Phayu

Egyenes háttal nézek ki irodám üvegfalán, gyönyörű a kilátás ebből a magasságból. Egy tízemeletes épület legfelső szintjén helyezkedik el az irodánk. Tágas, jól bevilágított, igényes, de letisztult helyiség. Közvetlen irodámból egyszerre látok le a Csaophraja folyóra és az őt átívelő Bhumibol hídra. Főleg az éjszakai kivilágítás fényeit szoktam élvezni. Lassan öt éve nyitottuk meg vállalkozásunkat Paijal. Éjt nappallá téve dolgoztunk, éjszakákba nyúlóan túlóráztunk, hogy vigyük valamire. Végül a belefektetett munka, energia meghozta gyümölcsét.

Odamegyek íróasztalomhoz, majd kényelmesen dőlök hátra székemben és elmerengek a múlton. Tíz év alatt sok minden tud történni az ember életében. Sikeresen leérettségiztem, utána felvettek a Kasetsart Egyetem építészmérnöki szakára, szerencsére Pai is odajött továbbtanulni üzletvezetés és marketing szakon. Kiváló tanulmányi eredménnyel szereztem meg diplomámat, ami segített az előrébb jutásban. Végül Pai és én összeraktunk egy nagyobb összeget és megalapítottuk vállalkozásunkat a Sermsongwittaya & Thitipong Ltd.-t., melynek fő profilja épülettervezés, kivitelés és értékesítés. Egyre szélesedik az ügyfélkörünk, így éppen új kollégákat keresünk tervezői csapatunkba. A feladatot rábíztam a HR-es kolleginára, válogassa ki a legmegfelelőbbeket, utána megnézem a jelentkezőket.

Már messziről látom, hogy kedves barátom-üzlettársam mosolyogva közeledik. Kopogás nélkül kinyitja ajtómat és belibben rajta. Felvont szemöldökkel figyelem szokatlanul mosolygós jó kedvét, nem tudom eldönteni, hogy ennyire jól telt neki az éjszaka vagy... Gondolataimat félbeszakítja...

- Phayu... Tudod miket tartok a kezemben? - Kérdezi kissé önelégülten.

- Nem, de szerintem mindjárt megtudom. - Felelem kissé derűsen. Nem tudom mi van vele, de teljesen el van varázsolva.

- Tudod, most voltam a HR-es kolleginánál. Csak egy pillantást akartam vetni a jelentkezőkre mielőtt leszelektálja őket.

- Pai, tisztában vagy vele, hogy nem a kinézetük alapján veszünk fel új kollégákat ugye? Az nagyon etikátlan lenne.

- Ha te mondod! Akkor már meg se mutatom ezt a két jelentkezőt.

Kíváncsian vonom fel szemöldökömet, nem értem izgatottságát.

- Na jó, add ide! Megnézem.

- Biztos, hogy akarod? Utána ne vádolj részrehajlással. - Mosolyog rám sejtelmesen, majd helyet foglal asztalom sarkán, kezembe adja a két mappát és rám szegezi tekintetét.

Félve óvatosan nyitom csak ki, és nem tudom, hogy a szemem guvadt ki először vagy az állam esett le. Hirtelen szívem kihagyott pár ütemet, ahogy emlékek tolulnak fel emlékezetemben.

- Rain Nuttarat. - Ejtem ki nevét halkan, attól félve, ha hangosan mondom ki, elillan akár a szél.

Mereven nézem az önéletrajzához csatolt fényképet, szinte semmit se változott. Végül összezárom a mappát, és előre tekintek.

- Pai, hány éve is? - Kérdezem.

- Már tíz éve... - Vereget hátba szomorúan.

- Olyan rég?

- Igen, de nézd meg a másikat is. Ajánlom.

Gyorsan eleget teszek kérésének, és meglepődök, Sky Chaijinda, Pai mumusa. Emlékszem, hogy kerülgette őt, mindenáron be akarta cserkészni, de valahogy nem sikerült neki. Mai napig tüske maradt a szemében, ő volt az egyetlen ember, aki nemet tudott mondani a nagy Prapai Sengngainak.

