Sky

Végül elment, tényleg elment. Azt hittem, meggondolja magát, de mégis miben reménykedtem? Ő Rain! Ha valamit a fejébe vesz, attól nem tudod eltántorítani. Azt hiszem, ebben az esetben nem is lett volna szabad bármire is rábeszélni, hagyni kellett magának meghoznia a döntést. Még ha iszonyatosan fog hiányozni is, mert hát már most hiányzik. Elszakították tőlem, és mindez P'Phayu hibája. Nem fogom neki megbocsátani, hogy egy ennyire jólelkű, kedves srácot kihasznált, megvezetett. Na, fesd falra az ördögöt! Gyorsan az ellenkező irányba veszem utamat, próbálom lerázni, már amikor azt hiszem, hogy sikerült, valaki megragadja a vállamat. Unott arccal megfordulok, majd mérgesen rámordulok.

- P'Phayu! Most meg mit akarsz?

- Sky, kérlek, csak hallgass meg. Ennyit kérek. - Néz rám könyörgő szemekkel, szánalmas.

- P', nem érdekel a mondandód. Tartogasd másnak!

- Kérlek, ha meghallgatsz, jövök neked eggyel!

- Abból ugyan nem kérek. Még rám is valami bajt hozol.

- Addig nem engedlek el, amíg igent nem mondasz. - Jelenti ki P'Phayu határozottan karba tett kézzel.

- Hát jó, ma ebédszünetben, a szokott helyen. - Fújtatok egyet.

- Legyen inkább a kantinban! - Kéri kedvesen.

- Ah, legyen. Csak hagyjál már békén! - Azzal hátat fordulok, és otthagyom.

Levedlem közönyös álarcomat, és szomorúan ballagok a termünk felé. Leülök a helyemre, felveszem a legszigorúbb arcomat, hogy még véletlenül se jusson eszébe még a tanárnak se hozzám szólni. Mivel összpontosítottam az órákon, így sikerült a kellemetlen körülményeket száműzni fejemből. Amint eljött a szünet, fájdalmasan bevillant Rain hiánya. Ha lehetséges ez még jobban feltüzelte amúgy is felettébb rossz hangulatomat.

Végül eljött az ebédidő, így kénytelen voltam az ígéretemhez híven elmenni a kantinba. Odaérve meg is láttam P'Phayut a legeldugottabb asztalnál ülni, nagy levegőt veszek, és odamegyek hozzá. Legalább gyorsan letudom, így hamarabb fogok szabadulni. Fapofával leülök vele szemben, majd kérdő tekintettel ránézek.

- Eljöttem, mondhatod.

- Sky, köszönöm, hogy eljöttél.

- Ne udvariaskodjunk, nem szeretem!

- Rendben, hol is kezdjem.

- Az elején, vagyis a mondandód elején. Rain verzióját, mint sejted tudom. - Dőlök hátra és keresztbe fonom karjaimat. Szeretném éreztetni, hogy nincs könnyű dolga.

- Olyan kínos erről beszélni... - Mondja küszködve.

- Nem kötelező, el is mehetek. Az lenne a legjobb, hogy őszinte legyek. - Már állnák fel, de nem engedi.

- Hát akkor kezdem is. Szóval... Semmi sem az, aminek látszott. - Tördeli ujjait, amennyire én látom, nagyon kétségbe van esve. - Azon a napon, tisztázni akartam a dolgokat Rainnel, pont őt kerestem, amikor belefutottam Somba.

- Hallgatlak. - Biztatom, hogy folytassa.

- Nem tudom miért akkor és miért ott csinálta azt a jelenetet. Hidd el! Nem kértem, hogy legyen a barátom. Sőt! Akkor már eszembe se jutott. Csak Rainre tudtam gondolni. - Szomorodik el. - Végül előadta azt a színjátékot, én meg annyira megdöbbentem, hogy szólni se tudtam. Főleg amikor azt az átkozott levelet lebegtette. Higgy nekem, nem én írtam! Semmi közöm hozzá!

- Akkor mégis ki? - Kérdezem kétkedve. Valamiért elbizonytalanodtam, nem akarok hinni neki, de mivel realista ember vagyok, ki kell derítenem az igazat.

- Som volt az! Kérdőre vontam, és a szemembe nevetett! Mindennek lehordott. Az se érdekelte, kin kell keresztülgázolnia, mivel a tulajdonának tekintett.

- Ne mondd ezt, felháborító. Somot hibáztatni a saját hülyeséged miatt. Mindennek van határa! Örülök, hogy Rain kikerült a hatásod alól! - Felállok és otthagyom, nem hallgatom. Som a barátunk, nem tenne ilyet. Ugye nem tenne? Remélem, hogy nem.

