Rain

Szomorúan dőlök a teherautó párás ablakának. Egy hét alatt sikeresen felfordult az egész életem, pedig nem így terveztem. Tisztában voltam vele, hogy el kell költöznünk, a családdal megbeszéltük. A nagymamám sajnos már nincs olyan állapotban, hogy egyedül éljen, és ott van a családi vállalkozás is. Különböző fűszerek exportálásával és importálásával foglalkozunk, nagyon érdekes terület, de csak messziről, engem nem tud lázba hozni. Idő kell még a szüleim átveszik, és ha már minden gördülékenyen megy, át fogják telepíteni az egész céget Bangkokba. Ha ezzel megvannak visszaköltözünk, és folytatjuk tovább megszokott életünket. Ez csupán csak pár évet vesz majd igénybe.

Viszont a szüleimmel abban maradtunk, hogy én itt maradok és beköltözök a kollégiumba. Ők is tisztában vannak azzal, hogy mennyire jó az az iskola ahová járok, megfelelő képzéssel, illetve remek lehetőségeket biztosít a továbblépésre. Így maradhattam volna a barátaim közelében, a megszokott környezetben és P'Phayu közelségében.

Végül én döntöttem úgy, hogy velük megyek. Nem volt maradásom azok után, amik történtek az iskolában. Nem akartam folyamatosan azt látni, hogy P'Phayu és Som enyelegnek, turbékolnak, kényeztetik egymást. Rosszul érintett volna, hogy Som kap meg mindent, amit magamnak akartam. Köszönöm, ebből nem kérek. Szüleimnek persze nem ezeket az okokat hoztam fel, mert akkor valószínűleg nemet mondtak volna. Arra hivatkozva, hogy ne legyek gyerekes, nőjek fel, higgyem el, hogy elmúlik stb...stb...stb. Félig-meddig őszinte voltam, hogy szeretnék több időt tölteni a nagyival, amíg van rá lehetőségem, ami igaz is. Ráadásul tőlük se szeretnék hosszú időre elszakadni, amit megértettek, talán még örültek is neki, hogy ragaszkodom hozzájuk.

Szerencsére az egész hetet itthon töltöttem, hogy össze tudjam pakolni a szükségem dolgaimat a hétvégéig. Sky segített benne, és még lelkileg is támogatott, amire most a leginkább szükségem volt. Nemhiába, ő a legjobb barátom, csak rá számíthatok. Végtelen órákat töltöttem zokogással az ágyamban, nem kérdezett semmit, csak némán támogatott. Amikor kellett ételt és italt hozott, belém erőltette, mert magamtól bizony semmi se jutott volna a szervezetembe. Mikor már sikerült viszonylag megnyugodnom, kiöntöttem neki a szívemet. Elmondtam az elejétől fogva történetemet, hogy mikor figyeltem fel rá, mikor beszéltünk először, miket mondott. Hogyan alakult a kapcsolatunk a továbbiakban, miért is csókoltam meg, miért duzzogtam, amikor nem szóltam hozzá majd egy hétig. Végül, azt is, hogy meghívtam magamhoz, majd megkértem, aludjon nálam. Enyhén zavarba jött, de nem bírta ki és rákérdezett, esetleg történt-e más is közöttünk. Zavaromban elpirultam, elbújtam a takaró alatt, és onnan mondtam meg neki az igazat. Mire lehúzta rólam a takarót és rám nézett nagyon komoly tekintettel. Nem tett rosszindulatú megjegyzést, nem szidott le, csak magához húzott és megölelt. Pont erre volt szükségem, feltöltött energiával, ami arra volt elég, hogy a nap hátralévő részében tovább tudjam sajnálni és sajnáltatni magamat. P'Phayu egész nap hívogatott, üzenetet küldözgetett, amit Sky megunt és kikapcsolta a telefonomat, majd eldugta, nehogy kapcsolatba lépjek vele. Azt is mondta, P' nem érdemel meg engem, mivel Somot részesítette előnyben. Egyéb rossz jelzővel nem illette, mert tudta, hogy fájna nekem, hiába tette azt, amit tett. Attól még érzéseim vannak iránta, és nem elég pár nap, hogy túllendüljek rajta. Soha eszembe se jutott, hogy a szerelem ennyire fájhat.

