Phayu

Azt hiszem, most nagy bajban vagyok. Először is tisztáznom kell Sommal, hogy mégis mi volt ez az egész. Ahogy feloszlott a tömeg, megragadtam Som karját, és a legközelebbi helyiségbe vonszoltam. Kinyitottam az ajtót, betaszítottam rajta végül hangosan bevágtam a hátam mögött úgy, hogy abba még az ajtótok is beleremegett. Újra megragadtam Somot és a falhoz löktem, csak úgy nyekkent belé.

- P'Phayu, mit csinálsz? - Kérdezi ártatlan szemekkel.

- Inkább én kérdezem, hogy mi a fenét művelsz? Mi volt ez az egész? Azt a levelet nem is én írtam!

- Hát nem ezt akartad? Én csak megadtam neked, amire vágytál.

- Mondtam neked, akár egy szóval is, hogy mire vágyom?

- Nem kellett mondani, kitaláltam! Nyilvánvalóan rám. - Mosolyodik el önelégülten.

- Én nem akarok tőled semmit!

- Ez most már lényegtelen. Buktad a dolgot.

- Miről beszélsz? - Nézek rá kérdő szemekkel.

- Nehogy azt gondold nem vettem észre, hogyan nézel Rainre! Mindig olyan kedvesen, szeretetteljesen pillantasz rá, minden rezdülését követed!

- Talán féltékeny vagy?

- Féltékeny én? Dehogy! Ne nevettess már. - Beképzelten elmosolyodik. - Mégis, hogy gondolhatod, hogy egy olyan fiú, mint te kellene nekem? Szánalmas vagy.

- Akkor mégis miért? - Kapkodok levegő után, lassan forogni kezd velem a világ.

- Nagyon egyszerű! Csak azt akarom, hogy Rain ne kaphassa meg amit akar! Olyan szánalmas volt látni ahogy némán epekedik utánad. - Nevet fel rosszindulatúan. - Tudtad ezt? Év elejétől figyelt téged, de még szerintem ő se értette miért. Aztán elkezdtél közeledni felém, és láttam a fájdalmat tükröződni szemeiben. Kihasználtam a lehetőséget.

- Nem értelek téged, ő a barátod! - Mérgesen emelem fel hangomat.

- Számít az valamit? Senki nem kaphatja meg azt, ami hozzám tartozik. Ő pedig téged akar, látom a szemében.

- De te mondtad, hogy nem kellenék neked, akkor mit számít?

- Attól még odavoltál értem, nehogy már valaki más miatt elpártolj tőlem! A tulajdonomnak tekintettelek.

- Gusztustalan vagy! Ha Rain...

- CCC... Hagyjuk, nem érdekel, oldd meg, ha tudod! - Gúnyosan elmosolyodik majd a szemembe néz. - Most pedig, ha megbocsátasz, mennem kell.

Ott maradtam egyedül a gondolataimmal teljesen leforrázva, hihetetlen ami az utóbb órában történt, én ezt nem akartam.

- Rain, beszélnem kell vele! - Motyogom magam elé teljesen kétségbeesetten.

Gyorsan előveszem a telefonomat, és tárcsázom is a számát. Hosszan kicsörög, de nem veszi fel. Addig hívogatom, míg meg nem hallom, a szokásos gépi szöveget.

- Ezen a számon előfizető jelenleg nem kapcsolható.

Merre induljak, hol keressem? Sky, jut eszembe a megoldás. Biztos vele van, de nem tudom a számát. A fenébe... Összeszedem magam és elindulok az iskolában, mindenhol Raint és Skyt keresem, minden terembe, wc-be és öltözőbe benézek. Lépten-nyomon diákokat kérdezgetek, hogy véletlenül nem látták a két fiút valamerre, de mindenkitől csak nemleges választ kaptam. Újra hívom, hátha bekapcsolta a telefonját, de semmi, csak a gépi hang. Kínomban némán bolyongok, nem kell most órára menni, lyukasórám van, ebben az állapotban úgyse tudnék összpontosítani. Észre se veszem az előttem felbukkanó mosolygó barátomat.

- Hé Phayu, hallom gratulálhatok!

- Pai, ha jót akarsz magadnak, ezt nem emlegeted nekem. - Szólok morózusan.

- Huh, hát, nem ezt a reakciót vártam. - Bizonytalanodik el.

- Nem csináltam semmit! Nem vallottam szerelmet, de még levelet se írtam! - Fakadok ki.

- Akkor mi volt ez az egész? - Kérdezi meglepődötten.

- Egy nevetséges színjáték. Som kitalációja, hogy megkeverje a dolgokat.