Elegem van mára a mai napból, nagyon elfáradtam testileg és lelkileg is. Ráadásul végtelenül hiányzik Rain, remélem, jó napja van. Ahogy kiérek az iskola kapuján egy kellemetlenkedő ismerősbe futok bele. Ez nem lehet igaz! Elátkoztak...

- Kedves Sky! Rád vártam, ugye hazavihetlek? - Reménykedően rám mosolyog.

- Felejtsd el P'Pai! Nem szeretnék veled menni. - Próbálom magamat türtőztetni, de már a kifakadás szélén álltam.

- Ha hazavihetlek, nem nyaggatlak tovább. Áll az alku? - Mosolyog rám a legszédítőbb mosollyal, amit valaha láttam.

Zavaromban megrázom a fejemet, hogy magamhoz térjek. Nem csábíthat el, nem hagyhatom magam, ő se jobb a másiknál.

- Rendben, hazavihetsz... De utána békén kell hagynod!

- Megígérem. - Jelenti ki az orra alatt. - A mai napra legalábbis.

- Tessék? Nem hallottam tisztán!

- Semmi, semmi. Indulhatunk? - Nyitja ki nekem az ajtót, én meg duzzogva ugyan, de beszállok.

P'Pai megkerüli a kocsit és ő is beszáll, majd elindulunk hazafelé. Az üvegnek támasztom a fejem, és próbálom eltakarni arcom pirulását. Annyira zavarba tud hozni, hogy az hihetetlen. Kis idő múlva megáll a házunk előtt az autóval, kinyitom az ajtót, már majdnem kiszállok, mikor megragadja karomat és visszahúz.

- Sky! Most tényleg csak így itt hagysz? Se puszi se pá? -Kérdezi vigyorogva.

- Mégis mit vársz tőlem? - Kérdezem értetlenül.

- Hát ezt. - Megragadja a tarkómat, közelebb húz és ajkamra tapad.

Mégis mi történik? Gyomromban a pillangók ezerfelé röppennek. Lassan kényeztet, hívogatva, hogy besétáljak a csapdájába. Kezemet mellkasára teszem, próbálom ellökni, de szorosan tart, nehogy mozdulni tudjak. Ujjaim alatt kemény izmokat érzek feszülni, melyeket játékosan végigsimítok. Végül engedek neki, és engedélyt adok, hogy belépjen barlangomba. Nyelve gyorsan siklik, nem tűr ellenállást, mintha leigázásra született volna. Feltérképezi szám belsejét, majd miután teljesen birtokba vette, érzem ahogy végigsimít nyelvemen reagálásra késztetve. Bátortalanul reagálok, de most már nem akarok visszakozni, tarkójára csúsztatom kezemet és még jobban összetapasztjuk ajkainkat. Testemen eddig ismeretlen apró kis áramütések áramlanak keresztül. Rászánom magam és most én hatolok be az ő szájába, olyan édes érzés, kicsit lassít tempóján, hagyja, hogy felfedezzem. Megpróbálom visszahúzni nyelvemet, de nem engedi lassan szívni kezdi, mire én visszaengedem és vad játékba kezdünk. Pár hosszú perc után sikerül csak elválnunk, kicsit bizonytalanul belenézek vágytól fátyolos tekintetébe.

- P'Pai...Ez most mi volt? - Kérdezem bizonytalanul.

- Már régóta meg akartam tenni, csak valahogy olyan távolságtartó vagy! Nehéz a közeledbe férkőzni.

- Oh, értem.

- Egyébként meg akartam köszönni, hogy beszéltél Phayuval. Sokat jelentett neki! Remélem, átgondolod a dolgokat.

- Most már mindent értek! Azt hitted, ezzel a kis műsoroddal ellágyulok? Hát nem! Te se vagy jobb a többieknél! Mindent a saját hasznotokra akartok fordítani! - Gyorsan kipattanok a kocsiból, de mielőtt becsuknám az ajtót, hozzávágom: -Tudod mit, felejtsd el, hogy ismersz! Ne keress többet! Ne írj, ne hívj! Nézz levegőnek! - Azzal otthagyom a döbbent P'Pait és vissza se nézek.

Másnap reggelre se javult a hangulatom, ezen az se javított, hogy átrágtuk a dolgokat Rainnel. Szerinte csak félreértettem Pait, és nem akart semmi rosszat tőlem. Túl hamar felkaptam a vizet, még azt se hagytam, hogy megmagyarázza a dolgokat. Erre kicsit elszégyellem magam, azt hiszem, bocsánatot kellene tőle kérnem, úgy az igazságos. A délelőtti szünetekben folyton P'Pai-t kerestem a szememmel, szerettem volna túlesni a nehezén, mivel egyre nagyobb bűntudatot éreztem.

Elérkezett az ebédidő, elfoglaltam szokásos helyemet a tölgyfa alatt. Nos kit fújt felém a szél? Kedvesnek nem éppen nevezhető barátomat, Somot.

