Pai

Hihetetlen, amit most Sky elmesélt, álmaimban se jutott volna eszembe, hogy őt kell keresnem. Óvatosan hajába túrok, majd mellkasomra húzom.

- Szóval, életem egyik legjobb élménye hozzád fűződik, és még csak nem is tudtam róla. - Mondom szomorúan. - Nem gondolod, hogy ez kicsit igazságtalan volt?

- Minden csak nézőpont kérdése. Akkor én úgy éreztem, hogy jól tettem. - Gondolkodik el egy percre - és most is úgy gondolom.

- Miért? Miért gondoltad azt, hogy ez így jó? - Kérdezem némi keserűséggel hangomban. - Tudod, hogy mindent tűvé tettem érted? - Hogy mennyire kétségbeesetten kerestelek?

- P'Pai, mit nem értesz ezen? - Kérdezi értetlenkedve. - Fű, fa jöhetett veled szembe, néha még bokor is, ha megtetszett neked, az ágyadban kötöttek ki. Nem akartam egy lenni a sok közül.

- Butaságokat beszélsz! Te mindig különleges voltál a számomra. - Simogatom közben selymes hajtincseit.

- Ne hazudj! - Emelkedik fel, majd leszáll rólam, és megpróbál minél távolabb kerülni tőlem. - Sose voltam „különleges"! - Mutat ujjaival idézőjelet.

- Ezt ugyan mire alapozod? - Kérdezem most már mérgesen.

- Még kérdezed? - Egyre dühösebb lesz, látom villámokat szóró tekintetében. - Emlékszel, amikor összevitatkoztunk P'Phayu miatt?

- Őszintén? Nem rémlik. - Vágok értetlen arcot.

- És még azt mondod, különleges vagyok! - Fujtat magában.

- A kákán is csomót keresel, ugye tudod? - Ülök fel az ágyon, és már keresem is a szétszórt ruháimat. - Régen is ilyen voltál! A semmi miatt húztad fel magad, és eltaszítottál! Most meg elmeséled, hogy te bizony kihasználtál. Mert, tudd meg, hogy kihasználtad a lehetőséget, mert kíváncsi voltál!

Gyorsan felrángatom a nadrágot és az ingemet, majd otthagyom. Főjön csak a saját levében, bevágom az ajtót és éppen a távozásra készülök, mire eszembe jut, ha most kilépek az ajtón, nem lesz több lehetőségem kibékülni vele. Tudom mennyire makacs, dacos tud lenni, és ha valamit a fejébe vesz, attól nem tágít. Elszámolok magamban nagyon lassan tízig, hogy a vérnyomásom is visszaálljon a normálisra, és visszamegyek. Nyitnám az ajtaját, de valami szipogásfélét hallok, és eluralkodik rajtam a bűntudat. Benyitok és teljesen ledöbbenek, ahogy Skyt meglátom az ágyon gubbasztani, szemeiből patakokban folyik a könny. A látványba a szívem is belefacsarodik.

- Sky! Gyönyörű angyalom, kérlek, ne sírj! - Megyek oda hozzá, és karjaim közé zárom.

Ő csak felnéz rám, azzal a ragyogóan tiszta, de mégis könnyáztatta angyali arcával, és átölel, de olyan szorosan, hogy levegőt is alig kapok.

- Visszajöttél? - Kérdezi teljesen kétségbeesett hangon.

- Hát persze, te kis buta! Nem tudnálak elhagyni, se most, se máskor! - Puszilom meg feje búbját.

- Pedig azt hittem! Volt már rá példa! - Szipog.

- Mikor? - Kérdezem.

- Akkor, amikor összevesztünk! Vagyis másnap! - mondja - Bocsánatot akartam kérni tőled, mert rájöttem, hogy hibáztam.

- Nem emlékszem. Nem kerestél. - Mondom vádlón.

- De igen! Csak te éppen egy lány szájába dugtad a nyelvedet olyan mélyen, hogy majdnem belefulladt! - Vágja hozzám.

Visszaemlékezem azokra az időkre, és lassan kezd derengeni valami.

- Te azt láttad? - Kérdezem döbbenten.

- Nehéz lett volna nem látni! Az iskola kellős közepén enyelegtetek!

- Talán féltékeny voltál?

- Én? Féltékeny? Kacagnom kell! - De mégsem teszi, csak fájdalommal tekintetében hajtja le fejét.

