Rain

A hét további napjain is itthon kellett maradnom, bizonyos okok miatt. Szomorúan gondolok az elkövetkezendő hetekre, nagyon nem lesz egyszerű. Lehet, hogy csak én fogom fel tragikusan, de majd megoldjuk. Ezeket a gondolatokat most elhessegetem, nincs kedvem rágódni rajta, inkább a mai napra szeretnék koncentrálni. Szétnézek a szobámban, azt hiszem, egy kiadós takarítás igencsak ráférne. Hát legyen! Felveszem harci öltözetem, egy régi pólót, egy elnyűtt melegítőt, felteszem a fejpántomat. Megragadom a portörlőt és támadó állást veszek fel. Harcra fel! Aztán leeresztek, nekem ehhez nincs kedvem. Görbítem lefelé ajkaimat, csak a lendület volt nagy.

- Kisfiam, mit csinálsz? – Nyitja ki ajtómat édesanyám.

- Úgy gondoltam, takarítanom kellene.

- Hát akkor gyorsan csináld! Nem ma jön a barátod? – Mosolyogva kérdezi.

- Azon vagyok. – Mondom kétségbe esve. – És ő nem a barátom. – Teszem hozzá, de ezt csak suttogva.

- Apáddal el kell mennünk nagyanyádhoz, csak holnap jövünk haza.

- De úgy volt, hogy itthon lesztek. – Duzzogok.

- Rain, nagyfiú vagy már, nem kell félned a sötétben! – Nevet ki édesanyám.

- Ne nevess ki! Nem félek. – Kezdek el toporogni.

- Vagy mondd vissza a kis barátodat, és akkor velünk jöhetsz.

Ezen a lehetőségen egy pillanatra elgondolkozom, de nem szeretnék élni vele. Egész héten nem láttam, találkozni szeretnék P'Phayuval. Igaz, még mindig haragszok, és nem értem mi történik. Azonban tényleg látni szeretném, hiányzik a mosolya, sejtelmes tekintete, és hogy bosszanthassam.

- Nem, maradni szeretnék, mint mondtad nagyfiú vagyok!

- Oh, én kicsi Rainem! Nekem mindig az én kicsi fiam maradsz! – Jön hozzám közelebb és egy puszit nyom homlokomra.

- Jaj, ne legyél már ennyire érzelgős! – Tolom el kicsit, végül azért hozzáteszem. – Én is szeretlek!

- Tudom! – Mosolyodik el. – Van ennivaló a hűtőben, ha megéheznél. Talán, ha szétnézel, még nasit is találsz! Most viszont indulunk, ha gond van, hívj!

Azzal magamra hagy gondolataimmal és a takarítani valómmal.

- Hajrá Rain! Meg tudod csinálni! – Nagy lendülettel nekikezdek, meg tudom csinálni.

Mire végeztem, már délután három óra volt. Nem azért, mert akkora rendetlenség lett volna, hanem mert közbe leültem tévézni. Rossz szokásom, de nem tehetek róla, szeretem a filmeket. Úgy döntök, hogy mielőtt megérkezne vendégem, rendbe szedem magam. A takarításban csupa por lettem, és izzadtság lepte el testemet. Megszagolom magamat, fintorra húzom orromat, igen, határozottan kell az a fürdés.

Egy szál alsónadrágban állok a szekrényem előtt és nem tudom eldönteni, mit vegyek fel. Végül egy babakék póló mellett döntöttem, fekete melegítőalsóval, oldalán cirkalmas felirattal. Miután felöltöztem, rápillantottam az órára, ami háromnegyed ötöt mutatott. Nagy sóhajtással leballagtam a nappaliba, és felkapcsoltam a tévét. Nem szeretek csöndben ücsörögni, feszülté tesz, főleg a nagy várakozásban. Nem tudom, mit várok ettől a találkozástól. Ujjaimat ropogtatom kínomban, türelmetlenségem úrrá lesz rajtam. Végre meghallom a csengő jelzését, és felpattanok, sietve az ajtóhoz rohanok. Várok pár pillanatot, nagy levegőt veszek, és kinyitom az ajtót. P'Phayu ott áll, egyenes tartással, szemhéját félig lecsukva, apró mosollyal száján.

- Szia! Gyere be. – Meg sem várom, válaszát elindulok befelé.

Bemegyek a konyhába, előveszek két poharat, majd kikiabálok, hogy mit szeretne inni. Rám bízza a választást, én pedig a narancslé mellett döntök. Egy tálba chipset öntök, majd fogom a poharat és bevonulok a nappaliba. P' már kényelmesen elhelyezkedett a sarokülőn, ezért lerakom elé az egyik poharat és a chipssel teli tálat. Végül leülök tisztes távolságba tőle, és zavartan ránézek.

- Miért szerettél volna találkozni P'?