- Most magadra hagylak, jól gondold át. Szóltam a HR-es Ple-nek, hogy várjon a további keresgéléssel.

Bólintok és magamra hagy gondolataimmal. Újból kinyitom Rain mappáját, nem akarok hinni a szememnek, tíz év után újra előttem van, még ha csak fényképen is. Végighúzom rajta ujjamat, majd elmosolyodok. - Nem sokat változtál. - Suttogom. Átolvasom adatlapját, úgy látom visszaköltözött Bangkokba, de nem a régi házukba. Végül is felnőtt férfi, jó hogy nem a szüleivel él. Vagy esetleg...Nem az nem lehet? Gyorsan kikeresem a családi állapotát. Egyedülálló. Hatalmas kő esett le szívemről, valósággal megkönnyebbültem. Tanulmányi eredményei nem sokkal maradnak el az enyémtől. - Szóval mit csináljak most Rain Nuttarat? Mi lenne a legjobb döntés? Hmm. - Nézegetem a képét, végül emelem a kagylót és tárcsázok.

- Ple, ne keress mást, megtaláltuk az új alkalmazottakat.

- ...

- Igen, hívd be őket, elbeszélgetésre.

- ...

- Nem majd te intézed, faggasd ki őket, majd vedd fel. Ránk most nem lesz szükség.

- ...

- Igen, bármit is mondanak, bármennyit is kérnek, fogadd el. Őt akarom, vagyis őket.

- ...

- Intézd el! Köszönöm.

Leteszem a kagylót és átnézek Paihoz. Szerencsére az irodánk egymás mellett van és plexiből vannak a falai, így elég csak átpillantanunk egymáshoz, ha szeretnénk valamit a másiktól. Pai észrevesz és elmosolyodik, lazán átsétál és leül az egyik fotelbe.

- Szóval döntöttél.

- Igen, meghoztam a döntést.

- És? - Kérdezi kíváncsian, mivel döntésem valószínűleg rá is kihatással lesz.

Tudom, hogy mennyire szeretné, ha felvenném Skyt. Mivel élete legnagyobb kudarcának tartotta, amíg ki nem köszörüli a csorbát, nem nyugodhat. Legalábbis próbálja erre fogni, de emlékszem, mennyire szeretett volna a közelébe kerülni még középiskolában, és az nem azt bizonyította, hogy csak egy futó kapcsolatot szeretett volna. Nem, annál jóval többet, de ahogy az én kapcsolatom hamvába holt, úgy az övé is.

- Szóltam Plenek, hogy hívja be interjúra őket, és bármit is kérnek, adja meg nekik.

- Biztos vagy benne? A múltkor is megszenvedted? - Kérdezi félve barátom, nem szeretné, ha újra megsérülnék.

- Az élet miről szóljon, ha nem a második esélyekről? Ki tudja, lehet most az egyszer szerencsém lesz, és jól fog alakulni. - Mosolygok rá biztatóan, pedig én se tudom, mi lesz.

- Igazad van. Végül is mi történhet?

- A legrosszabbon már túl vagyok, mitől féljek? - Nevetek fel játékosan.

Tisztában vagyok azzal, hogy ez hatalmas kihívást fog jelenteni nekem, de megéri. Ha Rain olyan, mint régen akkor nagyon sok boldog pillanatot fog nekem okozni, és ezekre határozottan szükségem van.

Kinézek az iroda első részére, szemügyre veszem majd így szólok.

- Pai, szólj a belsőépítészes csapatnak, hogy holnapra biztosítanak pár embert. Átalakítjuk s belső teret.