- Sky, én úgy sajnálom! Az csak azért volt, mert dühös voltam rád! Azon a csókon kívül nem történt semmi azzal a lánnyal! Esküszöm!

- És ha bármikor dühös leszel, akkor más után fogsz loholni? Hogy bízzak vagy bízhattam volna meg benned?

- Olyan fiatal voltam és meggondolatlan! A mai eszemmel biztos nem csinálnám! Látod! Most is visszajöttem! - Emelem fel fejét, és könnyed csókot lehelek ajkaira.

- P'Pai! Nem tudom, mit csináljak. Félek! Félek, hogy megunsz és mást fogsz keresni.

- Sky, most, hogy megvagy, semmi pénzért nem engednélek el! Annyira értékes vagy számomra, el se tudod képzelni! - Csókolom meg újra. - Elmeséljem neked, annak az estének a folytatását az én szemszögemből? - Mosolygok rá, hátha fel tudom vidítani.

Könnyes szemeivel rám néz, majd tenyerét mellkasomra helyezi, és hátralök. Újból kényelembe helyezem magam, és amint megvagyok, oldalamhoz fekszik és befészkeli magát. Karját átveti hasamon és szorosan tart.

- Hallgatlak. - Csak ennyit mond, és én mesélni kezdek.

„Éppen csak pár percre hunytam be szememet, hogy pihentessem, mielőtt visszamennék a vendégeimhez. Kellemes érzéssel tölt el az oldalamhoz simuló puha, törékeny test melege. Végül kicsit, megszunnyadok. Hirtelen riadtan ébredek fel, azt se tudom hány óra van, vagy hol vagyok. Szemeimet megdörzsölöm, majd ruháimért nyúlok és felveszem őket. Kicsit viseltesebb, mint a buli kezdetekor, de nem érdekel. Teszek egy lépést és érzem, hogy valami a talpamba szúródik. Lehajolok, és egy gyönyörű szép dísztű az. Akkor minden bevillan, az erkély, a szoba, az ágy. A hihetetlenül buja test, a hófehér karcsú test, az érzéki izzás mi köztünk volt. Ekkor tekintetemet az ágyra vezetem, és keresni kezdem azt az angyali teremtést, de nincs ott. Hol lehet?

Kettesével szedem a lépcsőfokokat, hogy minél hamarabb megtalálhassam álmaim vágyát. Nem is tudom, hányszor mentem körbe az épületben, minden sötét zugba bekukkantottam, de még csak nyomát se láttam. Teljesen kétségbe esek, mikor egy kellemetlen ismerős lép mellém.

- Oh, a nagy P'Pai vajon kit keres ilyen intenzíven? Talán engem? - Simít mellkasomra, mitől felfordul még a gyomrom is.

- Semmi közöd hozzá! - Ütöm el kezét testemről.

- Most miért vagy ilyen gonosz velem? Én csak segíteni szeretnék! De most, hogy ilyen gonosz vagy velem - dobol mutatóujjával mellkasomon - lehet, meggondolom magam!

- Som, ne játszadozz velem! Örülj, hogy itt lehetsz! Ha tovább szórakozol velem, elintézem, hogy sehová se hívjanak meg! - Fenyegetem meg.

- Jó, rendben! Megértettem! - Emeli fel kezét védekezően.

- Akkor, esetleg tudsz valamit? - Nehezemre esik, de kérdezem.

- Hát, akár tudhatok is! - Veszi elő bájvigyorát. - Kiről vagy miről lenne szó?

- Azt az illetőt keresem, aki Siggel volt.

- Oh, Erószról van szó? Ismerem. Elég sietősen és zilált állapotban távozott.

- Szóval elment? És mikor? Kivel?

- Úgy egy órája, és Siggel távozott.

- Ki ő? - Kérdezem türelmetlenül.

- Minden titoknak ára van!

- Mi lenne a tiéd?

- Hmm... Te! - Néz éhes tekintettel végig testemen. - Téged akarlak, az ágyamban.

- Felejtsd el! Nincs az az isten!

- Akkor nem tudod meg! - Mosolyog gúnyosan.

- Legyen. Tartsd meg magadnak! Nem vagyok megvehető, főleg nem egy ilyennek, mint te!

- Egy ilyen, mint én elmondja neked... - tétovázik - hogy az általad keresett személy sokkal, de sokkal közelebb állt hozzád, mint gondolnád.