- Nem volt különösebb oka. – Jelenti ki, és poharáért nyúl. Megforgatja a narancssárga folyadékot, elmosolyodik és kortyol belőle.

- Értem, vagyis nem egészen. – Jelentem ki.

- Nem baj, most még nem is kell. – Mosolyodik el sejtelmesen, amitől zavarba jövök. – Hogy telt a heted? Nem láttalak az iskolában.

Skytól tudom, hogy majdnem minden nap kérdezősködött utánam, de szerencsére semmit nem mondott neki. Tudom, hogy barátomnál biztonságban vannak titkaim.

- Köszönöm jól. Neked?

- Attól eltekintve, hogy hiányzott a társaságod, semmi érdemleges.

- Vagy úgy. – Bólintok. –És hogy haladsz Sommal? – Kérdezem félénken, még csak rá se merek nézni.

- Hagyjuk Somot, nem azért jöttem, hogy róla beszéljek. – Csúszik hozzám közelebb, amitől testünk összeér.

- Akkor miért?

- Hát nem nyilvánvaló? Hiányzott a társaságod.

- De P'! Alig ismersz, hogy hiányozhat?

- Nem kell ahhoz sok idő, hogy valakit megkedvelj. – Kis szünetet tartott, utána folytatta. – Mit nézel?

- Nem tudom, most még csak keresgélek?

- Választhatok én?

- Persze. – Nyújtom felé a távirányítót, mire elveszi tőlem.

Keresgél egy darabig, de nem talál semmi kedvére valót. Végül a netflix mellett dönt, belép az én fiókomba és kikeresi a számára érdekes sorozatot.

- Ezt már láttad?

A képernyőre nézek, hogy lássam mit is választott.

- Még nem, de tervben volt.

- Akkor kezdjünk neki. – Feljebb húzódik, hátát a párnáknak dönti. – Gyere, csússz ide, itt kényelmesebb.

Vonakodva bár, de beleegyezek. Miután megtettem, befészkelem magam, erre ő karját átveti vállaimon és elindítja a Vaják című fantasy sorozatot. Nagyon tetszik az elém táruló látványvilág, a komor hangulat és az aláfestő zene. Az első résznél már egyből a frászt hozta rám. Észre se veszem és a kezem rátalált P'Phayu combjára. Minden egyes alkalommal mikor megijedtem, belemélyesztettem ujjaimat.

- Kissé ijedős vagy, nem gondolod? – Súgja fülembe, amitől kicsit hátraugrok.

- P' ne csináld! Megijedtem. Teljesen belefeledkeztem a történetbe!

- Azt látom! – Kuncog magában.

Figyelmünket újra a tévé felé összpontosítjuk, észre se vesszük, ahogy telik az idő.

- Nem vagy éhes? – Kérdezem felé fordulva, de bár ne tettem volna. Arcunkat így csak pár centi választja el. Tekintettemmel feltérképezem arcának minden egyes pontját. Állának vonalát, rózsaszín lágy puha ajkát, ajka fölött lévő szépségpöttyét, egyenes orrát, és végül szemeinek örvénylő mélységét.

- Azt hiszem, éhes vagyok. – Feleli rekedten.

Mire észbe kapok, már lecsapott. Éhesen falja ajkaimat, el nem ereszt. Kezét tarkómra vezeti, ezzel szorosan tartva, még véletlenül se húzódhassak el. Nem mintha akarnék, de ő ezt nem tudja, nem tudhatja. Eléri, hogy kinyissam számat, és nyelvét élvezettel fogadom. Lassan áthelyezi súlypontját, ezzel elérve, hogy nagyobb nyomást gyakoroljon rám. Eléri, hogy hátamra dőljek, ő pedig felém kerekedjen. Mindkét karját a fejem mellé támasztja, ujjaival a hajamat babrálja. Félig lehunyt pillákkal tekint le rám.

- Rain, annyira különleges vagy. – Suttogja alig halhatóan.

- Ne mondd ezt! Nem gondolod komolyan, te is tudod. – Fordítom el fejemet.

- Most ebben a pillanatban ezt gondolom. – Húzza végig orrát állam vonalán, amitől kissé megborzongok.

- Ugye szereted, amikor ezt csinálom? – Nyalja meg alsó ajkamat.

- Bolond vagy P'! Semmit se szeretek, amit te csinálsz! Most pedig mássz le rólam! – Lököm le magamról, majd felpattanok és kimasírozok a konyhába. Távolodva hallom, hogy P' felnevet, amire elpirulok. – Mégis minek jött? Azt persze nem hajlandó elmondani! – Puffogok magamban, és kinyitom a hűtőajtót. – Nézzük csak, mi van itt? – Tudok csinálni szendvicset vagy van egy kis bazsalikomos csirke rizzsel. Hmm... süthetek hozzá tükörtojást is. Melyik legyen? Nem vettem észre, hogy P' utánam jött a konyhába, és immár ő is a hűtő tartalmát tanulmányozza.