Feleszmélek révedezésemből, és figyelem a mellettünk elsuhanó színtelen tájat. Illik a hangulatomhoz, minden szürke, ködös, borús. Azt hiszem, mindjárt leszakad az ég, és mire kigondolom, már cseperegni is kezd. Igen, még ez hiányzott. Fújom fel pofikámat, majd kieresztem jó hangosan a levegőt. Érzem a telefonom rezgését, valószínűleg üzenetet kaptam Skytól, előveszem és megnézem.

- Akiről nem beszélünk, keresett.

- Mit akart? - Pötyögöm remegő ujjakkal.

- Téged...

- Ne mondj semmit.

- Nem fogok.

- Köszönöm.

- Nem akarok beleszólni, de eléggé kétségbeesett volt.

- Megsajnáltad?

- Jaj dehogy, tudod, hogy csakis melletted állok!

- Annyira szerencsés vagyok.

- Az bizony! Majd írj, ha berendezkedtél.

- Mindenképpen.

Egy óra múlva megérkeztünk Chon Buriba, a nagymamám házához. Jól megölelgetett majd betessékelt a házba. A költöztetők behordták az előszobába a dobozainkat majd elmentek. Az alsó szinten kaptam egy szép tágas szobát, majdnem olyan, mint ami otthon van. Kipakoltam a könyveimet az asztalra, ruhákat a helyükre, már éppen végeztem volna, mikor megláttam az utolsó nagyobb dobozt. Odamentem és kinyitottam, a párnáim voltak benne. Sóhajtva rádobáltam az ágyra, mikor már elfogytak, elkezdtem rendezgetni őket. Csak az ágy jobb oldalára rakosgattam, mivel még bennem élt P'Phayu kérése. Az ő oldalát szabadon hagytam, oda nem kerülhetnek párnák. Az az ő helye. Orromat lógatva mászok fel, lefekszem egy párnát átölelve, és utat engedek könnyeimnek. Már most hiányzik, pedig képtelenség, ha azt vesszük nem is töltöttünk egymással olyan sok időt. Rá kellett jönnöm, a szerelemnek nincs időkorlátja, az érzés csak jön és megy. Jelen pillanatban azért könyörgök, hogy minél hamarabb menjen el tőlem, a lehető legmesszebbre. Hirtelen eszembe jut az ajándék, amit Skyt csúsztatott kezembe búcsúzásunkkor. Felállok és előkeresem táskám aljából, egy lapos doboz szépen becsomagolva. Kicsomagolom kedvetlenül, majd megforgatom a dobozkát. Vajon mi lehet benne? Felnyitom a fedelét és elcsodálkozok. Egy fekete kaucsukgumiból készült karkötő néz velem farkasszemet, rajta egy gravírozott fémlappal. Közelebb hajolok, hogy meg tudjam nézni, mi is van rá gravírozva. Meglepetésemre eltátom a számat, mivel egy tornádó van rajta háttérben egy felhővel amiből hullanak az esőcseppek. Újra könnyek tolulnak szemembe a meghatódottságtól, abba hagyhatnám már lassan, többet sírok mint egy lány. Megtörlöm a szememet, majd jobban megszemlélem az ajándékot, finom munka, semmi hivalkodó. Felteszem a csuklómra, szerencsére tökéletes ráillik. Megfordítom a dobozt és egy papírdarab esik ki belőle, az alábbi felirattal:

„ Az első szerelemre emlékezni kell, még ha fáj is. Idővel jobb lesz.

Barátod: Sky."

A meghatódottságtól előkapom a telefonomat, és már írok is neki.

- Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Te vagy a legjobb!

- Miért eddig talán ez kérdés volt?

- Viccen kívül, imádom, annyira szép.

- Tudtam, hogy tetszeni fog. És Rain, csak a jóra emlékezz.

- Mindenképpen, nemsokára találkozunk.

- Igen, nemsokára. Majd írj ha berendezkedtél.