- Ezt most nem értem! - Nézek rá teljes tanácstalansággal.

- Az már a te bajod! - Kacsint rám, és otthagy.

Kire utalhatott? Közel, hozzám? Egyedül csak P'Phayu áll közelebb, de őt felismerném, nem mellesleg egyáltalán nem az esetem! Még a gondolatra is megborzongok. Fúj! Soha!

Végül feladom, és a partira koncentrálok, de már nem tudom olyan jól érezni magam, mint előtte.

Másnap erős fejfájással ébredek, teljesen kótyagos a fejem. Felkelek, és a fürdőszobába megyek, ahol a másnaposságra való gyógyszert tartom. Letekerem a kupakját és egy hajtásra megiszom, ez majd segít rajtam. Gyorsan összeszedem magam, letusolok, felöltözök, és már indulok is barátom lakására. Ahogy odaérek, bekopogok, nem kell sokat várnom, mikor Sig álmos szemekkel ajtót nyit.

- Pai, miben segíthetek? - néz hátra - Hajnalok hajnalán.

- Már dél van! Ez most nem lényeg. - Sóhajtok egy nagyot. - Kérlek, mondd meg nekem, kivel voltál tegnap! Meg kell találnom őt. - Mondom kétségbeesve.

- Annyira szeretnék segíteni barátom! - Szánakozva néz rám.

- Akkor segíts! Nem kérek sokat.

- Nem tehetem, megígértem, hogy megtartom a titkát. - Mondja sajnálkozóan.

- Ne csináld! Kérlek!

- Csak annyit mondhatok, a kérdésedre a múltban találod a választ. Gondolkozz!

- Ezzel sokra megyek!

- Még egy kis segítség... A múltban nagyon akartad, de nem érted el. A jelenben eszedbe se jutott, de megkaptad. A jövő viszont, csak tőletek függ.

- Nem szeretem a találós kérdéseket.

- Sajnálom barátom, ezt neked kell megoldanod! - Veregeti meg vállamat. -Szeretnél még valamit vagy?

- Nem Sig, megyek. Épp eleget segítettél. - Felelem ironikusan.

Attól a naptól fogva minden nap a feladványon törtem a fejem, de nem jutottam messzire, így egy idő után feledésbe merült az én angyalom. Időről időre viszont eszembe jutott, amikor rejtett, féltve őrzött kincseim között keresgéltem, és kezembe akadt a legszebb dísztű, amivel valaha dolgom volt."

- Szóval kerestél? - Kérdezi hitetlenkedve.

- El sem tudod képzelni, hogy mennyire meg akartalak találni. - Suttogom kócos fürtjeibe.

Hátára fordítom és belenézek szemeibe, mi az örvénylő csokoládéra emlékezet. Majd ajkaira szegezem tekintetemet és megcsókolom. Olyan hevesen teszem, hogy érezze sóvárgásomat, vágyamat, a birtoklásomat teste és lelke felett. Pár pillanat múlva ugyanolyan intenzitással csókol vissza. Karját nyakam köré fonja, ujjait hajamba túrja, mire jólesően megborzongok. Kis idő után elszakadunk egymástól és homlokomat homlokának támasztom, majd megszólalok.

- Sky, ugye tudod, hogy most már nem szabadulsz tőlem?

- Pai, biztos vagy benne? - Kérdezi félve. - Mert ha nem, nem gond, csak mondd meg!

- Ennyire még semmiben sem voltam biztos!

- Jó. Tudomásul veszem, és ha döntöttem szólok.

- Ugyan min kell még gondolkozni? - Értetlenkedem.

- Rajtad és rajtam! - Szemei viszont a boldogságtól csillognak.

- Szóval így állunk! - Mosolyodok el - Akkor, hogy meggyőzzelek, gyere el velem a hétvégén randizni!

- Randizni? Mit tennél meg érte? - Vigyorodik el.

- Még az életemet is odaadnám!

- Rendben, alku elfogadva! - Csókolom meg, majd visszadőlök hátamra, és újra mellkasomra vonom.

Gondolatban már a hétvégét tervezem, mire egyenletes szuszogásra leszek figyelmes. Elfáradt szegénykém! Takarót húzok rá, és boldogan ölelem át. Most már megvagy, és nem engedlek el, csókolok bele fürtjeibe, majd én is álomra hajtom fejem.