- Régen láttalak. - Mondom neki, kicsit durvábban, mint akartam. Azt hiszem, kezd mindennel teli lenni a hócipőm. - A barátodat hol hagytad?

- Kicsodát? - Kérdezi ártatlan szemekkel.

- P'Phayut, ki mást?

- Ja, hogy őt... Szóval meggondoltam magam. Mégsem leszek a barátja.

Ez kezd érdekes lenni, mi történhetett? Megpróbálom óvatosan kifaggatni, hátha meg tudom az igazságot.

- Miért, mi történt?

- Tudod, Rain miatt. Nem tudom elviselni a gondolatát, hogy miattam ment el. - Sóhajt fel. - Pedig olyan szép levelet kaptam P'Phayutól.

Kutat táskájában és előhúzza azt az átkozott levelet, majd átnyújtja nekem. A kíváncsiság úrrá lesz rajtam, ezért kézbe veszem és megnézem. Érdekes, a tinta végig el van maszatolva. Mintha balkezes írta volna, tudtommal P' pedig jobbkezes. Hmm... Jobban megvizsgálom, eszembe jutott, hogy nálam van Som egyik nyelvi füzete, gyorsan előveszem és összehasonlítom vele. Ahogy megláttam, leesett a tantusz. Nem lehet igaz. Ugyanaz a maszatolás, ugyanaz az a betűforma, minden passzol. Fájdalmasan nézek Som szemébe, olyan jó barátok voltunk már egészen kicsi korunk óta, mi hárman.

- Miért kellett ezt tenned?

- Mire gondolsz Sky? - Még mindig ártatlannak tetteti magát.

- Erre! - Tolom elé a szerelmes levelét és a füzetét egyszerre.

Azt hiszem sikerült meglepnem, és ahogy kezdett neki derengeni, úgy változott át az arckifejezése a kedves, ártatlan arc egy dölyfös, beképzelt valakivé, akiből csak úgy sugárzott a felsőbbrendűség.

- Végül rájöttél. Gratulálok! - Tapsol önelégülten tenyerével. - Tényleg nem kellett hozzá sok idő!

- Miattad történt minden! Nem gondoltál bele milyen lavinát indítasz el? - Remegve állok fel.

- Ugyan, kit érdekel. Majd elfelejtődik. - Von vállat.

- Ahogy te is az emlékeimben. Ennyit ért a barátságunk. - Hátat fordítok és otthagyom.

- Ugyan Sky, tudom, hogy visszakönyörgöd majd magad! Újra a barátom akarsz lenni! - Kiálltja utána, de még a fáradtságot se veszem, hogy válaszoljak.

Az órák után leülök az iskola udvarán lévő szökőkút szélére. Várom P'Phayut, mert tartozom neki annyival, hogy elmondjam, rájöttem az igazságra. Nemsokára meg is jelenik a látókörömben, intek neki, hogy jöjjön közelebb.

- Szia P'Phayu! Ülj le kérlek.

- Szia! - Köszön szomorúan.

- P' tartozom neked, rájöttem... Sajnálom.

- Végre hiszel nekem? - Csillan meg szemeiben a remény.

- Igen, és mérhetetlenül sajnálom a történteket. Téged is és Raint is. - Lógatom az orrom.

- Köszönöm, azt hiszem, már ez is haladás.

- Határozottan, és P'...

- Igen? - Néz rám.

- Semmi, majd később beszélünk. - Felállok, mert a távolban meglátom P'Pai alakját, és akkor már letudom a vele való bocsánatkérés is.

Majdnem odaérek hozzá, csak pár méter választ el egymástól, mikor egy lány jelenik meg a semmiből és P' karjaiba veti magát, végül megcsókolja. P' szorosan átöleli és a lánnyal együtt felnevet. A döbbenettől földbe gyökerezik a lábam, elnehezül a szívem és nehezen veszek levegőt. Szerencsére P'Pai nem vesz észre, így gyorsan elhúzom a csíkot. Ennyit róla, nem érdemelte volna meg bocsánatkérésemet. Kihúzom magam és felszegett állal elindulok az iskola kapuja felé. - Jegyezd meg Sky, sose bízz senkiben, aki közeledik hozzád. Nem gondolják komolyan, csak ki akarnak használni.- Ezzel lezárom a történteket és minden érzést, ami bennem volt eltemetem magamban, a legmélyebb, legsötétebb részembe, hogy soha senki ne tudja felszínre hozni. Raint is meg kell védenem ezektől a hatásoktól. Hiába tudom az igazat, ha elmondanám neki, újra összetörne, és ezt nem hagyhatom. Nem tud most már visszaköltözni, ezt nem tudja visszacsinálni. Legjobb lesz, ha eltemetem magamban. Sajnálom P'Phayu, tényleg, de nem akarom, hogy Rain tovább szenvedjen. Ezekkel a gondolatokkal lépek ki az iskola kapuján, egy szebb jövő felé.