- Már megvagyok vele.

- Gyors vagy!

- Más dolgom sincs!

Mosolyogva teszem el a telefonomat, végre van egy kis élet bennem, és ez a karkötőnek köszönhetem, na meg Skynak. Elgondolkozok terveimen, hosszú út vár rám, elvégzem a középiskolát, ráfekszek a tanulásra, jó jegyeket kell szereznem. Úgy tervezzük Skyjal, hogy érettségi után felvételezünk a Chulalongkorn Egyetem Építészmérnöki szakára. Mindkettőnk nagy álma ott tanulni és az egyetem elvégzése után szeretnénk egy helyen dolgozni. Legalább lesz, ami eltereli figyelmemet P'-ről, és már megint itt tartok. Megforgatom a csuklómon a karkötőt és azt érzem, valamilyen biztonságot ad, azt sugallja, hogy nem vagyok egyedül.

Hosszú volt ez a hétvége, segítettem szüleimnek is berendezkedni, sokat beszélgettem nagymamámmal. Volt mit bepótolni, olyan jól esett. Kérdezett az iskoláról, barátaimról, továbbtanulási terveimről, és hogy voltam-e már szerelmes. Az utolsó kérdésének megválaszolásakor elakadtam, nem jutottam szóhoz, mert nem tudtam, mit mondjak. Ő csak kedvesen megfogta a kezem, megsimogatta, majd azt mondta, hogy amikor készen állok, elmesélem neki. Ezért hálás mosollyal ajándékoztam meg.

Holnapra előkészítettem a tankönyveimet, ruháimat, az órán beállítottam az ébresztőt, nehogy elkéssek már az első napomon az új suliból. Fáradtan nyúlok el az ágyamon és nyomkodom a telefonomat, szokás szerint. Ezzel teljes mértékig el tudom terelni figyelmemet. Üzenetem érkezik, méghozzá attól a személytől, kitől egyszerre dobban hatalmasat és hullik darabokra meggyötört szívem.

- Rain, tudom, hogy nem szeretnél velem beszélni, de kérlek, hallgass meg. Semmi sem az, aminek gondolod.

- Félreérted a helyzetet, de tényleg!

- Könyörgöm, válaszolj. Találkozz velem! Elmegyek a világ végére is, ha kell.

Küldött egy képet, ahol könyörgő kiskutya szemekkel néz a kamerába, haja kócos, összevissza áll, mint mikor mellettem ébredt azon a bizonyos reggelen. Szemeiből süt a fájdalom, vajon ez őszinte vagy csak megjátssza magát? Úgy szeretném, ha igazi lenne, de nem az. Észrevétlenül megsimogatom a telefonom kijelzőjét, majd mielőtt meggondolnám magam, gyorsan lementem a képet. Ez lesz az én kis titkom, legalább lesz róla egy képem. Újra csipog az az átkozott telefon.

- Ugye szeretnél látni? Találkozni velem?

- Rain, ne csináld ezt...Kérlek!

Én nem bírom tovább, fáj olvasni könyörgő üzeneteit, nem hiszek neki, újra sírni volna kedvem, amiből többet nem kérek. Így egy rövid és velős üzenettel válaszolok.

- Ne keress többé.

Az összes elérhetőségi lehetőséget megszüntetem P'Phayuval kapcsolatban, mindenhol letiltottam. Most fáj, de idővel javulni fog ez az érzés, és majd elfelejtem. Legalábbis ebben reménykedek.

Az életünk során rengeteg rossz döntést hozunk, de talán helyre lehet hozni őket, talán nem. Nem tudom eldönteni, hogy én jól vagy rosszul döntöttem. Lehet meg kellett volna hallgatnom a magyarázatát? Csak egy esélyt, ki tudja mit akart mondani. Most már késő. Megígértem magamnak, hogy hátrahagyom a történteket és P'-t is. Igaza volt Skynak, csak a szép dolgokra kell emlékezni, és akkor nem marad keserűség a szívemben. Optimistán nézek a holnapi nap elé, egy új kezdet reménye. Kíváncsi vagyok, mit fog hozni a jövő.