- Szerintem a bazsalikomos csirke tökéletes lesz. – Szólal meg mögöttem, ezzel frászt hozva rám.

- P'! Annyira idegesítő vagy, hogy az már hihetetlen! ÖÖÖ... Tükörtojást kérsz hozzá? – Fordulok felé őszinte, széles mosollyal.

- Igen, kérek.

Előveszem a serpenyőt, teszek bele egy kanálnyi zsiradékot. Amíg átforrósodik az edény, előveszem a csirkét és megmelegítem. Kiszedem tányérokra, majd a már megsütött tojásokat rá helyezem. Kiszaladok a konyhakertünkbe, csippentek le pár friss bazsalikomlevelet, visszaérve ráhelyezem a tükörtojás tetejére.

- Voilá! Kész is a remekmű! - Szemet gyönyörködtető látvány. Boldog mosollyal tolom az egyik tányért P'Phayu elé.

- Egyél! Jó étvágyat.

Helyet foglalok az asztalnál, pont vele szemben és jóízűen elkezdem eszegetni a vacsorát. Mire végeztünk már jócskán besötétedet, P' még segített elpakolni a vacsora maradványait és elmosogatni a koszos edényeket.

- Köszönöm P' a segítséget!

- Ugyan, semmiség! Én köszönöm a vacsorát és a jó társaságot. – Mosolyog le rám. – Egyébként a szüleid? Miért vagy egyedül?

- El kellett menniük a nagyihoz, én meg itthon maradtam.

- Miattam? Milyen aranyos vagy!

- A fenéket miattad! Hova gondolsz! – Fújtatok.

- Hmm... Nem félsz egyedül ebben a nagy házban?

- Miért félnék? Nincs rá okom.

- Vagy úgy! Akkor magadra is hagylak. Ideje haza indulnom. – Veszi az irányt a bejárati ajtó felé. – Aztán zárd magadra rendesen az ajtót, nehogy a szellemek rád találjanak.

-P'! Te direkt ijesztgetni akarsz? Mert ha igen, közlöm, ez nem jön be. Felelem dacosan.

- Te tudod! Csak aggódom érted. – Már fel is húzta a cipőjét. – Akkor minden jót! Szép álmokat!

Nyitja az ajtót és már kint is van. Büszkén becsukom mögötte, és lassan megfordulok. Az egész házat a sötétség lepi be, fülsüketítő zaj kíséretében. Félve beljebb merészkedek, a nappaliból csak a tévé fénye és hangjai szűrödnek ki. Fentről léptek dobogását hallom. Biztos csak a képzeletem játszik velem. Óvatosan araszolok tovább, újra valami furcsa zajt hallok, mint egy ajtónyikorgás. Na jó, szégyen a futás,de hasznos! Sarkon fordulok, és már szaladok is kifelé, hogy utolérjem P'Phayut. Kiérve az utcára nézek jobbra, balra, de sehol nem látom távolodó alakját. Basszus, megszívtam. Leszegett fejjel kullogok visszafelé.

- Csak nem megijedtél? – Hallok egy ismerős hangot megszólalni a kapualjunk felől.

Felnézek, és örömmel konstatálom, hogy ott várakozik P' a kerítés oldalának dőlve.

- Én? Dehogy! – Cincogom dacosan. – Csak téged féltelek! Mivel már nagyon sötét van, veszélyes hazasétálni! Arra gondoltam, hogy...

- Mire gondoltál? – Löki el magát a kerítéstől.

- Arra, hogy talán félsz, és fel akartam ajánlani, hogy nyugodtan nálam alhatsz. Nem fogsz zavarni.

- Aha, csupán csak felebaráti szeretetből.

- Igen, igen! – Bólogatok veszettül.

- Kicsi Rain, ha akarsz valamit, kérj meg szépen. – Hallom hangján, hogy nevetés bujkál szavai mögött.

Erőt veszek magamon, lejjebb adok büszkeségemből és fogcsikorgatva megszólalok.

- P'Phayu. Kérlek aludj nálam, nem szeretnék egyedül maradni.

Közelebb lép, szinte már testünk összeér, és úgy kérdezi.

- Szóval azt szeretnéd, hogy veled aludjak?

- Igen, azt szeretném. Van vendégszoba, nyugodtan használhatod.

- Hmm... Egy feltétellel maradok veled!

- Mi lenne az? – Kérdezem óvatosan.

- Ha egy ágyban alhatunk.

Némán bólintok. Oké, ez nem lehet akkora gond, végül is mi történhet? Csak aludni fogunk. Hát, még életemben ekkorát se tévedtem soha.