férfivel szemben, a mellkasuk pedig összeérjen. Perselus farka is kemény volt, és Harry hasára csöpögött belőle az előváladék, ahogy egymáshoz dörgölőztek. Harry feneke még mindig fájt, de ő nem akart foglalkozni a meggyógyításával, még nem. A fájdalom valami pluszt adott a vágyához, és minden egyes sérülést érezni akart, amint mámorosan hozzáfeszült Perselushoz. Eszüket vesztve csókolóztak, ahogy a fuldoklók nyelik a levegőt, Perselus keze pedig úgy markolta Harry hátát, mintha vissza akarná tartani a fiút attól, hogy elszökjön. Holott Harry nem indult sehová.

Aztán elhúzódott Perselustól, megszakítva a csókot, amint érezte az árulkodó bizsergést a golyóiban és a farkában. Megpróbálta késleltetni az elkerülhetetlent.

– Kérem, Perselus, kérem, el kell élveznem!

– Rendben! – suttogta a férfi. – Élvezz el nekem, Harry. Élvezz el nekem, most!

Már csak erre a parancsra volt szükség.
– Basszus, óh, basszus! Ahh! Ahh! – kiáltotta Harry, miközben hatalmasat élvezett, kilövellve magját a mellkasukra és a hasukra, újabb és újabb adagokban, amikből még az állára is jutott. Perselus közel húzta őt magához, és lökött még egyet-kettőt, mielőtt ő is elment egy hangos nyögés kíséretében, hozzátéve még a testüket borító anyaghoz. Harry rávigyorgott szeretőjére, majd elmerült egy újabb mély csókban.

– Wow, ó, wow! – mondta Harry, amikor befejezték. – Ez fantasztikus volt. Köszönöm, Perselus.

– Nagyon szívesen. Habár azt hiszem, ezután másféle büntetést kell majd kieszelnem.

– Miért?

– Mert emlékezni fogok rá, mennyire tűzbe jöttél a fenekeléstől.

– De jó volt, ugye?

– Meglepő módon igen. Sosem gondoltam, hogy ez ilyen erotikus lehet.

– Akkor kipróbálhatjuk máskor is?

– Ha szeretnéd.

– Köszönöm. – Harry kotorászott egy kicsit a varázspálcája után az éjjeliszekrényen, aztán kiszórt magukra egy tisztítóbűbájt, mielőtt odasimult Perselus mellkasához. Szerette saját simaságának és Perselus szőrzetének kontrasztját. Harry kielégülve és kicsit még sajgó fenékkel úgy érezte, soha nem volt ennél boldogabb, de hangulata elsötétült, amikor eszébe idéződött a titkolózás, amit az utóbbi pár hétben figyelt meg Perselusnál.
A férfi mintha megérezte volna ezt a váltást.

– Mi a baj, Harry?

– Azt hittem, el akarsz hagyni – mondta a fiú halkan, ujjai közt egy szőrszálat pödörve Perselus mellkasán.

– És miből gondoltad ezt?

– Titkos hop-hívásokat fogadsz, és leveleket kapsz, amiket azonnal elrejtesz, amint elolvasod őket. Sosem csináltál ilyet ezelőtt. Azt hittem, talán van valakid.

Perselus kuncogott egyet.

– Imádott Harrym, soha nem jutott ilyesmi az eszembe. Miért akarnék bárki mást, ha az ágyamban és az életemben tudhatom a világ legvonzóbb férfiját? Nem kell aggódnod, ebben biztos lehetsz.

– De akkor miben sántikáltál?

– Semmi rosszban. Csak meg akartalak lepni. Megpróbáltam minél gyorsabban csináltatni egy nemzetközi zsupszkulcsot, de nem kevés szervezésbe kerül a dolog, nem beszélve a papírmunkáról. Úgy gondolom, ez történik, ha az ember olyan országba akar menni, ahol EVSZ székhelyek vannak.

– EVSZ? – kérdezte Harry.

– Európai Varázslók Szövetsége; Belgiumban van, ugyanaz, mint a mugliknál az EU.

– Akkor Belgiumba megyünk vakációzni? – kérdezte Harry mosolyogva. Perselus még soha nem vitte őt üdülni sehova.

– Igen, elintéztem, hogy Antwerpenbe menjünk a tavaszi szünetben. Csak mi ketten, sem zavaró tényezők, sem diákok. Hogy hangzik?

– Csodálatosan! Köszönöm, Perselus. Amúgy van valami konkrét oka, hogy Antwerpenbe megyünk? Hallottam már a helyről, de nem tudok róla sokat.

– Nos, ez egy festői középkori város, talán nem annyira híres, mint Brugge, de megéri megnézni. Habár nem ez a fő ok, amiért oda szeretnélek vinni. Antwerpen a világ egyik legnagyobb gyémántközpontja.

– Gyémánt? – kérdezte Harry, és közben azon törte a fejét, hogy létezik-e olyan bájital, amihez hozzávalónak gyémántra van szükség. Perselust ismerve ez egy munkavakáció lesz, de Harry nem bánta. Biztos volt benne, hogy elegendő idejük lesz városnézésre is, és arra is, hogy egymás társaságát élvezzék.

– Igen, van ott egy csomó ékszerész, és azt szeretném, ha kiválasztanád a saját gyűrűdet.

Harry tátott szájjal bámult rá.

– Perselus, az előbb megkérted a kezem?

– Igen. Szóval, mit gondolsz? Szeretnél hozzámenni egy olyan vénemberhez, mint én?

– Nem vagy vén! – tiltakozott Harry. – A válasz pedig igen, természetesen igen! – Lehajolt, és megcsókolta Perselust, hosszan és mélyen.

– Vajon lesz hely a bőröndödben az iskolai talárodnak is? – kérdezte Perselus elfúló lélegzettel, keze pedig lefelé kutakodott, hogy Harry újra megkeményedő férfiasságát kényeztesse.

– Hmm, talán igen. Végtére is, tudok nagyon rossz fiú is lenni.