Gyorsan felvázoltam mi miért és hogyan történt. Pai nagyon megdöbbent, nem gondolta volna, hogy ennyire gonosz, gerinctelen ember legyen Som.

- Várj, van egy ötletem! - Mosolyodik el. - Lehet tudok neked segíteni.

Előveszi telefonját és tárcsáz.

-Szia Sky! - Mosolyog rám.

...

- Tudnál segíteni?

...

- Raint keressük, Phayu szeretne beszélni vele...

- Halló! Sky... Itt vagy? - Lerakta, néz rám döbbenten. Képes volt rám rakni a telefont.

- Azt hiszem, tényleg nagy bajban vagy. - Mondja Pai.

- Nem mondod?! Erre magamtól is rájöttem. - Szomorúan lehajtom a fejem.

- Mi lenne, ha adnál neki egy kis időt, hogy átgondolja a dolgokat?

- Szerinted ez lenne a legjobb ötlet? Kötve hiszem.

- Nyugi, nem lesz semmi gond! - Próbál optimista lenni barátom. - Amúgy mióta lettetek ti ilyen jóban? Történt valami?

- Majd elmesélem, de most rohanok! Hátha megtalálom őket!

Ezzel a kifogással gyorsan megpattantam, mert nem volt kedvem ecsetelni most a kapcsolatunkat. Fontosabb dolgom is van jelenleg, méghozzá Rain. Merre lehet?

Végre péntek van, az incidens óta eltelt jó pár nap. Hallgattam Pai-ra, nem üldöztem őket, legalábbis telefonon nem. Személyesen meg lehetetlen lett volna, se Skyt se Raint nem láttuk a suliban. Megkérdeztem az osztályfőnöküket, hogy esetleg tud-e róluk valamit, amire csak annyi választ kaptam, hogy pár napra kivették őket a szüleik, többet nem mondhat. Teljes káosz uralkodik a lelkemben, ezen most nem tud senki sem segíteni.

Paijal sétálunk át az udvaron, amikor megbök és mondja, hogy nézzek a tölgyfa felé. Meg is teszem, és meglepődve látom, hogy Sky ott ül egymagában. Pillanatok alatt odamasírozok hozzá és félve köszönök.

- Szia Sky! - Igyekszem a tőlem telhető legkedvesebb hangon köszönni. Viszonzásul megkapom a legsötétebb aurájú Nong dühös arcát. Még a hideg is kiráz tőle.

- Üdv P'. - Csak ennyit szól.

- Beszélhetnénk? - Kérdezem óvatosan, nehogy még jobban magamra haragítsam.

- Nem. - Próbál felállni, de megragadom a karját és nem engedem, hogy megmoccanjon.

- Kérlek! - Nézek rá esdeklő szemekkel.

- Mit akarsz?

- Rainnel szeretnék beszélni...

- Ne akarj.

- Mikor jön suliba?

- Nem fog.

- Veled is kivagyok a vízből! - Mondom ingerülten. - Akkor elmegyek hozzá!

- Oda aztán mehetsz! - Nevet fel keserédesen, majd fogja cuccát és tüntetően elvonul.

Nem bírom tovább ezt a feszültséget, rendeznünk kell a dolgainkat Rainnel. Azt hiszem, a mai napot kihagyom, majd leigazoltatom valahogy. Felnézek a borongós sötét égre, vihar készülődik, pont illik megtépázott idegrendszeremhez. Visszamegyek a kocsimhoz és beülök, ideje rendet tenni. Odahajtok Rainék házához, majd hosszasan becsöngetek, de senki nem nyit ajtót. Sokáig próbálkozok még, de semmi. Hát jó, akkor megvárom, amíg valaki megérkezik. Több, mint egy órája várakozhatok már a kapualjban, kellően áthűlve, mire egy idősebb hölgy sétál el mellettem végül visszafordul és megkérdezi.

- Fiatalember tudok segíteni esetleg? - Néz fel a házra.

- Üdvözlöm, én Rain Nuttaratot keresem.

- Oui fiacskám! Én a szomszédja vagyok. Nem mondta neked senki, hogy elköltöztek? - Kérdezi sajnálkozóan.

- Hogy...Hogy elköltöztek? - Kérdeztem reszketeg hangon. - Az nem lehet! - nézek magam elé döbbenten.

- Sajnálom. - Teszi vállamra kezét, majd magamra hagy.

Lecsúszok a kapu mellé, és a földre ülök. A döbbenettől nem tudom megtartani a súlyomat, minden erőm elszállt. Ebben a pillanatban leszakad az ég, ezzel is jelezve, hogy még a fentiek is úgy gondolják igazán szánalmas fickó vagyok.