Az elkövetkező két hétben komoly átalakításon ment keresztül irodánk. Munkatársaink ezen idő alatt igyekeztek otthonról dolgozni, és csak nagyon szükséges esetben bejönni, amiért nem lehetek elég hálás, év végén el ne felejtsem megjutalmazni ezért is őket. Bejárat mellett balra kapott helyett a titkárnőnk, nem fog neki nagyon örülni, hogy ilyen messzi, de legalább megkímél a folytonos csicsergésétől. Félreértés ne essék, imádom, de nagyon zavaró tud lenni munka közben. A titkárság mögött lett a konyha és a mosdó elhelyezve. Az íróasztalával szemben elhelyeztettem egy szürke sarokülőt dohányzóasztallal ügyfelek részére. Minél kényelmesebbé szeretném tenni a várakozásukat, ez előnyünkre is válik. Az iroda túlsó végében van a mi irodánk, szerencsére ezeket nem kellett szétbombázni. Velem szembe fognak helyet foglalni a tervezők külön kis szigeteken. Közvetlenül az irodám előtti szigetet üresen hagyom Rain és Sky számára, szem előtt kell őket tartani. Az övékén kívül még 3 sziget kapott helyet.

Pai irodájával szemben egy szigetet a marketinges munkatársai kaptak, kettőt pedig az építésvezetőink. Azt hiszem meg is leszünk. A falakat nagyon világos krémszínűre festettük, hogy melegséget sugározzanak magukból, illetve az ügyfelekre is jó hatást gyakorolnak. Mindent értük!

Mindenhol sötét tölgy színű bútorokat helyeztünk el, szerencsére többsége már megvolt, így csak párat kellett hozzá csináltatni. Minden egyes kollégának új forgószéket is hozattam.

Két hét leteltével büszkén futtatom végig szemeimet megújult irodánkon, miután a kollégáim berendezkedtek új helyükre hazaengedtem őket. Holnaptól újult erővel vessék bele magukat a munkába.

- Végre vége, már kezdtem nagyon unni! - Sóhajt fel Pai.

- Így már tökéletes. A célnak megfelel. - Jelentem ki büszkén, karba tett kézzel.

- Mikor kezdenek?

- Jövőhét hétfőn, addig lesz időnk belakni a helyet!

- Hát jó sokat fektettél bele.

- Ne aggódj, ebben a te részed is benne van.

- Hé, erről nem volt szó!

- Hidd el nekem, a cél szentesíti az eszközt, ráadásul ez lesz életünk legjobb befektetése.

Számoltam visszafelé a napokat, úrrá lett rajtam az izgatottság. Vajon mennyire fog meglepődni? Utálni fog? Felmond? Mennyire változott meg? Ezer és ezer kérdés kavargott fejemben. Végre eljött a nap. Felöltöztem normálisan, fekete farmernadrág, hozzá világoskék ing, fekete bőrkabáttal. Lábbelinek egy fekete csatos bakancsot választottam. Hajam hosszabb része a vállamig ér, amit most kontyba rendeztem. Fülembe egy apró kristály fülbevalót teszek, de csak az egyik oldalon. Megszemlélem magamat a tükörben, igen, határozottan férfiasan tökéletes. Elmosolyodok és boldogan nézek a mai nap elébe. Felveszem a bukósisakomat és megülöm az APRILIA RS660-as motoromat. Leginkább ezzel járok dolgozni, mert így nem szorulok be a dugóba. Viszonylag gyorsan meg is érkezek, majd felmegyek a lifttel. Már ott várakozik rám Pai is. Megnézem az időt, elmúlt kilenc, már mindenkinek meg kellett érkeznie. - Oké, rendben Phayu, szedd össze magad! Itt a te lehetőséged! Ideje színre lépni! - Mély levegőt veszünk és belépünk az ajtón. Elindulunk hátra, az irodáink felé. Olyan mintha kifutón vonulnánk végig, Pai mögöttem van, de csak egy lépéssel lemaradva. Mindenkinek köszönünk, de csak felületesen, nem nézünk senkire se, mert akkor minden magabiztosságunk elszállna. Érzem, minden szempár ránk szegeződik. Hallom, ahogy csörömpölnek, sóhajtoznak utánunk, de mi csak megyünk előre megállíthatatlanul. Mert tisztában vagyunk azzal, hogy ezt a csatát mi fogjuk megnyerni... Pontosabban, nekünk kell megnyerni.