Nem akarom elveszíteni őt, most jövök csak rá, hogy milyen szerepet töltött be az életemben. Visszagondolok a tanév kezdetére, mikor mindig egy figyelő szempárt éreztem a hátamba fúródni. Végül nagy sokára sikerült rájönnöm, hogy kihez is tartozik, kicsit megdöbbentett, de aranyosnak találtam. Azt gondolta nem jövök rá? Kis butus...Ennek az lett a vége, hogy én is elkezdtem figyelni, csak én ügyesebben csináltam. Figyeltem, ahogy barátaival beszélgetett, viccelődött. Imádtam nézni ahogy evett, mert mindent olyan jóízűen tudott befalni. Aztán a szerencse mellém szegődött, mikor sikerült megmentenem az eséstől. Meglepődtem milyen könnyű volt, pont mint egy tollpihe. Ő rám sem nézett, csak hevesen vitatkozni kezdett. Tetszett a temperamentuma. Nem hagyta magát, pedig a másik srác mennyivel magasabb volt nála. Mosolyodom el. Utána, hogy megsértődött ránk, mikor gyerekesnek tituláltuk, mert akkor tényleg annak tűnt. Most már bánom, nem lett volna szabad megbántani, mivel ez volt az ő vonzereje, erőssége.

Ha jól belegondolok, Somot egy percre se vettem komolyan. Talán tudat alatt így akartam közelebb kerülni Rainhez? Hogy jobban megismerjem a személyiségét? Lehetséges, nem tudom. Csak azt, hogy az ő társaságában éreztem magam igazán felszabadultnak, mert éreztette az emberrel, hogy úgy fogadja el, ahogy van. Ez az egyik legjobb tulajdonsága. Mennyire féltékeny lettem, mikor P'Aon felajánlotta a randevú lehetőségét a rokonával. Még belegondolni is rossz, hogy mással randevúzik és nem velem, más érinti bársonyos bőrét, más lehel csókot ajkára, más miatt nyöszörög a vágytól kéjesen. Ez pedig meg fog történni, gondolok bele. Elköltözött új ismerősöket szerez, új életet kezd, amibe én nem férek bele, és ez részben az én hibám is.

Észre se vettem, mikor kezdett el folyni a könnyem, teljesen összemosódott az esővel. Viszont a fájdalom, mely szívemet facsarja elviselhetetlen. Nem tudok kapcsolatba lépni vele, nem tudom elmagyarázni és ez nagyon dühít.

Újra bevillan mosolya, amitől jelen pillanatban még rosszabbul érzem magam. Eszembe jut, milyen érzés volt megérinteni őt. Selymes bőre simogatásért kiáltott minden alkalommal, mikor együtt voltunk. Mikor először megcsókolt a mennyekben jártam, nem hittem el, hogy én vagyok az a szerencsés. Imádtam puha ajkait ajkaimon érezni, vagy mikor törékeny teste az enyémre nehezedik. Ahogy megpróbált rávenni, hogy töltsem vele az éjszakát, olyan édes volt, és amikor elaludt a mellkasomon a legboldogabb embernek éreztem magam. Órákig is el tudnám nézegetni ahogy békésen alszik, főleg ha azt a karjaimban teszi. Újra érezni akarom ölelését, csókjait, és azt a melegséget amikor magamévá tettem. Vele akarom felfedezni ezt a világot, de most már nélküle kell, és ez a legfájdalmasabb dolog ami történhetett. Még csak most kezdtük volna megismerni egymást, és máris vége van. Esély se lett rá, hogy ebből valami több legyen. Ellöktem magamtól, vagyis csak részben, mert Som a legnagyobb hibás. Miért nem cselekedtem időben? Egyből utána kellett volna szaladnom és magamhoz szorítani, míg el nem magyarázok neki mindent.

Elkéstem, ütögetem mellkasomat, nem hiszem el. Fájdalmasan sóhajtok fel, rossz döntés volt Paira hallgatni, hogy hagyjak Rainnek időt, nem kellett volna. Életem egyik legrosszabb döntése. Tudom, hogy fiatal vagyok és most túldramatizálom a dolgokat, de szerintem az ember érzi, hogy kit nem szabad elengedni. Őt határozottan nem lett volna szabad.

Teljesen elázva állok fel, a felcsapódó sár beszennyezte ruhámat, hajamból folyik az esővíz, szemem bedagadva a sírástól. Kezemet ökölbe szorítom, és megígérem magamnak, ezzel még nincs vége. Rain valahol valamikor még találkozunk, és abban biztos lehetsz, nem szökhetsz meg újra előlem.